Írás, ír

Teljes szövegű keresés

Írás, ír 1. Az emberi gondolatoknak, beszédnek valamilyen anyagon való rögzítése. Feltalálása lehetővé tette, hogy az emberiség tapasztalatait, művészi alkotásait átadhassa az utókornak, nagyobb mennyiségben (és pontosabban is!), mint amennyit a SZÓBELISÉG elbír. Így az emberiség tudása állandóan nőhetett. Levelekben nagy távolságra juttathatta el mondanivalóját, az átadás pontossága nem függött az üzenetvivő emlékezetétől. Megállapodásokat, szerződéseket írásba foglalva később egyik fél sem tagadhatta le a ráeső kötelezettséget, a megállapodás tényét.
2. Az ÓKORI KÖZEL-K-en két helyütt találták fel, megközelítőleg azonos időben, 3 évezreddel Kr. e.: Mezopotámiában a sumérok és az egyiptomiak. Kezdetben mindkettő szójelírás volt. A sumér piktográf és az egyiptomi hieroglif írásban közös, hogy egy szót a tárgy leegyszerűsített rajzával adnak vissza. A láb rajza jelentheti még a következőket: állni, menni, cipelni. Az olvasás hasonlít a rejtvényfejtéshez.
A fejlődés iránya hasonló volt mindkét helyen. Egyszerűsödött az írás képe és a rendszere. A tárgyak rajzai mind vázlatosabbak lettek, Egyiptomban kialakult a hieratikus, majd a még egyszerűbb démotikus írás. A három írásmód azonban itt a továbbiakban egymás mellett élt, az alkalom szabta meg, hogy melyiket alkalmazták. Mezopotámiában a puha anyagba nyomuló íróvessző a benyomás helyén, a vonalka kezdetén mélyebbre ment, így állt elő a híres ékírás. A tárgyak rajza néhány ékből álló jelcsoporttá lett, a piktográfot elhagyták.
A rendszer egyszerűsödése: Mezopotámiában a szójel egy szótagot is képviselhet. Ilyen szótagjelekből rakták össze a neveket, elvont fogalmakat jelentő szavakat. Külön jel - determinativum - mutatta, hogy milyen értelemben kell a jelcsoportot kiolvasni. Mintegy 601 írásjellel dolgoztak. Egyiptomban az eredeti szójel mássalhangzói érvényesültek nevek stb. leírásakor. Ez tehát mássalhangzós írás volt, mint a sémi írások. Történelmük végén használták a g. betűket, majd kialakult a KOPT írás. Talán egyiptomi hatás alatt, de önálló rendszerré alakult ki a hettita hieroglif írás a Kr. e. 2. évezredben.
Az ékírás bizonyult életrevalóbbnak, ezt vették át a Közel-K népei, a hettiták is a hieroglifák mellett, majd helyett. Kánaáni városállamok a fáraóval is akkád ékírással leveleztek ( AMARNA-LEVELEK) a Kr. e. 14. szd.-ban.
3. Döntő változást hozott a hangjelírás. Ez a beszédet hangokra bontja, minden hangnak egy betűjel felel meg. Néhányszor tíz írásjellel minden leírható, ennyit könnyű megtanulni. Sémi találmány, Fönícia-Kánaán területén keletkezett. Jellegzetessége, hogy mássalhangzós írás, a magánhangzókat nem jelöli. Ugaritban a Kr. e. 14. szd.-ban ékírásos ábécét használtak. A Sinai-félszigeten Egyiptomnak türkiz-bányái voltak. Itt dolgozó sémita foglyoktól származnak azok a feliratok (15. szd.), melyek néhány Kánaán területéről származó felirattal együtt egy új írásrendszer ránk maradt képviselői. Jobbról balra haladó mássalhangzós hangjelírás. Belőle fejlődött ki a 10. szd.-ra a föníciai-kánaáni írás, melyet az izraeliták is használtak, ezért helytelenül óhéber írásnak is nevezték korábban. Ugyancsak ebből fejlesztették ki az arámok még a 10. szd. előtt a maguk írását.
A föníciai-kánaáni írást átvették a g.-ök. Az ő újításuk a magánhangzó jelek feltalálása. A g.-öktől tanultak a rómaiak, tehát az összes latin betűs írás - sőt a g.-latin ábécén keresztül a cirill betűs írás is - a kánaáni írásból származik.
4. Izráel azon a területen élt, ahol az írásnak ősi hagyományai vannak és ahol a modern fejlődést lehetővé tevő hangjelírást (betűírást) föltalálták. Az említett Sinai-feliratok egyidősek egyiptomi tartózkodásukkal. Nyelvemlékeik kánaáni írással maradtak fenn, valamint néhány B-i KÉZIRAT is. A Kr. e.-i szd.-okban azonban fokozatosan áttértek az arám írásra. Ezzel az ún. kvadrát írással maradt ránk az ÓSZ-i kánon, melyet aztán a MASSZÓRÉTÁK láttak el a magánhangzókat jelző punktációval.
5. a) Értesülünk alkalmilag történő írásról. Gedeon elfog egy ifjút, aki felírja neki a város vezetőinek nevét (Bír 8,14). A próféták tüntetőleg, a nyilvánosság előtt felírnak valamit, hogy senki ne tagadhassa le: az általuk hirdetett prófécia beteljesedik (Ézs 8,1; 30,8; Hab 2,2). A családfő az ajtófélfára és kapura írja fel a hitvallást, hogy a család szeme előtt legyen (5Móz 6,9; 11,20). Ezékiel fölírja magának Jeruzsálem ostroma megkezdésének dátumát (Ez 24,2).
b) Levelezésről csak magas szinten kapunk hírt. Dávid Jóábnak (2Sám 11,14k; a válasz már szóban, küldönccel (16kk). Jezábel Jezréel vezetőihez (1Kir 21,8-11). Jéhú Samária előkelőihez (2Kir 10,1.6). Ezékiás Efraimba és Manasséba (2Krón 30,1). Szanhérib levelekkel is próbálja megfélemlíteni Jeruzsálemet (2Krón 32,17). Júda ellenségei Ahasvérós királynak (Ezsd 4,6). Szanballat Nehémiásnak (Neh 6,5). Mordokaj a szétszórtságban élő zsidóknak (Eszt 9,20). Nem szorítkozott azonban erre a szintre: A LÁKISi leveleket (B-án kívüli anyag) egy tiszt írta parancsnokának.
c) Hivatalos okmányok: válólevél (5Móz 24,1-3), adásvételi szerződés (Jer 32,10kk), melyet cserépedényben tesznek el, ünnepélyes megállapodás (Neh 10,1).
d) Izráel történetírása lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy korábbi írásos feljegyzéseken alapszik. Ez lehet tanulságul szolgáló följegyzés egy csatáról (2Móz 17,14), hivatalos jelentés a föld felosztása érdekében (Józs 18,2-9), vagy egy próféta működéséről szóló írásmű (2Krón 12,15). Több összefoglaló mű címére is hivatkozik: Jásár könyve (vagy Az Igaz könyve Józs 10,13; 2Sám 1,18), Salamon történetének a könyve (1Kir 11,41), Izráel királyainak a történetéről szóló könyv (1Kir 14,19 és 15 további hely), Júda királyainak a történetéről szóló könyv (1Kir 14,29 stb.), Izráel királyainak a könyve (1Krón 9,1; 2Krón 20,34), Júda és Izráel királyainak a könyve (2Krón 16,11 stb.), Izráel és Júda királyairól szóló könyv (2Krón 27,7 stb.), A királyokról szóló könyv magyarázata (2Krón 24,27), Izráel királyainak története (2Krón 33,18). Tekintélyes lista akkor is, ha egy része csak címváltozat.
e) Idegen királyok Izráelt illető rendelkezéseit idézi (2Krón 36,22kk; Ezsd 1,1-4; 4,17-22; 6,1-12; 7,12-26) vagy említi (Neh 2,7-10; Eszt 3,9.12; 8,5.8-14).
f) Személynevek, földrajzi nevek listái vannak a források között (4Móz 11,26; 33,1-49), fontosak a származási jegyzékek (1Krón 4,33; Neh 12,23). Akik nem tudták igazolni a származásukat, azokat kizárták a papi szolgálatból (Neh 7,61-65).
g) Az ÁLLAM kialakulása szükségessé teszi írástudók beállítását az adminisztráció végzésére. Dávidnak egy (2Sám 8,17), Salamonnak két kancellárja (= írnoka 1Kir 4,3) van.
h) A királyi udvar értelmiségi köreiben kell keresnünk a BÖLCSeket (vö. PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE), akik szerzők (Péld 22,20) vagy gyűjtők (25,1).
i) Közvetve értesülünk vádiratról (Jób 31,45).
6. Hallatlan jelentősége van az írásnak Izráel hitéletében. Isten népévé a szövetség teszi, ezért félreérthetetlenül fel kellett jegyezni a ráháruló kötelezettségeket, a törvényt. Isten kilétét az Ő történelmi tetteiből ismerte meg, ezért volt fontos a TÖRTÉNETÍRÁS. A PRÓFÉTÁK a történelem meghatározott időiben működtek, az új helyzetekre alkalmazták az addigi kijelentést, szavaikat föl kellett jegyezni tanulságul.
a) Természetes, hogy az első Mózes, aki Izráel számára írt: a későbbiekre tanulságul szolgáló történetet, törvényeket, éneket (2Móz 17,14; 24,4; 34,27k; 4Móz 33,2; 5Móz 31,9.19-22.24-26). Mindezt Isten határozott rendeletére. Sőt! Isten maga volt az, aki saját ujjával írta fel a legfontosabbakat, úgy bízta Mózesre (2Móz 24,12; 31,18; 32,15k; 34,1; 5Móz 4,13; 5,22; 9,10; 10,2-4).
A törvény minden igéjét tisztán és világosan rá kellett írni a nagy kövekre, hogy emlékeztessék Izráelt (5Móz 27,2-8). A törvény minden igéje meg van írva könyvben, kárát látja a nép, ha nem tartja meg (5Móz 28,58). E törvénykönyvben vannak megírva az átkok is (5Móz 29,20). A megtalált törvénykönyv alapján (2Kir 22,8-20) újítják meg a szövetséget Jósiás idejében (2Kir 23,1-3). A Mózes által közvetített parancsot Józsué hajtja végre (Józs 8,32). Ő a szövetség nagy megújítója, az eredményt beírja Isten törvényének könyvébe (24,26). Amikor új szakasz kezdődik Izráel életében, Sámuel írja be egy könyvbe a király jogait és helyezi el az Úr színe előtt (1Sám 10,25). A király kötelessége, hogy a maga számára másolatot készíttessen a törvénykönyvből és azt egész életében olvassa, megtartsa (5Móz 17,18k; vö. Józs 1,8).
A fogságban Isten népe felismeri, hogy megszegte Isten törvényét, ezért szakadt rá az az átok, amely meg van írva a törvényben (Dán 9,11). A fogság utáni nagy megújulás aktusaként nemcsak felolvassák, hanem magyarázzák is a törvénykönyvet (Neh 8,1-12). Ez a törvényhez való újabb csatlakozás, melyet írásba is foglalnak (Neh 10,1.29). A nagy magatartási szabály: mindent úgy csinálni, »ahogy meg van írva« (Ezsd 3,2; Neh 8,15; 10,35.37). A büntetés is úgy jött, ahogy meg van írva (Dán 9,13). Az imádkozó gyönyörűsége a törvény tanulmányozása (Zsolt 1), még a törvény rituális parancsaitól magát szabadnak érző imádkozó is a könyvtekercsre hivatkozik, amiből Isten akaratát szívébe veszi át (Zsolt 40,7-9). »Megíratott« és »megparancsoltatott« szinonim fogalmak (2Kir 17,34.37; Hós 8,12).
Az isteni törvénnyel ellentétben állnak azok a jogtalan rendeletek, amelyek terhet »írnak« (rónak ki; Ézs 10,1).
b) Izráel történetírása forrásokból dolgozott (v. ö. 5. d.). Az a tény, hogy a már megírt dolgokat újraírták, arra mutat, hogy a megírás módjával valamilyen üzenetet kívántak továbbítani. Az e szempontból lényegtelen részletekre kíváncsiakat a forrásokra utalják. A h. kánon az 1-2Sám-t, és az 1-2Kir-t a korai próféták közé osztja be. Az írás prófétai tevékenység. A Krón ugyanazt újraírja, ismét más szempont szerint.
c) A próféciák leírására többszörösen tanulságos a Jer 36. Módja: addig elmondott próféciáit lediktálja a próféta. Oka: Elmondott próféciáit nem szívlelték meg. Sajnos a leírt próféciát sem. Hasonló helyzetet feltételezhetünk az Ézs 8,16-18 mögött. Innen már csak következtetni tudunk tovább: a próféták tanítványai, hűséges hallgatói írták le a prófétáknak az elmondáskor semmibe vett beszédeit, hogy az leírva hasson.
Máskor a próféta és hallgatói közötti távolság áthidalásához szükséges a leírás (Jer 51,60). A jövő számára bizonyságtétel a leírt próféciák beteljesülése (Jer 25,13; vö. Zak 6,15). Azért kell megírni az Úr nagy tetteit, hogy a jövő nemzedék dicsérje - ami persze a történeti és prófétai írásokra egyaránt vonatkozik (Zsolt 102,19). Ezékiel korában a prófétai könyvek leírása annyira magától értetődő volt, hogy a próféta küldetésekor már készen kapja a teleírt tekercset, amit meg kell ennie (Ez 2,8-10).
Annyira figyelemmel kísérték a próféták Izráel történelmét, hogy a Krón már történetírókat lát bennük (1Krón 29,29; 2Krón 9,29).
7. Isten maga is ír egy könyvet, amelybe bevezeti azokat, akik élhetnek, ill. amelyből kitörli a bűnösöket (Ézs 4,3; Zsolt 139,16; 2Móz 32,32k, Zsolt 69,29). Könyvbe írja a népeket (Zsolt 87,6), az övéinek jócselekedeteit (Neh 13,14) és szenvedéseit (Mal 3,16), a megbüntetni való cselekedeteket (Ézs 65,6).
8. Az ÚSZ az »írás«, »megíratott« szavakkal mindig az ÓSZ-i kánonra utal. Ez akkor még hivatalosan le sem volt zárva. Teljes tekintéllyel bírt 1-5Móz és a próféták (ezekbe beleértve Józs, Bír, Sám, Kir is), a harmadik csoport - az ÓSZ-i kánon éppen ezeket nevezi iratoknak - már szintén együtt volt, inkább csak a kanonizálás végső aktusa volt hátra. Az ÚSZ erre a harmadik csoportra is támaszkodik. A Zsolt-ra gyakran, de Jézus a Mt 23,35-ben a 2Krón 24,20kk-re hivatkozik, márpedig a Krón az ÓSZ-i kánon Iratok című harmadik részének utolsó darabja. A Lk 24,44 a kánon mindhárom részére hivatkozik, bár a harmadikból csak a Zsolt-ra.
Egyes számban használja az Írás szót, ha egy bizonyos ÓSZ-i igére vonatkozik (Mk 12,10; Lk 4,21; ApCsel 1,16; 8,32.35 stb.), bár ez alól van kivétel (Gal 3,22). Többes számban használja, ha az ÓSZ egészére vonatkozik (Mt 26,56; Jn 5,39; ApCsel 17,11; 18,28).
Gyakran idézik az ÓSZ-et ezzel a fordulattal: Mózes megírta (Mk 10,5; 12,19; Jn 1,45 stb.). Számtalanszor áll így: amint megitatott (Mt 2,5; Mk 7,6; Lk 3,4 - a magyar fordításban a szenvedő alak feloldva).
9. Izráel népe meggyőződött arról, hogy mindent úgy kell csinálni, amint meg van írva, mert ha nem, a büntetés is úgy jön, amint meg van írva (vö. 6. a.). Így a kánon feltétlen tekintélyű. Ezért van az ÚSZ-ben több száz ÓSZ-i idézet. Az a rendeltetésük, hogy mozzanatról mozzanatra bizonyítsák: ami Jézus körül történt, annak úgy kellett történnie, minden az írások beteljesedése (Mt 13,35; 21,4; Lk 4,21; Jn 12,37-40; 19,24). Különösképpen azt bizonyították, hogy Jézus a Messiás (Lk 24,44; Jn 5,46; ApCsel 3,18.24). Van, amikor egyenesen így fogalmaznak: valami azért történt, hogy beteljesedjék az, ami meg van írva (Jn 13,18; Mt 26,54.56; Mk 14,49). Érdekes, hogy ennek szükségességét a szentírók fontosabbnak tartották, mint Jézus. Az ő tanításában azt érezték, hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók (Mt 7,29). Vagyis nem a megírtakat magyarázza, hanem kijelentéseket tesz. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem érvelt az írásokból, mégis a megírtakra inkább vitapartnerei hivatkoznak. Persze ilyenkor Jézus elfogadja a kihívást és megtanít a megírtak helyes alkalmazására (Mt 4,6k; Mk 10,1-9). Messiási szolgálatát is az ÓSZ-ben megírtakra alapozza, ezért vonul be pl. szamárháton Jeruzsálembe (Mt 21,1-11 par).
Ugyanakkor erős hangsúly esik arra, hogy Jézus, Isten fia által tökéletesebb kijelentést nyertünk (Zsid 1,1k), ezért ami a törvényben megkötöző, attól megszabadultunk: nem az Írás betűje a döntő (Róm 7,6). A kőbe vésett betű (az ÓSZ-i törvény) dicsőséges és mégis halálos, a Krisztusra mutató Lélek eleveníti meg (2Kor 3,6-8).
10. a) Jézus szóban tanított. Tanításának lejegyzésére nem biztatta tanítványait sem. Megismétlődött azonban az ÓSZ-i próféták esete: a nép elutasította Jézus tanítását, halála után tanítványai őrizték tovább, majd írásba foglalták. Megismétlődött egy másik jelenség is: a fennmaradt hagyományt többféleképpen megírták, mindig egy másik vonását hangsúlyozva ugyanannak az anyagnak (vö. EVANGÉLIUMOK). Nagyobb anyagból tudatosan válogatták ki azt, amit megírtak (Jn 20,30k).
Az írásba foglalásnak a fontossága kétségtelen. A keresztyénség hamar kilépett egy nép, egy ország kereteiből. Többé már nem egy áttekinthető közösség hagyománya volt, a szétfolyástól, elferdüléstől a leírás óvta meg. Ennek tudatában voltak az írók és mindennek pontosan utánajártak (Lk 1,3).
b) A gyülekezetek egymástól való távolsága, a felmerülő kérdések szükségessé tették a levelek írását. Írójuk tudatában volt annak, hogy a benne működő kegyelem alapján kijelentést közöl (Róm 15,15), felelőssége tudatában írta, amit írt (Gal 1,20). Az írás emlékeztetés és ezzel a gyülekezet tiszta gondolkodásának ébresztgetése. Emlékeztetés egyrészt a próféták szavaira, jelen esetben arra, hogyan jövendölnek azok Jézusról; másrészt Krisztus parancsaira, ahogy az apostolok közvetítésével a gyülekezethez érkezett (2Pt 3,1k). Látható, amint az írott ige jelentősége egyre növekszik. Az 1Jn írásának indoka, hogy olvasói már ismerik az igét (2,7.12-14), de a dolgok haladnak, múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. Ebben kell a gyülekezetnek előrehaladnia (2,8-10). Annak a gyülekezetnek van szüksége a levélre, amely már tudja az igazságot, de tévtanítások fenyegetik (2,21).
c) A Jézusról szóló hagyomány írásba foglalása és a konkrét gyülekezeti helyzetből fakadó leveleken túl (ez nem szigorúan időbeli sorrend!) vannak azok az írások, amelyek jellegzetesen írásos igehirdetések. Az ApCsel (1,1-3) bizonyságtétel arról, hogy a feltámadott és mennybe ment Jézus folytatja munkáját az apostolokon keresztül. Jakab levél formában intelmeket ír a szétszórtságban élő gyülekezeteknek (Jak 1,1), a Zsid sem levél, hanem teológiai értekezés. Írását intő szónak nevezi (13,22; vö. 8,1 »elmondottak«). Írásos, felolvasásra szánt üzenetközvetítés a Jel (1,3). Állandóan ismétlődik benne a felszólítás: »Írd meg« (2,1-3,12). Zárt egész, amelyből elvenni, amelyhez hozzátenni nem szabad (1,3; 22,18k).
d) A vázolt folyamatok alapján állott elő a g. nyelvű, írásos ÚSZ-i kánon. A 2Pt 3,16 az egyetlen hely, amely keresztyén írásműveket nevez írásoknak.
11. Természetesen értesülünk az ÚSZ-ből is az írás mindennapi használatáról. Van szó levélről (ApCsel 23,25-30; 28,21), válólevélről (Mk 10,4), adóslevélről (Lk 16,6k), van benne saját kezű kötelezvény (Filem 19), értesülünk a diktált levelet hitelesítő saját kezű záradékáról (1Kor 16,21; Gal 6,11). A diktáló írja a levelet, akkor is, ha másnak mondja tollba (1Kor 4.14; 14,37). Egy írnok nevét is megőrizte (Róm 16,22). Valaki »által« írni bizonyára azt jelentette, hogy az adott szempontok, gondolatmenet alapján az illető írta meg (1Pt 5,12).
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages