Irigység
Irigység H. kin'ah (hevesség, indulat), g. phthonosz (irigység, hevesség). A másik ember sikerének, tulajdonságának rosszakaratú, szeretetlen kívánása. A B minden esetben hangsúlyozza a közösség megbontására való irányultságát.
Az irigység megrontja a házasságon, a családon belül a harmóniát (1Móz 30,1 - Ráhel és Lea); (1Móz 4 - Kain és Ábel; 1Móz 37,11 és ApCsel 7,9 - József és testvérei), a népek és államok közötti jó viszonyt (1Sám 18,8 - Saul és Dávid; Ézs 11,13 - Júda és Efraim), a gyülekezet békességét (2Kor 12,20).
Nyomon kísérhető az irigység jelenlétének káros volta az ÚSZ-i korban is. Jézus Krisztust ellenfelei irigységből adták halálra (Mt 27,18; Mk 15,10), de tanítványainak is üldöztetésben van részük a zsidók irigysége miatt. Pál apostolnak missziói tevékenysége közben sok kellemetlenséget, szenvedést okoztak. A pizidai Antiókhiában az 1. missziói útja során (ApCsel 13,45), Thesszalonikában a 2. útja alkalmával (ApCsel 17,4k) a zsinagógák zsidóságának az irigysége miatt szakadt félbe az egyébként sikeres munkája. Az irigység a gyülekezetet is megkísérti (2Kor 12,20; 1Tim 6,4; Jak 3,16). Általában ahol felüti a fejét, ott kárt okoz. Pál azonban úgy értékeli ellenfeleinek a tevékenységét, hogy miközben ő fogoly és mozgásában korlátozott, amazok irigysége ebben az esetben az ev terjedése szempontjából hasznos (Fil 1,15kk).
Az irigységnek, mint minden gonosznak az eredete, az ördögre vezethető vissza (Jak 3,14-15). A halhatatlanság utáni kívánság formájában ültette el a Sátán az ember szívében az irigység magvát (1Móz 3; Jn 8,44). Ezért jellemző vonása az, hogy »mérges« és »keserű« (Jak 3,14). Nem egyszerűen jellembeli fogyatkozása az embernek, hanem egy bűnláncolat tagja (Gal 5,20; Róm 1,29). Szoros egységben van mindazzal a gonoszsággal, amely az ember szívéből származik és tisztátalanná teszi őt (Mk 7,22). Az újjá nem született ember alapvető hajlama (Tit 3,3), az egész meg nem váltott világot elborítja sötétségével (Róm 13,12-13). Romboló munkájában egészen odáig elmegy, hogy még az ember egészségét is megemészti (Péld 14,30). Jóllehet az irigység bizonyos esetekben serkentő erő is lehet, amely a riválisokat fokozott teljesítményekre készteti (Préd 4,4), ez a siker azonban hiábavaló. Az irigység bizonyos fajta bölcsesség forrása is lehet, de ez a bölcsesség ördögi, amely viszályokhoz, háborúságokhoz vezet (Jak 3,13-16).
Az ÓSZ-i bölcsesség és apokrif irodalom meg akarja mutatni azt az utat, amelyen járva az irigység kísértése elkerülhető (Péld 23,6). Az ÚSZ azt hirdeti, hogy az irigység Isten haragját váltja ki (Róm 1,29), és nem örökli Isten országát (Gal 5,21).
Az irigység ellen lehet és kell is harcolni. Lehet, mert a világosság lerontja a sötétség munkáját (Róm 13,13), akik újjászülettek, megszabadultak az irigységtől (Tit 3,3), Isten Igéjével táplálkozva levetik az irigységet (1Pt 2,1).
SzB
