Irodalomtörténet
Irodalomtörténet Az ÓSZ-i és ÚSZ-i bevezetéstani művek - mióta az ún. B-i segédtudományok leváltak róluk - elsősorban irodalomtörténeti jellegűek. Legfőbb kérdésük, hogy az egyes B-i könyvek hol és mikor keletkeztek, ki a szerzőjük, milyen az irodalmi felépítésük, mi célból írattak. Az ÓSZ iratainak a szerzőségét illetően a zsidó, talmudi hagyományt általában követték az egyházatyák is. E hagyománynál látható bizonyos nevek, személyek körüli kristályosodás: a Pent-t a törvényadó Mózes neve fémjelzi, a zsoltárok nagy része Dávidhoz kapcsolódik, a bölcsességirodalom Salamonhoz. A próféták neve ugyanolyan tekintélyt jelentett könyvük élén, akárcsak az ÚSZ-ben az evangélistáké, vagy a leveleket író apostoloké. Az egyes könyvek keletkezési korát a tradicionális felfogás egynek vette az írók feltételezett korával.
Szórványosan jelentkezett észrevételeket nem számítva, a 18. szd.-ban kezdték alapos kritika tárgyává tenni a szerzőségnek, valamint egyes B-i könyvek egységének a kérdését. Az IRODALOMKRITIKA klasszikus példáival a Pent-nál vagy Ézs-nál találkozunk. Nyelvi, stilisztikai, történeti vizsgálat vezetett ahhoz a meggondoláshoz, hogy Ézs-ban több próféta írásai vannak együtt, a Pent-ban pedig több irodalmi réteg (ún. forrás) van összedolgozva. Más jellegű, de ugyancsak »forrás«-problémát jelent az ÚSZ-ben a syn kérdés. A stíluskritika a páli levelek szókincsét, szóhasználati jellegzetességeit vizsgálva von le következtetéseket.
Más munkamódszert alkalmaz a FORMATÖRTÉNET, amely az egyes könyveken belüli kisebb egységeket vizsgálja műfaj és formai felépítés tekintetében. A nagyszabású Pent-ban találhatók prózai és költői formák, továbbá törvények, történeti leírások, nemzetségtáblázatok stb. Az ÚSZ-ben vannak nagyobb szabású műfajok, pl. ev-ok, levelek. De lehet az ev-okon belül megkülönböztetni tanításokat, példázatokat, csodaleírásokat, szenvedéstörténetet. A leveleken belül vannak himnikus részletek, a családi életre vonatkozó szabályok stb. A formatörténet felismerése volt, hogy azonos műfajú irodalmi egységek azonos műforma szerint írattak és egy adott szituációhoz (Sitz im Leben) tartoznak; ez megszabja magyarázatuk módját.
További magyarázatot keres az irodalmi anyag keletkezésére a HAGYOMÁNYTÖRTÉNETi kutatás. Kiindulópontja az, hogy az írásbeliséget megelőzi a SZÓBELI HAGYOMÁNY. Izráel régi történetét sokáig a szájhagyomány őrizte és adta tovább a következő nemzedékeknek (2Móz 12,26kk; Józs 4,21kk). Ugyanígy az ősgyülekezetben is újra meg újra elbeszélték Jézus szenvedéseit, példázatait, csodáit. De míg az ev-ok megírásáig csupán három-négy évtizedig tartott ez a hagyományozás, addig az ÓSZ régi történeteinél jóval hosszabb ideig. A szóbeliség mégis elég hitelesen őrizte a hagyományt, hiszen akik ismételten hallották, egyben ellenőrizték is azt. Kialakultak egyes hagyomány-körök (pátriarcha-történetek, exodus stb.), s ezeken belül a hagyományegységek, amelyek mindegyikének - a történet megőrzésén túl - kérügmatikus jellege is van: a szabadító Istenről, ill. a megváltó Jézusról szóló hitvallás illusztrációi. - A formatörténeti és tradíciótörténeti vizsgálat, amely figyelemmel van arra, hogy pl. a kis egységeket összefűző evangélisták milyen sajátos szempontok szerint interpretálták az egyébként közös anyagot. Az ÓSZ történeti könyveiben is az egyes »források«, a deuteronomista és a papi történetírás újra interpretálja a régebbi anyagot a szd.-ok során változott történeti helyzetre tekintettel.
A legvégső feladat annak a kérdésnek a megoldása, hogy a szentiratok mikor és hogyan váltak kánonná, mikor és hogyan záródott le az ÓSZ-i és ÚSZ-i kánon, a mai B-nk.
TK
