Ismeret, ismer
Ismeret, ismer A megismerés mint folyamat az értelmes ember egyik legjellegzetesebb vonása, melynek során környező világát a maga jelenségeivel, alakzataival és történéseivel együtt rendszerezni tudja és véleményt alkot róluk. A B-i értelemben vett ismeret azonban nem csupán intellektuális, racionális folyamat, hanem egyúttal magába foglalja a megismerés során kialakult személyes szeretetviszonyt, az engedelmességet és az ismeretből fakadó etikus cselekvést is. A megismerés folyamatát a h. nyelvben a jádác ige és főnévi formái fejezik ki (dacat, déac), a LXX-ban és az ÚSZ-ben a ginoszkó és oida igék, valamint ezek főnévi alakzatai (gnószisz, epignószisz), amelyek mindig a h. jádác értelmében használatosak. A megismerés legfontosabb szerve a szív. Az 5Móz 29,3 meghatározásszerűen mondja, amit a szemünkkel látunk, fülünkkel hallunk, úgy a szívünkkel megértünk (vö. Péld. 8,5; 15,14; 16,23; 18,15; Zsolt 90,12). Ezért fordul elő a szív a bölcsességirodalomban olyan gyakran. A másik két megfigyelő szerv a szem és a fül (pl. Ézs 44,18; 1Móz 3,7), ezért a látás (r-'-h) és a hallás (s-m-c) igéi a j-d-c igével párhuzamosan is használatos (pl. 1Móz 18,21; 2Móz 3,7; 3Móz 5,1; 5Móz 4,35; 1Sám 12,17; 2Kir 5,7 és 5Móz 9,2; Ézs 6,9; Jer 5,15; Zsolt 78,3).
Az ÓSZ-ben a megismerés következő aspektusaival találkozunk.
1. Az értelem által közvetített ismeret, amely tapasztalatok levonásából, vagy valamilyen közlésből származik (pl. 1Móz 8,11; 9,24; 2Móz 2,4; 1Sám 22,3; Jer 38,24; 50,24; Ez 25,14; Hós 7,9; Zsolt 35,8; Jób 5,24; Péld 5,6; Ruth 3,3k).
2. Vizsgálódás, megfontolás alapján szerzett tudás (pl. 1Móz 42,33; Bír 18,14; 2Sám 24,2; Ézs 41,22; Jer 2,23; Zak 11,11; Jób 9,28; 34,4; 36,26; 42,2).
3. A tanulás útján megszerezhető tudás, ismeret (pl. Ézs 40,13k; Zsolt 94,10; 119,66; Jób 21,22; Préd 12,9; továbbá 5Móz 1,39; 1Kir 3,7; Ézs 7,15k; 28,9; Jer 4,22).
4. A jó és gonosz közötti különbségtétel képessége azáltal lett az ember osztályrésze, hogy evett a tiltott fa gyümölcséből (1Móz 2,9.17; 3,5.22; 1Kir 3,9; 2Sám 14,17; 5Móz 1,39; 2Sám 19,36; Jer 4,22).
5. Szakértelem (pl. 1Móz 25,27; 1Kir 5,20; 2Krón 2,6k; 1Sám 16,16; Ézs 8,4; 50,4; Jer 1,6; Ám 3,10; Préd 4,13.17).
6. Ismeretből származó jóindulatú megértés (pl. Zsolt 31,8; Jób 35,14k; Péld 27,23; 2Sám 3,25; 17,8; 1Kir 5,17; 2Kir 9,11; Zsolt 139,11kk).
7. Nemi közösséget jelző intim ismeret (1Móz 4,1.17.25; 24,16; 38,26; Bír 9,25; 1Sám 1,19; 1Kir 1,4). (A kifejezés negatív értelmű használatát ld. Bír 19,22.25).
8. A j-d-c Istennel kapcsolatos használata. Már a 6. és 7. pontban megmutatkozott, hogy a kifejezés személyekkel kapcsolatosan túllép a kognitív ismeretek határán és a jelentésmezőhöz az intenzív kommunikáció társul. Ilyenkor a fogalom jelentése: barátság, törődés, gondoskodás, megértés, szeretet. A j-d-c Istennel kapcsolatos használata is a Jahve és népe, ill. Jahve és választottai közötti különleges viszonyt fejezik ki elsősorban.
Az Isten és Izráel közötti szeretetviszonyra utal Ám 3,2, melyet az ÚF »csak titeket ismertelek« helyett helyesen: »csak veletek léptem közösségre«-vel fordít (ld. még 5Móz 9,24; Hós 13,4k). De hasonlóképpen közösségben van Isten választottaival is: Ábrahámmal (1Móz 18,19), Mózessel (2Móz 33,12.17; 5Móz 34,10), Jeremiással (Jer 1,5) és Dáviddal (2Sám 7,20; 1Krón 17,18).
De így imádkozhat a kegyes izráeli is: »Uram, te... ismersz engem« (Zsolt 139,2; vö. 31,8k; 37,18; 142,4).
Isten megismerteti magát cselekedetei útján (Zsolt 9,17; 16,11; 25,4.14; 39,5; 48,4; 51,8; 77,15.20; 79,10; 88,13; 90,12; 98,2; 103,7; 143,8; 119,66; 2Sám 7,21; Ézs 64,1; 66,14; Jer 16,21; Ez 20,11; Neh 9,14).
Akik ismerik Istent, azok tudják, mi az istenfélők helyes magatartása (félni kell őt: Zsolt 119,79; 1Kir 8,43; Ézs 11,2; Péld 1,7; 2,5; szolgálni kell őt: 1Krón 28,9; hinni kell benne: Ézs 43,10; bízni kell benne: Zsolt 9,11; segítségül kell hívni nevét: Zsolt 79,6). Akik őt nem akarják ismerni, azok elfordulnak rendeléseitől (Jób 18,21).
Isten ismeretének fontosságát különösen a prófétai iratok emelik ki (Hós 2,18-22; 4,1.6; 5,4; 6,5-7; Jer 2,8; 31,31-34; Ézs 11,2.9; Mal 2,4-8; Dán 11,32). Isten ismeretének elhanyagolása a papok bűne (Jer 2,8; 28,9; Hós 4,6; Mal 2,7). Ezért azt tanítania kell az apának (5Móz 4,9; Józs 4,22; Zsolt 78,5) és a lévitáknak (Ezsd 7,25; Neh 8,12).
Ézs 11,9; 33,6 és Jer 31,34 hirdeti meg az eljövendő üdvkorszakot, amikor Isten ismeretére már nem kell senkit sem tanítani.
Az ÚSZ-i szóhasználat messzemenően kapcsolódik az ÓSZ-i szóhasználathoz. Ami új, az a Jézus Krisztus eljövetele által teremtett, egészen más üdvtörténeti helyzet. Csak Jézus Krisztus közvetíti Isten igazi ismeretét (Mt 11,27kk és par), csak az ő tanítványai ismerik Isten országának titkát (Mt 13,11 és par), de nem a mindentudás, hanem a gyümölcshozás értelmében (Mt 13,23). Isten Fiának a megismerése a róla való vallástételt (Jn 1,10; 6,69) és az ő követését jelenti (Jn 7,17).
Pál apostol is tud arról, hogy Isten megismerhető, de tudja, hogy ez az Isten-ismeret megromlott (Róm 1,19kk). A zsidó és g. spekulatív ismeretek nem viszik az embert közelebb Isten megismeréséhez (1Kor 1,18-25; 2,6). Istent csak a kereszten véghezvitt tettéből ismerhetjük meg igazán, a Szentlélek segítségével (1Kor 1,7-16; 1,21). Ezért az ismeret mindig alá van rendelve a szeretetnek (1Kor 8,1kk; 13,2-12; Róm 15,14; 2Kor 6,6).
VG
