Iszik
Iszik
1. Általános értelemben
Az ivás az emberi élet egyik alapvető létfenntartó tevékenysége (h. sátá, g. pinein). Isten tudja, hogy szükségünk van rá (Mt 6,25.31), s gondoskodik arról, hogy legyen mit inni. Nemcsak az emberekre van gondja, hanem a mezei vadakra is: forrásokat fakaszt, hogy ihassanak (Zsolt 104,10k). Felkentje a patakból iszik útközben (Zsolt 110,7). A szomjazónak inni adni olyan jó cselekedet, amit Isten számon tart, számonkér és megjutalmaz, elmulasztását, megtagadását pedig megbünteti (Mk 9,41; Mt 25,34k.41k). Isten áldása, ha az ember eleget ihat, ítélete, ha nem olthatja el szomjúságát (Hag 1,6). A bor is Isten ajándéka, ami javára van az embernek, ha hálaadással és mértékletesen él vele (Préd 9,7; Zsolt 104,15; 1Tim 5,23). Nehémiás a törvény felolvasásakor arra biztatta a népet, hogy egyenek jó ételeket, igyanak édes italokat (Neh 8,10). A pusztai vándorlás során Isten többször is csodálatos módon adott inni a népnek (2Móz 15,23kk; 17,1kk; 4Móz 20,1kk; 21,16kk).
2. Átvitt értelemben
A B gyakran beszél az ivásról átvitt értelemben és hasonlatokban is. Isten népének ki kell inni Isten haragjának a poharát, ha vétkezik (Ézs 51,17). A bűnösöknek meg kell inni Isten izzó haragját, ki kell inni bosszúállásának poharát (Jób 21,20; Zsolt 75,9; Jel 14,10k). Babilon elpusztul, mert féktelen paráznasága borából ivott minden nemzet (Jel 18,3). Jézus kiitta a poharat, amit az Atya adott neki (Jn 18,11; vö. Mt 20,22).
3. Vallási, lelki értelemben
Az 1Kor 10,4k szerint az atyák a pusztában ugyanazt a lelki eledelt ették és ugyanazt a lelki italt itták. Jákób kútjánál Jézus olyan élő vízről beszélt a samáriai asszonynak, amelyből ha valaki iszik, nem szomjazik meg soha, és örök életre buzgó forrássá lesz benne (Jn 4,13). Jézus a forrás, aki belőle iszik, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből (Jn 7,37kk). Aki Jézus vérét issza, annak örök élete van (Jn 5,54k; Mt 26,27; 1Kor 11,25.27). Isten országában a szomjúhozó ihat az élet vizének forrásaiból ingyen (Jel 21,6).
NA
