Jeremiás levele

Teljes szövegű keresés

Jeremiás levele ÓSZ-i apokrif irat, mely a LXX-ban önálló könyvnek számít, a V-ban pedig Báruk könyvéhez tartozik mint annak 6. fejezete. A könyv egyetlen fejezete 72 versből áll. Címfeliratában azt állítja, hogy Jeremiás a szerzője, aki a babiloni foglyoknak írta. A könyv a továbbiakban óvja az olvasókat a bálványimádástól. Gúnyosan szól a bálványok tehetetlenségéről: nem tudnak beszélni (7); nem tudják megakadályozni, hogy saját papjaik ellopják bálványaik szobráról az aranyat, ezüstöt és a szép ruhákat (9.11). Kard van a kezükben, de nem tudnak védekezni tolvajok, rablók, sőt molyok és férgek ellen sem (14.19), ha ledőlnek, nem tudnak maguktól felállni (26). Nem tudnak történelemformáló tetteket végrehajtani, pl. királyokat trónra helyezni vagy trónjuktól megfosztani (33-52). Nem tudnak megmenteni a haláltól senkit (35), nem tudnak beteget gyógyítani, vagy bármilyen nyomorúságból szabadítást adni (35b.36). Bár tehetetlenségüket saját híveik is megtapasztalják, nincs meg bennük a szükséges értelmi képesség ahhoz, hogy lemondjanak a bálványimádásról (41). Mindez azt bizonyítja, hogy ezek nem valódi istenek, hanem éppen olyan mulandók, mint készítőik (45-51).
A bálványok tehetetlenségéről valóban szól már Jer 10,1-16 is (ld. még Zsolt 115,4-11; 135,15-18; Ézs 40,19k; 44,9-20). Ez, valamint a szociális, szegényeket-árvákat-özvegyeket segítő tettek hiánya a bálványoknál és híveiknél (27.36k.) a B-n nevelkedett hívek számára éppenúgy visszataszító, mint a »tisztátalan kultusz«, melyben a menstruáló nő is részt vehet (28) és a kultikus prostitúció (42). Hithű zsidó írhatta a könyvet a Kr. e. 3. szd. vége felé. Célja az volt, hogy a diaszpórában élő zsidók hitét erősítse. Bár Jeremiás valóban írt levelet a babiloni foglyoknak a fogság első éveiben (Jer 29), ez a levél nem tőle származik. (Ld. még APOKRIFUS IRATOK)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages