Keresztel
Keresztel A mindennapi életből eredő szó (h. tábal, g. baptizo, jelentése: bemárt, bemerít, megnedvesít), amelyet az ételek elkészítése és elfogyasztása során is használtak (Ruth 2,14; Mk 14,20). Az ÓSZ-i szertartásokban kultikus értelme volt (4Móz 19,18kk). A mai értelemben elsőként Keresztelő János gyakorolta: hirdette, hogy a Messiás hamarosan halálos ítéletet gyakorol a bűnösök felett, de aki megtér és megkeresztelkedik, az bocsánatot nyer és bejut Isten országába. János a Jordánban alámerítéssel keresztelt meg mindenkit, kivéve azokat a farizeusokat és írástudókat, akik szükségtelennek tartották (Mt 3,6–12; Lk 3,7–9; 7,29–30). János Jézust is megkeresztelte, noha nagyobbnak tartotta magánál (Mt 3,13–16). Hirdette, hogy a Messiás Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3,11; Mk 1,8).
Jézus maga senkit nem keresztelt vízzel, jóllehet a Jn 3,22–26 és a Jn 4,1 azt tartalmazza, hogy keresztelt. A Jn 4,2-ből viszont kiderül, hogy nem ő maga, hanem a tanítványai kereszteltek. Jézus Szentlélekkel keresztelte meg a tanítványait, amikor feltámadása után küldetést bízott rájuk (Jn 20,22). A nagy keresztelést Pünkösd napján végezte, amikor ígérete szerint kitöltötte Lelkét (ApCsel 1,5; 2,4).
Az apostolok a Jézus Krisztustól kapott parancs alapján kereszteltek (Mt 28,19; Mk 16,15–16). Pünkösd napján ezreket kereszteltek meg (ApCsel 2,41). Filep, Anániás, Péter és Pál egyaránt keresztelt. A legkülönbözőbb helyeken és körülmények között: út mentén, keresztyén és pogány háznál, vagy a börtönőr házában (ApCsel 8,12; 8,38; 9,18; 10,48; 16,33). Pál apostol csak két személyt keresztelt meg, rajtuk kívül pedig Sztefanászt, házanépével együtt (1Kor 1,14–16). A keresztelés ma vízzel leöntéssel, meghintéssel, egyes egyházakban alámerítéssel történik. (Ld. még KERESZTSÉG)
IE
