Kiválaszt

Teljes szövegű keresés

Kiválaszt Héberül: báhar, görögül: eklégomai. Olyan döntést, cselekvést jelöl, melynek eredményeként egyes tárgyakat, személyeket, csoportokat, lehetőségeket előnyben részesítenek a többivel szemben.
A kiválasztás történhet meghatározott szempontok szerint bizonyos célkitűzéssel, de teljesen ötletszerűen, sőt olykor az emberi logikának teljesen ellentmondó módon is.
A B egyaránt beszél emberi és isteni kiválasztásról. Azonban az Isten által végrehajtott kiválasztásnak speciális teológiai értelme van. (Az isteni kiválasztásra vonatkozókat ld. a KIVÁLASZTÁS címszó alatt.)
1. A fogalom profán használata főleg az ÓSZ darabjaiban található (Bír 5,8).
A B történeti könyveiben gyakran esik szó a »harcosok kiválasztásáról« (2Móz 17,9; Józs 8,3; 1Sám 13,2; 2Sám 10,9). A harcosok kiválasztásának legmarkánsabb bibliai története a Bír 7,1–8, amely elmondja, hogyan, milyen kiválasztási elvek alapján csökkentette az Úr 300 főre Gedeon Midján ellen harcba készülő seregét. Sőt ez a történet arra is példa, hogy van még kiválogatottak közül való kiválasztás is, mint pl. ahogy Jézus tanítványai között is volt egy szűk, 12 főből, sőt 3 főből (Péter, Jakab, János) álló legbelső tanítványi kör.
A B nemcsak arról ad számot, hogy Isten kiválasztja a királyt, hanem arról is, hogy ugyanakkor a nép is fölismeri az Isten választását és az Isten kiválasztottját maga is királlyá választja: »Tehát itt van a király, akit ti kértetek. Tehát királyt is adott nektek az Úr« (1Sám 12,13; 8,18; vö. 1Sám 10,20–24).
Izráel vallási életében a papok szigorú előírások alapján választották ki a felajánlások kapcsán az Istennek bemutatható áldozati adományokat (3Móz 2,1; 3,1; 22,22; 4Móz 6,14k). A Karmel-hegyen végbemenő istenítéletkor a Baal próféták Illés próféta nagyvonalú ajánlatára kiválasztják az áldozati oltárra szánt bikát (1Kir 18,23.25).
A mindennapi életben gyakran kerül döntési, illetve választási kényszerbe az ember (1Móz 13,11; 5Móz 23,17; 1Sám 17,40).
2. Az emberi választást különböző tényezők motiválhatják, amelyek két főbb csoportra oszthatók. A választást motiválhatja a választás tárgya (annak a kiváló minősége, tetszetős külső megjelenése stb.), illetve a választó személy lelki alkata.
a) A választás tárgya, mint a kiválasztás motívuma: a külső szépség, a jó megjelenés: »Látták az istenfiak, hogy szépek az emberek lányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak« (1Móz 6,2); kedvező materiális körülmények: »Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővízű föld... Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának« (1Móz 13,10k); erkölcsi megbízhatóság: »De szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést...« (2Móz 18,21); a kifogástalan állapot: »Maga mellé vett hatszáz választott harci kocsit...« (2Móz 14,7); a rátermettség: »Ebből az egész népből hatszáz válogatott ember balkezes volt. Ezek mindnyájan hajszálpontosan tudtak parittyázni, sohasem hibáztak« (Bír 20,16; vö. 1Sám 24,3; 2Krón 25,5); a jó minőség: »...nem korhadó fát választ...« (Ézs 40,20).
b) A választó személy lelki alkata, mint a kiválasztás motívuma: az erotikus vágy: »látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak« (1Móz 6 2); a bölcs belátás: »Menj és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három lehetőséget adok neked: válassz ki közülük egyet és én azt teszem veled...« (2Sám 24,12.14); a fáradt rezignáltság, depresszió: »Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat« (Jób 7,15); a helyes ítélőképesség: »Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett!« (Jób 36,21).
3. A B nemcsak arról beszél, hogy Isten kiválasztja az embert, hanem arról is, hogy az ember Istent, illetve isteneket választ magának. Erre utal az 1. parancsolat is (2Móz 20,3). Józsué a sikemi országgyűlésen választásra szólította fel a népet: »De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni« (Józs 24,15; vö. Mt 6,24). Aki Isten mellett kötelezi el magát, ezzel a választásával életet, áldást, üdvösséget nyer« (5Móz 30,19; Zsolt 25,13). (Ld. még MEGVÁLTÁS, MEGVÁLTÓ)
DI

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem