Kötelesség
Kötelesség 1. Általános, B-n kívüli értelemben
Feladat, amit az embernek teljesítenie kell. A fogalom egyidős az emberiséggel. Az emberiség történelme hajnalán a kötelesség tartalmát alapvetően a lelkiismeret szabta meg (ld. LELKIISMERET, szívbe írt törvény). A nagycsaládok, törzsek, népek kialakulásával a kialakult, elfogadott szokások a kötelesség rangjára emelkedtek, amiknek a teljesítése, tiszteletben tartása a közösségen belül kötelező volt. Ebből következik, hogy ezek a kötelességek csoportonként, törzsenként, népenként különbözőek, s magasabb szintről nézve kifogásolhatók, megvetendők, rosszak is lehettek. Sodomában a szokás alapján Lótnak kötelessége lett volna vendégeit kiszolgáltatni a város férfiainak, hogy kielégítsék homoszexuális vágyaikat (1Móz 19,4–8). A szokásokból kötelező magatartás, cselekedet, végül törvény lett, aminek a megtartásán szigorúan őrködtek. A kötelesség és a törvény régtől fogva elválaszthatatlan egymástól, s lényegükhöz tartozik a jó keresése, az egyéni és közösségi jó összhangba hozása és érvényesítése (vö. Róm 13,1–5). Így a kötelesség erkölcs és jog, lelkiismeret és törvény egymásra ható kérdése. A sztoikus filozófia a kötelességet az erkölcsi kérdés felől közelítette meg. Ez az egyházi atyák teológiájára is hatással volt, s Immanuel Kant kategorikus imperativusában is tükröződik (belső, örök, feltétlen erkölcsi törvény). Az etika egyik legfontosabb kérdése a kötelességek tana. Vannak egyetemes és különleges, erkölcsi-lelkiismereti és jogi, állampolgári és tisztségekkel járó kötelességek. A kötelesség B-n kívüli fogalmának alapvető vonása, hogy a kötelességek meghatározásában az ember autonóm, még akkor is, ha a törzsek, népek történelmük régi szokásaiban valamilyen istenségre hivatkoztak. Mivel ez a B felől nézve, a bűnbe esett, megromlott ember öntörvényűsége, ezért nem csak jó, hanem gonosz, embertelen dolgokat is kötelességgé, törvénnyé tehet (faji megkülönböztetések, a nácizmus zsidóellenes törvényei stb.).
2. A kötelesség fogalma a B-ban
A kötelesség fogalma ismerős a B-ban, de nincs olyan szava, amit következetesen használna kifejezésére. Az ÓSZ-ben a h. mispat egyik jelentésváltozata tartalmazza a kötelesség fogalmát. Amikor az angyal megjelenti Sámson születését, Mánóah megkérdezi: milyen legyen a gyermek élete, mit tegyünk vele? A válasz: tartsa meg mindazt, amit parancsoltam (Bír 13,12k). A kötelesség szó az ÚSZ-ben is nagyon ritkán (mindössze kétszer) fordul elő a g. opheilé (1Kor 7,3) és opheilein (Lk 17,10) fordításaként. A B alapvetően nem a kötelesség, hanem a hit és engedelmesség fogalmában gondolkodik. Azt, hogy mi az ember feladata, kötelessége, kizárólag Isten határozza meg. Az ember feladata, kötelessége az engedelmesség. A teremtéskor Isten pontosan meghatározta, hogy az embernek mit kell és mit nem szabad cselekedni (1Móz 1,28k; 2,15kk). A Nóéval (1Móz 9,1kk), Ábrahámmal (1Móz 17,1k.9kk; vö. 26,5), a Mózes által Izráellel (2Móz 19,3–8; 20,1kk stb.) kötött szövetség alkalmával egyetemesen és részletesen is meghatározta a szövetséges ember, nép feladatát. A B szerint az ember nem autonóm. Isten a törvényadó, s az ember az engedelmességben lehet igazán ember. Hasonlóan gondolkodik az ÚSZ is. Jézus nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt (Mt 5,17). Eledele, hogy az Atya akaratát cselekedje (Jn 4,34). Tökéletesen teljesítette kötelességét: engedelmes volt a kereszthalálig (Fil 2,8). A kötelesség teljesítése nem része az ember életének, hanem azt teljesen igényli és betölti. Az engedelmesség útján iránytűként szolgálnak a rövid meghatározások: élj nekem tetsző életet; légy feddhetetlen (1Móz 17,1); légy istenfélő (3Móz 25,43); törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben (Mik 6,8); szeresd az Urat, szeresd felebarátodat (5Móz 6,4kk; Mt 22,37kk).
3. Kötelességtudat, kötelességteljesítés
A kötelességtudat és kötelességteljesítés forrása az istenfélelem. Isten számon kéri az embertől, hogy teljesítette-e kötelességét, vagy nem (5Móz 28,15kk; Mt 25,41kk; 2Kor 5,10; Jel 20,11kk). De Isten senkit sem kényszerít akarata cselekvésére. Isten azt akarja, hogy az ember önként, szabad akaratából vállalja az engedelmességet (2Móz 19,3kk; 24,7). A kötelesség teljesítése nem az ítélettől való rettegésből, hanem szeretetből és hálából történik. Ezért minden parancs, kötelesség foglalata a szeretet Isten és a másik ember iránt. Mindent megelőz Isten szeretete, elhívása, szabadítása, megváltása és példaadása (2Móz 20,1; 22,20.24kk; Lk 5,8kk; Jn 3,16; 13,15.34k). A B ebből következően használja a kötelesség fogalmára sokszor ezeket a kifejezéseket: adósok vagyunk Istennek, tartozunk Istennek az engedelmességgel, egész életünkkel (5Móz 24,17.19kk; Mt 6,12; 18,32kk; Róm 13,8; Jn 21,15kk). Az adósság, tartozás törlesztésében, vagyis kötelességeink teljesítésében a hála és a szeretet vezet (5Móz 10,21; Zsolt 103,1kk; 1Thessz 5,18; Jel 7,10kk; 19,6kk). Joggal sorolja a Heidelbergi Káté mindazt, amit az ember tartozik cselekedni a háládatosság körébe (Harmadik rész. XXXII–LII. úrnapja). A kötelességteljesítés állandó élő kapcsolatot igényel Isten és az ember között (2Móz 3,4kk; 19,5; 1Sám 3,10; ApCsel 9,10kk) Az ember nem rejtőzhet el a kijelentett törvények »fügefalevelei« mögé az élő Isten hívása elől (Jn 5,39k). De a bűn miatt halálban lévő ember képtelen meghallani Isten szavát és teljesíteni kötelességét. Ehhez bűnbánatra, megtérésre, újjászületésre, a fiúság Lelkére van szüksége (Ez 36,26k; Jn 3,3kk; Róm 5,5; 8,1k.9kk). Mivel ez az új élet Isten ajándéka, ezért, amit teszünk, nem érdem, hanem kötelesség (Lk 17,10).
4. Kötelességek összeütközése
A kérdés alapvetően két összefüggésben vetődik fel. Előfordul, hogy valakinek egy időben több kötelességet kellene teljesíteni, de csak egyre van ideje, vagy a családja iránti kötelessége összeütközik a nagyobb közösség iránti kötelességével. Ez etikai kérdés. A szekuláris etikák ilyen esetekben valamilyen értékrendet állítanak fel. A döntésnél annak a kötelességnek a teljesítését kell választani, amely többek érdekét szolgálja. A B szerint ilyen esetekben Isten tanácsát, vezetését kell kérni, s hitben azt kell vállalni, amit Isten megmutatott. Ugyanez vonatkozik arra is, ha a lelkiismereti kötelesség ütközik össze kívülről jövő kötelességekkel. Ez esetben is Isten vezetését kell kérni, mert a lelkiismeret szava nem feltétlenül Isten szava. Ha a lelkiismeret szavát megerősíti a Szentlélek (Róm 9,1), akkor hitben ezt kell választani. A kötelességek összeütközésének másik területe az, amikor az Isten iránti kötelességünk ütközik össze emberek által elrendelt kötelességgel. Előfordulhat, hogy ez az összeütközés csak látszólagos, mint pl. az adópénz kérdése esetén. Nem összeütközésről van szó, hanem két különböző dologról. A császárnak meg kell adni, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené (Mt 22,15kk). Az igazi összeütközés akkor következik be, amikor az ember, az emberi hatalom olyan dolgot kíván, ami az Isten iránti engedelmességbe ütközik. Az ÓSZ-i példa erre Sadrak, Mésak és Abédnegó története. Nebukadneccar parancsának kötelességük lett volna engedelmeskedni, de ez ellenkezett az Isten iránti kötelességükkel. Ezért az Isten iránti engedelmességet választották, annak minden lehetséges következményével (Dán 3). Hasonlóan döntött Dániel is, amikor Dárius parancsára harminc napig csak a királyhoz lehetett imádkozni (Dán 6). ÚSZ-i példa az apostolok története, akiknek a Nagytanács megparancsolta, hogy ne szóljanak Jézus nevében. De ők továbbra is hirdették az evangéliumot. Amikor ezért számon kérték őket, ezt mondták: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek (ApCsel 5,17kk.29). Ez az ún. status confessionis, a hit megvallásának a helyzete, aminek a vállalása üdvösség kérdése (Mt 10,32k; Jel 13,7kk).
NA
