Követ, követés
Követ, követés A h. hálak aharéj és a g. akolouthein (valamint mimétész) a természetes alapjelentésén túl az emberi kapcsolatok legkülönbözőbb formáit fejezi ki.
A szolga követi az urát, a legyőzött a győztest. Mindez azonban nem csupán a valóságos követést jelenti, hanem egyúttal a tulajdonviszonyok kifejeződése is (Ézs 45,14; Zsolt 45,15; 49,18). A sereg követi a hadvezért (Bír 3,28; 4,14; 9,4; 1Sám 11,7; 17,13; 25,13). A fogalom kifejezi a valamilyen csoporthoz, párthoz való tartozást (2Móz 23,2; 2Sám 2,10; 15,13; 20,2.11.13k; 1Kir 1,35.40; 2Kir 9,18; Zsolt 94,15). A tisztelet és a szolgálatkészség jele az, ahogyan Illést követi Elizeus, a prófétatanítvány (1Kir 19,19kk). Alárendeltsége és ragaszkodása jeleként követi a menyasszony a vőlegényt (Jer 2,2; vö. 1Móz 24,5.8.39.61; 1Sám 25,42).
Izráel követi Istent az egyiptomi kivonulás idején, aki tűz- és füstoszlop (2Móz 13,17; 14,24), angyal (2Móz 14,19), ill. a láda jele alatt vezette övéit (4Móz 10,33). Jer 2,2 szerint úgy követte Izráel a pusztában Istent, ahogyan a menyasszony követi a vőlegényt, azaz engedelmesen és bizalommal. Az eredeti jelentésről leválva, átvitt értelemben jelenti a fogalom a bizalmat és az engedelmességet (4Móz 14,24), valamint a törvény iránt való engedelmességet (2Krón 34,31). A pusztai vándorlás isteni vezetése tehát átalakult a prófétai ige és a törvény vezetésévé a fogság utáni időben. A »más istenek követése« a bálványimádással azonos (5Móz 6,14; 8,19; 11,28; 13,3; Bír 2,12; Jer 7,6; 35,15).
Az ÚSZ-ben túlnyomórészt szó szerinti jelentésben fordul elő az akolouthein (Mk 3,7; Mt 4,25; Mk 10,52). Jézus a maga követésére szólítja fel az embereket (Mk 1,18). A Jézus korabeli rabbik szokása volt ui. az, hogy tanítványaikat a szó legteljesebb értelmében »követésre« szólították fel. Ez azt jelentette, hogy a tanítvány a mester körül szolgálatokat végzett, közösségben élt vele, »tanult« a mestertől, azaz szavait szó szerint memorizálta, magatartását, cselekedeteit utánozta. Jézus és tanítványai között is szoros életközösség van. Ő választja ki a tanítványokat, és nem a tanítvány a mestert, ahogyan ez a rabbik esetében szokásos volt (Mk 1,16kk). Jézus tanítványai mindig tanítványok maradnak (Mt 10,24k). Aki őt akarja követni, annak ki kell szakadnia minden korábbi kötöttségéből (Lk 14,26kk; Mk 10,28). A tanítvány sorsa ugyanaz lesz, mint a Mesteré, azaz szenvedés, kereszthordozás (Mk 8,34kk). A tanítvány mindig urával van (Mk 3,13; Jn 8,12; 10,4), hogy tanuljon tőle és bizonyságot tegyen róla (Lk 10,16). Jézus szerint: »aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol« (Mt 12,30). De a tanítvány soha nem lehet bizonyos abban, hogy ő Krisztushoz tartozik-e és azt sem tudhatja, hogy a kívülállók közül kik tartoznak hozzá (Lk 9,49k; vö. Mt 25,37kk).
Az apostoli levelekben a feltámadott Urat követik a gyülekezet tagjai (Zsid 4,14), új életben (Róm 6), az ő nyomdokaiban járnak (Fil 2,5kk; 1Pt 2,21kk; 3,17). Az üdvözültek követik a Bárányt, ahova megy (Jel 14,4).
A Krisztust hűségesen követő Pál apostol gyülekezetének tagjait a maga követésére szólítja fel (1Thessz 1,6; 2,14; Fil 3,17; 1Kor 4,16k; 11,1k; Ef 5,1; 2Thessz 3,7).
VG
