Krisztus-párt
Krisztus-párt Pál apostol azt a hírt kapta Khlóé embereitől, hogy a korinthusi gyülekezetben viszálykodások (eridesz - 1Kor 1,11) vannak. Mindenki így beszél: »Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé« (1Kor 1,11k). Ezért arra kéri a gyülekezetet, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljanak, ugyanazzal az érzéssel és meggyőződéssel igazodjanak egymáshoz, és ne legyenek közöttük szakadások (szkhiszmata – 1,10). Megállapítja, hogy a szakadások azért következtek be, mivel az egyes csoportok a gyülekezetben tevékenykedő apostolok, ill. tanítók mögé külön-külön felsorakozva kisajátították a vezetőket. E vezetők most, hamis rang és tekintély alapján, zavarólag és akadályokat támasztva állanak Krisztus és a hívők közé. Ezen még az sem segít, hogy az egyik párt Krisztust tűzte a többiekkel szemben zászlajára, mivel ez a párt ugyanúgy részese a viszálykodásnak. Krisztus egyébként sem egy csoportnak a vezetője, hanem minden gyülekezeti csoport mögött és fölött álló Úr, a gyülekezetet egyesítő és hordozó kizárólagos fundamentum (vö. 1Kor 3,10k). Krisztust nem lehet részekre szakítani vagy kisajátítani (1Kor 1,13).
A szakemberek véleménye megoszlik abban a vonatkozásban, hogy volt-e egyáltalán Korinthusban Krisztus-párt. A párt meglétének tagadói egyrészt arra hivatkoznak, hogy nagyon nehéz e rövid megjegyzés alapján az egyes csoportok sajátosságait, viszálykodásuk okait felvázolni, másrészt pedig szövegkritikai (későbbi betoldás) és nyelvtani szempontokat említenek ellenérvként (a 4., a Krisztus-párt az 1–3. párttal szemben áll). Szövegkritikai szempontból döntő, hogy az egó de Khrisztou kifejezés egyetlen kéziratból sem hiányzik, a mondat grammatikai szerkezete pedig teljesen egyértelmű. Az azonban bizonyos, hogy a pártok szembenállásának okát nehéz meghatározni. Pál és Apollós harmonikus munkaközösségben dolgozott egymással (1Kor 3,6), ugyanez érvényes Pál és Péter apostol viszonyára (leszámítva az antiókhiai esetet – Gal 2,11kk). (Ld. még KORINTHUS)
VG
