Kulcs
Kulcs H. böriah, mancúl, maftéah, g. kleisz. Kapuk és ajtók bezárására szolgáló eszköz (5Móz 3,5; 33,25; 1Sám 23,7; Neh 3,3–15). A B-i korban nagyobb épületeknek zárható kapujuk volt (templom, palota, erődítmény, raktár, városkapu). A kulcsok fából, rézből vagy vasból készültek (5Móz 33,25). Különböző méretűek voltak (Bír 3,25), az egészen nagy méretűeket vállon hordták (Ézs 22,22).
A kulcsok a képes beszédben valamilyen határt vagy lezárást jelölnek. Így szó van arról, hogy Isten a tengernek határt szabott, mégpedig úgy, hogy zárat és ajtót rakott rá (Jób 38,10). Fölkentje Círus előtt a vaszárakat leveri (Ézs 45,2; Zsolt 107,16). Eljákim palotafelügyelő Dávid palotájának a kulcsát őrizte: amit ő »kinyit, nem tudja bezárni senki, és amit bezár, nem tudja kinyitni senki« (Ézs 22,22).
Jézus Péter apostolnak és tanítványtársainak adta a mennyek országának a kulcsait azzal az ígérettel, hogy amit megköt a földön, kötve lesz a mennyekben is, és amit felold a földön, oldva lesz a mennyekben is (Mt 16,19; vö. 18,18; Jn 20,23). A zsidó írástudók is bírtak a »kulcsok hatalmával«, de egoista módon használták fel azt, mert bezárták a mennyek országát az emberek előtt (Mt 23,13; Lk 11,52). Jézus Krisztusnál vannak a halál és a pokol kulcsai (Jel 1,18; vö. 9,1; 20,1). Ugyanúgy nála van a Dávid házának kulcsa is (Jel 3,7; vö. Ézs 22,22).
