Kultuszcentralizáció
Kultuszcentralizáció 1. Fogalma, kérdése. A kultuszcentralizáció a kultuszi cselekményeknek egy meghatározott helyre történő korlátozása. Törvényes, érvényes áldozatot csak ezen a helyen szabad bemutatni. A kérdés az, hogy a kultusz centralizálása a Sínai-szövetségkötéstől kezdődően megvolt-e Izráel vallásában, vagy csak történelmének egy későbbi szakaszában következett be. A válasz teológiai szempontból rendkívül fontos, mert az egész ÓSZ-gel, Izráel történetével, vallástörténetével kapcsolatos szemléletünket döntően befolyásolja. A kérdés szoros összefüggésben van a Deuteronomium (a törvény megismétlése, Mózes 5. könyve), a deuteronomista történetírás és a jóslási kultuszreform kérdésével.
2. Mit mond az ÓSZ? Az ÓSZ szerint Izráel kultusza a Sínai-szövetségkötéstől kezdve centralizált volt. A szent sátor előtti sátor is központi szerepet töltött be (2Móz 33,7kk). A szent sátor készítése, a papok, léviták felszentelése, Isten ezekkel kapcsolatos kijelentései egyértelműen tanúsítják, hogy csak a szent sátorban lehetett törvényes áldozatot bemutatni (2Móz 25,8; 40,1kk; 5Móz 12,4kk). Az ország felosztása után Rúben, Gád és Manassé fél törzse oltárépítését a többi törzs lázadásnak, halálos bűnnek tekintette, és csak az összetartozás jeleként ismerték el (Józs 22,9–34). A későbbiek során sokszor megszegték ezt a parancsot, sok helyen, áldozóhalmokon, áldoztak Istennek is, meg a bálványoknak is (Ez 20,28). Dávid uralkodása idején Isten Jeruzsálemet választotta szent helyül (2Sám 24,18). Előbb a Jeruzsálembe vitetett szent sátor (2Sám 6), majd Salamon által építtetett templom révén Jeruzsálem lett Izráel kultuszi központja. Az ország kettészakadása magával hozta a kultusz gyakorlásának a megoszlását is. Jeroboám politikai szempontokból Bételben és Dánban oltárt építtetett és bálvány szobrot állíttatott fel (1Kir 12,25kk). Isten ezt kezdettől fogva bűnnek nyilvánította (1Kir 13,1–10). A helyzet Júdában is megromlott. Isten parancsával nem törődtek. Sokszor a királyok jártak elöl a rossz példával. Kisebb-nagyobb kísérletek voltak a kultusz megtisztítására, de a B csak két olyan esetről tudósít, amikor teljesen végrehajtották Isten parancsát, és csak Jeruzsálemben lehetett áldozatot bemutatni. Az egyik Ezékiás király (2Krón 29–31), a másik a Jósiás király uralkodása idején történt (2Kir 23,1–28; 2Krón 34,1–35,19). A törvény szerint tehát Izráel kultusza kezdettől fogva centralizált volt, amit azonban sokszor nem tartottak meg.
3. Miért lett kérdés, amit az ÓSZ mond? Az ÓSZ belső bizonyságtétele a B történetkritikai kutatása révén vált kérdésessé, kiváltképpen azután, hogy a kutatás teljesen behódolt a fejlődéselméletnek. Eszerint minden kultúra, minden vallás a primitív kezdetből indul a fejlődés magasabb és magasabb csúcsaira. A kultuszcentralizáció ezért nem állhat Izráel vallástörténetének a kezdetén, hanem csak jóval később, a próféták tevékenysége nyomán következett be. Ezt vélték felfedezni Jósiás reformjában. Ez a feltételezés valóságos dogma lett, ami hosszú időre végzetesen befolyásolta és meghatározta az ÓSZ-i kutatást. De ez a feltételezés, hogy Izráel kultuszcentralizációja Jósiás idején ment végbe, ellenkezik mind a B-val, mind az újabb tudományos eredményekkel.
4. Mit mond az ÚSZ? Az ÚSZ szerint Jézus bemutatta az örökre érvényes engesztelő áldozatot (Zsid 7,27). Istent imádni pedig mindenütt lehet. Nem a hely a fontos, hanem az, hogy lélekben és igazságban imádjuk őt (Jn 4,19kk).
NA
