Legelő, legel
Legelő, legel Az 1Móz tanúsága szerint Izráel ősatyái sátorlakó, félnomád pásztorok voltak, akik legelőt keresve nyájaiknak, végigvándoroltak Palesztinán és határvidékén, időnként nagyobb távolságokra is eljutva (1Móz 13,2kk; 29,7; 30,34kk; 37,12kk). Jákób és családja elsősorban a legelő hiánya miatt kerül Egyiptomba, és települ le GÓSEN földjén (1Móz 47,4). Ez az életforma a honfoglalás után is döntően meghatározta Izráel életét, s ennek jellegzetes velejárója volt a rendszeres legelőváltás; azaz az esős időszakban a sztyeppés pusztákon legeltettek, majd a száraz időszakban a már learatott kultúrterületeket keresték fel, ahol még találtak táplálékot főleg juhokból és kecskékből álló nyájaik számára. Különösen jó legelőként említi a B BÁSÁN és GILEÁD területét (4Móz 32,1; Mik 7,14).
Fontos szerepe van a legelőnek, ill. a legeltetésnek a képes beszédben. Jahve úgy jelenik meg, mint népe pásztora, aki nyáját legelteti (2Móz 15,13; Zsolt 23,2; 79,13; 95,7; 100,3). Az ítélet jele, ha kipusztulnak, kiszáradnak a legelők (Jer 9,9; 25,36; Ám 1,2). Viszont a pusztulás jele egy városon, ha helye legelővé válik (Ézs 27,10; 32,14). A próféciákban gyakran jelenik meg a szabadulás ígérete úgy, hogy az a jó legelőre való visszatérést jelenti (Ézs 30,23; 49,9; 65,10; Jer 50,19; Ez 34,14; Mik 7,14; Zof 3,13; Zsolt 65,13). Izráel vezetőinek is pásztorokként kell népüket legeltetniük (Jer 3,15), ha ezt nem teszik, ítélet vár rájuk (Jer 23,1; Ez 34,2kk). A Messiás maga is legeltetni fogja nyáját (Mik 5,3) és békéjének jele lesz, hogy a vadállatok a juhokkal együtt legelnek (Ézs 11,7; 65,25). Az ÚSZ ezeket a próféciákat Jézusra vonatkoztatja (Mt 2,6; vö. Jel 7,17). Ő a jó pásztor, aki maga is megbízást ad nyája legeltetésére (Jn 21,15kk). Az ÚSZ nyája az Egyház, amelyet vezetőinek pásztorként kell legeltetniük (ApCsel 20,28; 1Pt 5,2). Vasvesszővel legeltetni az ítélet kifejezése (Jel 2,27; 12,5; 19,15).
SzCs
