Lélek

Teljes szövegű keresés

Lélek A h. rúah és a g. pneuma kifejezések (a magyar »lélek« szavunkhoz hasonlóan) ún. »teo-antropologikus« fogalmak, azaz a B-ban Istennel és az emberrel kapcsolatosan egyformán használatosak. A specifikusan teológiai szóhasználatot sem terminológiailag, sem pedig tárgyi szempontok alapján nem lehet a profán szóhasználattól élesen elhatárolni. Isten Lelkét az ÓSZ a rúah Jahve (»az Úr Lelke«), a rúah celóhim (»Isten Lelke«) és a rúhi (»Lelkem«, ti. Istené) kifejezésekkel jelöli. Feltűnő azonban, hogy az ÓSZ-ben gyakori »az Úr Lelke« szókapcsolattal (g.-ül: to pneuma küriou) az ÚSZ-ben meglehetősen ritkán találkozunk. Ugyanez vonatkozik az »Isten Lelke« (to pneuma tou theou) kifejezésre is. A leggyakoribbak: to pneuma (»a Lélek«) és to pneuma hegion (»a Szentlélek«).
I. A h. rúah feltételezhetően a hangutánzó szavak csoportjába tartozik. Alapjelentései: 1. »(mozgásban lévő) szél«, amely maga is mozgásba lendít; 2. »lélegzet(vétel)«.
1. a) Ez nem lényegszerű megjelölése a szélnek (ill. a lélegzetnek), hanem inkább a széllökésben (lélegzetvételben) megmutatkozó erőt és a szél keletkezésének titokzatos voltát jelöli (vö. Jn 3,8). Így fúj az Isten »szele« a teremtéskor a vizek felett (1Móz 1,2 – a rúah jelentése itt vitatott: jelentheti Isten »Lelkét« is), és lengedez »szellős alkonyatkor« az Éden kertben (1Móz 3,8). Isten »energikus« szele változásokat idéz elő a teremtett világban (pl. 2Móz 10,13.19; 14,21). Lehet könnyű szellő (Ézs 57,13), de hegyeket, sziklákat tördelő erős vihar is (1Kir 19,11). Azonban minden esetben Isten hathatós, sokszor titokzatos »munkaeszköze« (Ez 13,13; 27,26; Zsolt 48,8). Az emberrel ellentétben Istennek hatalma van a szél fölött (Jer 10,13; Zsolt 104,4; 135,7; 148,8; Jób 28,25; Péld 30,4), hiszen ő teremtette (Ám 4,13).
b) A szélről alkotott izráeli képzetek annyira nyitottak és rugalmasak voltak, hogy alkalmanként úgy tapasztalták, hogy közvetlenül Isten »szája« fújja a szelet (2Móz 15,8.10; 2Sám 22,16; Zsolt 18,16; Hós 13,15; Ézs 11,15; 30,28.33; 40,7; Jób 4,9; 15,30). A TEOFÁNIÁkat kísérő széljelenségek (Ézs 30,27–33; Zsolt 18,11) azonban intenek, hogy a szelet nem lehet egyszerűen Isten szájának leheletével azonosítani. E képzetekben ui. Isten a szelek szárnyán repülve jelenik meg (2Sám 22,11; Zsolt 18,11; Jób 30,22). A viharos forgószél e fenséges jelenlét félelmetes voltának kifejezője (Ez 1,4; Dán 7,2; Jób 38,1; 40,6).
c) Az izráeli prófécia legkorábbi szakaszában találkozunk az Isten Lelke által történő »elragadással« (1Kir 18,12; 2Kir 2,16; Ez 3,12.14; 8,3; 11,1.24; 43,5; vö. Ez 37,1; ApCsel 8,39). A fogalom, jelentését tekintve, köztes helyet foglal el a »szél« alapjelentéstől az átvitt értelmű »Lélek« jelentésig terjedő skálán. Ez az ősi, csak a népies tradíciókban előforduló »lélek«-képzet újra felbukkan az ÚSZ-i korban (ApCsel 8,39).
2. A kifejezés másik alapjelentése a »lélegzet(vétel)«.
a) A nösámáh-val ellentétben a rúah inkább a lélegzetvételben megnyilvánuló életerőt, vitalitást fejezi ki (1Móz 45,27; Bír 15,19; 1Sám 30,12; 1Kir 21,5). A testi-lelki életfolyamatok szoros kapcsolatát mutatja Aháb király esete (1Kir 21,1–5). E jelentésmezőn túllépve jelöli a rúah az élet elevenségét, a mozgékonyságot. Különösen a bálványokkal szemben folytatott prófétai polémiákban (Jer 10,14; 51,17; Hab 2,19; Zsolt 135,17) és az ember teremtéséről szóló leírásokban fordul elő (1Móz 2,7; Ézs 42,5; 57,16; Jób 27,3; 33,4). Ebben a vonatkozásban fontos az Ez 37 látomása, amelynek leírásában a rúah az »élet lehelete« jelentésben szerepel. A 37,11-ben a rúah hiánya azonos az életerő elpusztulásával. Új élet a rúah visszatérésével lehetséges, amelyet, az ember teremtéséhez hasonlóan (1Móz 2,7), Isten belelehel a csontokba. Isten az élet leheletét adja minden emberi testbe (4Móz 16,22; 27,16).
b) A fentebbi jelentéshez kapcsolódva jelölheti a rúah az emberi érzések egész sorát: indulat, harag, düh (Bír 8,3; Ézs 25,4; Ez 3,14; Péld 29,11), bátorság (4Móz 14,24), gőg (Péld 16,18; Préd 7,8), alázat (Péld 16,19; 29,23), sebzett lelkűség (Zsolt 34,19) stb. Jellegéből adódóan negatív, patológikus életfolyamatokat is kiválthat: beteges féltékenység (4Móz 5,14) gátlástalan szexuális vágy (Hós 4,12; 5,4), depresszió (1Sám 16,14–16.23; 18,10; 19,9). Az itt előforduló rúah-képzet és az ókorban elterjedt démon-hit mögött ugyanaz a személyes élettapasztalat áll. A Jahve kizárólagos hatalmának gondolata azonban a korai időkben még nem engedte a démon-képzetek kifejlődését (később változik ez a helyzet).
c) Végül bizonyos összefüggésekben jelöli a rúah az ember szellemi központját, az »értelmet« (Ez 11,5; 20,32; Ézs 19,3) és az emberi cselekvés központi helyét (Jer 51,11; Ezsd 1,1.5; 1Krón 5,26). József és Dániel azért tudnak álmokat megfejteni, mert az Isten Lelke van bennük (1Móz 41,38; Dán 4,5.6.15; 5,11).
3. A rúah celóhim és a rúah jahve a specifikusan teológiai szóhasználatban Isten Lelkét jelenti. A teofánia-ábrázolásokban már láttuk, hogy Isten megjelenése miként változtatja meg a természetet. Jahve szent háborúi pedig arra példák, miként avatkozik bele Isten a történelembe és a politikai szférába. Izráel történelmének hajnalán megtapasztalja, hogy »az Úr vitéz harcos« (2Móz 15,3). Isten Lelke olyan erő, amelynek e földi világban kihatása van. Ez az erő a letelepedéstől kezdődően a karizmatikus vezetők életében és az eksztatikus prófétaságban vált érzékelhetővé. A rúah mindkét összefüggésben dinamikus robbanóerőként működik a kiválasztott személyekben, akik ezáltal, ha rövid időre is, de különleges cselekedetekre és magatartásformákra képesek.
a) Az ún. »nagy bírák« felszabadító akciói végső soron »Jahve háborúi« (Bír 3 7–10; 11,29; 1Sám 11,6; vö. Ézs 7,9; 30,1; 31,3kk). Ezek az akciók térben és időben is körülhatároltak voltak, ami mutatja, hogy nem Isten Lelkének tartós jelenléte a lényeges, hanem a Lélek hatékony volta. A bírákhoz hasonlóan Isten Lelke megragadhatja a korai idők prófétáit is és ez eksztázisban, mámorban, őrjöngésben nyilvánulhat meg (1Sám 10,6kk; 19,20kk; 4Móz 11,16k.24kk).
Feltűnő, hogy az írópróféták az Úr Lelke kifejezést kerülik (pl. Ézs 30,1; 31,3), jóllehet a népies gondolkodás szerint »eszelős a lélek embere« (Hós 9,7). Ennek talán az a magyarázata, hogy az Úr Lelkére nagy előszeretettel hivatkoztak azok az »üdvösséget« hirdető próféták, akik ellen az írópróféták oly sokat küzdöttek (ld. 1Kir 22,23; 2Krón 18). Egyedüli kivétel ebben a tekintetben Ezékiel próféta (3,14; 8,3; 11,1.5.24; 37,1 stb.). Csak a fogság utáni korban tekintették igazán Isten Lelke munkájának a próféciát (Neh 9,30; Zak 7,12; Ézs 61,1; vö. 42,1; 2Krón 15,1; 20,14; 24,20).
b) Mivel eddig csak egyének kapták Isten Lelkének ajándékát, ezért érthető Mózes könyörgése: »Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná Lelkét az Úr!« (4Móz 11,29). Erre következik Jóel próféta ígérete: »Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre« (3,1kk; vö. Ez 39,29; Ézs 44,3; ApCsel 2,17kk). Ez a jövőváradalom már nem ismer privilegizált egyéneket, a Lélek kiáradása által mindenki közvetlenül ismerni fogja Istent (Jer 31,34; vö. Ez 11,19; 36,26).
c) A királyság korától kezdődően elsősorban a királyokat tekintették felkentnek (messiás), vagyis a Lélek megajándékozottjának. A kezdeti időben a »messiás« még nem eszkhatológiai cím, hanem a mindenkori király megjelölése (1Sám 10,1.6; l6,1kk.13). A király Isten fia, a jeruzsálemi dávidi királyság örök (2Sám 7). Ettől kezdődően messianológia és pneumatológia szorosan kapcsolódik egymáshoz. A dávidi királyság hamarosan krízisbe kerül, ezért Ézs 11,1kk már a királyság megújulását hirdeti meg. Az új király különösen is Isten Lelkének hordozója. E helyen először jelenik meg az üdvösség eljövendő királyának alakja.
Zak 4 látomása szerint a messiási gondolatban teológiai módosítás történik: a próféta két felkentet vár, egy politikai és egy papi messiást. Az eljövendő politikai messiás váradalma reménységet ad a dávidi dinasztia helyreállítására. Ez azonban nem politikai és katonai erővel, hanem Isten Lelke által fog történni (Zak 4,6). [A két messiás képzete a qumráni iratokban ismét előbukkan (1QS IX,11).]
II. Az ÚSZ legfontosabb helyein programatikusan kapcsolódik az ÓSZ-hez. Az ÚSZ-i pneumatológia azonban önálló teológiai súlyú, mivel szoros kapcsolatban áll a krisztológiával, szótériológiával, ekkléziológiával és eszkhatológiával. Az ÚSZ-nek egyetlen olyan teológiai dimenziója sincs, amelyet ne határozna meg a pneumatológia is.
1. Jézus a názáreti prédikációjában (Lk 4,14kk) a maga messiási tevékenységét az ÓSZ-i próféciák beteljesedésének tekinti (Ézs 61,1kk). Messiás voltát és munkásságát Isten Lelkének erőterében látja: mivel Isten Messiássá, Krisztussá tette, ezért nyugszik rajta az Úr Lelke. Lk azt kívánja hangsúlyozni, hogy aki a Messiásról beszél, az Isten Lelkéről beszél. Ezt pedig csak az ÓSZ felől lehet megtenni. Isten Fiává fogadja (Lk 3,22; vö. Zsolt 2,7), a Dávid trónját adja neki, amely örökkévaló (Lk 1,32; vö. 2Sám 7). Az »Úrnak Lelke van rajta« kifejezés nyilvánvaló utalás Jézus megkeresztelkedésére (Lk 3,22) és fogantatására (Lk 1,35). Jézus létmódja pneumatikus létmód. Messiási tettekre a Lélek indítja (Lk 4,1). Húsvét előtt egyedül Jézus a Lélek birtokosa.
2. Az ApCsel 2 a Szentléleknek az apostolokra történő kiáradását mondja el, akik ezután úgy beszélnek, ahogyan a Lélek adja nekik (ApCsel 2,4). Amint Jézus a Lk 4,18-ban a Szentlélek messiásaként hirdeti meg magát, úgy hirdetik most az apostolok a Szentlélek erejével a Feltámadott Messiást. Ennek a csúcspontja Péter prédikációja, amelyben Jóel próféciájára történik hivatkozás (Jóel 3,1–5). A Lélek kiáradása azonban nem csupán a messiás feltámadását hirdeti, hanem az üdvösség lehetőségét is (ApCsel 2,38). Az egyház a Lélek által keletkezik, és mivel Jóel szerint ez az utolsó időkben következik be, ezért pneumatológia, ekkléziológia és eszkhatológia szoros kapcsolatban áll egymással. Az »egyház korszaka« a Szentlélek korszaka. Ez az egyház missziói tevékenységében is megnyilvánul. A pogánymisszió azzal kezdődik, hogy Isten Lelke Kornéliuszra száll (ApCsel 10,19.44). Az ApCsel 15,28k szerint a pogánymissziót szolgáló apostoli zsinat rendelkezése nem csak a zsinat, hanem a Szentlélek akarata is. A Lélek szól az egyházhoz, az egyház pedig a világhoz (vö. ApCsel 10,19.34). Ahol Isten Lelke működik, ott az egyház világméretekben gondolkodik.
3. A Róm 8,4kk-ben Pál apostol megfogalmazza az emberlét kettős, alapvetően ellentétes irányultságát: a »test« és a »lélek szerinti« életet (ld. LELKI; TESTI, vö. Mk 8,33). Eszerint kétféle embertípus van: az egyik a bűn démonikus fennhatósága alá tartozik, a másik Isten Lelkének erőterében él. A kétféle létmód nem szabad választás eredménye, mert az ember a bűn foglya. Innen kiszabadítani csak Isten tudja. A megtérés, a hitre jutás, a megigazulás képesít arra, hogy Krisztusban, azaz a Lélek erőterében élhessünk és csak a Lélek adhat egyedül szabadulást a bűn és halál hatalmából (8,2).
Pálnál (az ÓSZ-hez hasonlóan) a »lélek« egyaránt jelölheti Isten vagy az ember lelkét. Isten Lelke (pneuma) az ember lelkével (pneuma) együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,16). Pál a pneumával az embernek azt az »én«-jét jelöli, amely a Lélek által képes és hajlandó az Istennel való találkozásra. Az ember »én«-je a Szentlélekben találkozik Istennel (vö. Róm 8,14; 1Kor 2,6–16). Az apostol eszkhatológiai kontextusban beszél a Lélekről (vö. Jóel 3; ApCsel 2). A keresztyének »Krisztusban«, azaz a Lélek erőterében élnek. Ez nem misztikus, hanem ekkléziológiai képzet, amit az apostol »ÚJ TEREMTÉSnek« mond (Gal 6,15; 2Kor 5,17). Az újjáteremtett hívő 2Kor 1,22 és 5,5 szerint a Lélek zálogát (arrabón tou pneumatosz) kapja (vö. Róm 8,23). Az egyház történeti területén belül a Krisztus parúziájával eljövendő üdvösség előízét már most lehet érezni (2Kor 1,22; 5,5).
4. A 2Kor 3,5 szerint Isten tesz képessé arra, hogy az »új szövetség« (diathéké, jelentése vitatott, lehet »rendelkezés« értelmű is) szolgái legyünk. A Lélek szolgálata ellentétes a mózesi törvény szolgálatával. Ez az ellentét még azáltal is fokozódik, hogy a »betű« (= a törvény) feladata az ölés, a Lélek szolgálata viszont a megelevenítés (2Kor 3,6; vö. Róm 8,10k). A törvény rejtett, paradox ígérete az, hogy a törvénytől magától meg fogunk szabadulni Krisztus által. A törvénynek tehát nincs »törvény«-jellege (a »betű« ÓSZ-i értelmében) akkor, amikor ígéretet tartalmaz és nem követelőzik. Ennek a »nem-törvény« jellegnek a megértése azonban csak a Lélek által (2Kor 3,16k) lehet. A Léleknek tehát itt hermeneutikai funkciója van. Akik megtérnek az Úrhoz, azok az élő Istenhez térnek meg. Ahol Krisztus van, ott és csak ott működik a megelevenítő Lélek, hogy megszabadítson minket a Tóra vádjaitól és halálos ítéletétől (2Kor 3,17; vö. Róm 8,1kk; Gal 2,15kk; 3,2).
5. A Jn ev-ban a Léleknek kettős funkciója van; életet és igazságot ad (14,6). A Lelket Jézus közvetíti (3,34), húsvét előtt ő a Lélek egyedüli hordozója (7,39; 20,20), Szentlélekkel keresztel (1,31kk). Az ev prezentikus eszkhatológiájának megfelelően, aki az Atyát »lélekben és igazságban« imádja, az már megkapta a Lélek ajándékát. Isten maga is Lélek (4,24; vö. Ézs 31,3), ő »adja«, »küldi« a Lelket (Jn 7,39; 14,16.26; 20,22). A tanítványok húsvét után kapják meg (Jn 20,22; vö. ApCsel 2). Jézus a búcsúbeszédeiben a »másik« Paraklétoszt (Jn 14,16), az igazság Lelkét ígéri (14,17; 15,26; 16,13), aki a tanítványokat mindenre megtanítja, emlékezteti (14,26), és mint az igazság Lelke, bizonyságot tesz Jézusról. Pál apostolhoz hasonlóan Jn is beszél »új teremtésről«, csak más fogalmakkal. Az új lét jellegzetessége a bűntől való megszabadulás, amelyre a Lélek tesz képessé (20,22). A Lélek megújítja a teremtett világot. Jn 20,22 egyértelmű utalás a teremtéstörténetre (1Móz 2,7): az új teremtés ÚSZ-i eseményét az első teremtés leírásának szavaival fejezi ki. (Ld. még SZENTLÉLEK)
VG

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages