Lepel
Lepel A B-ban a h. maszve, lót és a g. othóne v. othóvion, kalümma fordításaként olvasható.
1. Amit Mózes az arcára tett. Az aranyborjú bűnesete és a kőtáblák összetörése után az Úr ismét felhívta Mózest a Sínai-hegyre. Elvonult előtte, kijelentette magát és leíratta vele a szövetség igéit. Mózes negyven nap és negyven éjjel volt a hegyen. Amikor lejött, arca sugárzott, s féltek közel menni hozzá. Ezért Mózes lepelt tett az arcára, s csak akkor vette le, amikor Istennel beszélt (2Móz 34,29kk).
2. Amibe Jézus holttestét takarták. Miután Jézus meghalt a kereszten, arimátiai József elkérte testét Pilátustól, hogy eltemesse. Nikodémussal együtt leplekbe takarták, s úgy helyezték el a sírban (Jn 19,40). Jézus feltámadása után ezeket a lepleket látták a tanítványok a sírban (Jn 20,6k). Más helyeken ugyanezt a szót lepedővel fordították (Lk 24,12; Jn 20,5; ApCsel 10,11; 11,5). Temetéseknél általános szokás volt, hogy a holttestet lepelbe takarták, s erre a célra gyolcsot használtak (Mt 27,59; Mk 15,46; Lk 23,53).
3. Ami beborítja a népeket. Az Ézs 25,7-ben jelképes értelemben szerepel. A messiási korban Isten leveszi a hegyen a leplet, ami ráborult minden népre. Véget vet a halálnak örökre, letöröl minden könnyet, leveszi népéről a gyalázatot. Ez a lepel valószínűleg szellemi-lelki vakság, ami akadálya Isten igazi megismerésének és akarata cselekvésének (vö. Ézs 42,19; 43,8; 29,18; 35,5).
4. Ami ott van az ÓSZ olvasásán. A 2Móz 34,33-hoz kapcsolódva jelképes értelemben szerepel a 2Kor 3,13kk-ben is. A lepel itt is nyilvánvalóan lelki-szellemi vakságot jelent, ami akadálya az ÓSZ igazi megértésének és Jézus elfogadásának. Ez a lepel a megtérés által tűnik el. Akiknél ez megtörtént, azok fedetlen arccal tükrözik vissza az Úr dicsőségét, s a Szentlélek által átformálódnak ugyanarra a képre (2Kor 3,18).
