Márk, Márk evangéliuma
Márk, Márk evangéliuma
a) Márk - az evangélium szerzője
A szerző az ev-ban sehol sem nevezi meg önmagát. Először Papias tesz említést arról, hogy az ev-ot Márk írta. Az ő nyomán ez a nézet általánosan elfogadottá lett. A magyarázók szerint János-Márkról van szó, akinek személyéről az ÚSZ több helyen említést tesz. Görög neve: loannesz Markosz. Jeruzsálemi származású volt, annak a Máriának a fia, akinek házában az ősgyülekezet egy része összejöveteleit tartotta (ApCsel 12,12). Egyes feltételezések szerint Jézus és tanítványai ebben a házban költötték el az utolsó vacsorát is (vö. Mk 14,12 par.). Feltételezés, hogy bár Márk nem tartozott a szoros tanítványi körhöz, szimpatizáns volt, és azonos azzal az ifjúval, aki jelen volt Jézus elfogatásánál (Mk 14,51). Barnabásnak unokaöccse (Kol 4,10). Az antiókhiai gyülekezet adományának átadása után Pál és Barnabás Márkot is magával viszi Jeruzsálemből (ApCsel 12,25), aki velük együtt indul az első missziói útra is (ApCsel 13,5), de hamarosan különválik tőlük és visszatér Jeruzsálembe (ApCsel 13,13). Pál és Barnabás között meghasonlás támad Márk miatt, ezért útjaik szétválnak, és Barnabás Márkot magával viszi Ciprusba (ApCsel 15,37kk). Később ismét Pál munkatársi köréhez tartozik (Kol 4,10; Filem 24). 1Pt 5,13 szerint Márk Péter munkatársa. 2Tim 4,11 szerint Pál Márkot is magához hívja Rómába. Eusebius Historia Ecclesiae című művében azt írja, hogy Márk a hatvanas években alexandriai püspök volt. Mindezek az adatok azért is valószínűsítik János-Márk szerzőségét, mert feltételezhető, hogy az ev-ot olyan valaki írta, aki az apostoli körökkel szoros kapcsolatban állott.
Egyes nézetek szerint a szerző nem lehet azonos János-Márkkal, erre vallana, hogy Palesztinával kapcsolatos földrajzi ismeretei bizonytalannak tűnnek. Ebben az esetben egy Marcus nevű ismeretlen római keresztyénről volna szó.
b) Márk evangéliuma
Az ÚSZ kánoni sorrend szerint második könyve (vö. EVANGÉLIUMOK). Ma általánosan elfogadott nézet szerint a legkorábban keletkezett syn, amelyet Mt és Lk forrásul használt.
1. A megírás helyére és időpontjára nézve a vélemények megoszlanak. Római keletkezése mellett szól, hogy Márk valószínűleg hosszabb időt töltött Rómában Pál, illetve Péter munkatársaként, valamint hogy szövegében számos latin kifejezést használ görög átírásban (pl. modios a 4,21-ben, denarion a 6,37-ben). Mondatszerkesztésében is számos latinizmus ismerhető fel. Másfelől azonban ezek a kifejezések általánosan használatos terminus technicusok, s így elképzelhető, hogy az ev egy keleti pogánykeresztyén gyülekezetben, esetleg Szíriában keletkezett. A keletkezés időpontjára nézve maga az ev nem ad felvilágosítást. Túl korai datálása ellen az szól, hogy az ev-i tradíció már kialakultnak látszik. Legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Péter halála és Jeruzsálem pusztulása között, tehát Kr. u. 64-70 között jött létre.
2. Az ev első olvasói, »címzettjei« minden valószínűség szerint pogánykeresztyének voltak, erre az ev több jellegzetessége utal. Így hiányoznak a sajátosan zsidókeresztyén vonások. A zsidó szokásokat és intézkedéseket megmagyarázza (pl. 7,3kk; 15,42; 14,12), és megadja az arám kifejezések görög fordítását (pl. 3,17; 5,14; 7,11; 7,34; 14,36; 15,22). Nem szerepel Mk-nál a pogánymisszió tiltása sem (vö. Mt 10,5).
3. Az ev tartalmát illetően igen régi hagyománya van annak a nézetnek, hogy annak nagy része, különösen a közvetlen szemtanúságot tükröző részletek Péter apostolra mennek viszsza (pl. Mk 5,32; 6,6; 7,34; 8,12). E felfogás eredete az, hogy Papias Márkot Péter »tolmácsának« nevezte, aki a tőle hallottakat írásba foglalta. Alátámasztaná e tényt az is, hogy Péter személye az ev-ban előtérben áll. Bizonyíték azonban e hipotézisre nincs, mint ahogy arra a másikra sem, amely szerint viszont Pál teológiája tükröződik vissza az ev-ban. Péter és Pál teológiájának merev elkülönítése egyébként sem indokolható. Bizonyosnak annyit tekinthetünk, hogy a szerző szoros kapcsolatban lehetett a tizenkettes kör tagjaival. Az ev forrásaira nézve ld. SYNOPTIKUS KÉRDÉS.
A Mk-ra jellemző, hogy elsősorban Jézus tetteinek, illetve a vele történteknek a leírására helyezi a hangsúlyt. Terjedelmesebb jézusi beszédet csak két helyen közöl (Mk 4,1-24; 13,1-37), és rövidesen összefoglalt jézusi tanítások mellett (pl. 6,8kk; 12,38kk) számos helyen csak utal arra, hogy Jézus tanított, a tartalom meghatározása nélkül (Mk 1,21; 2,2).
Jellegzetessége az ev felépítésének, hogy földrajzi szempontok szerint rendezi el az elbeszélés anyagát, tehát a kronológiai szempont másodlagos. Így a bevezetés után szól Jézus galileai működéséről (Mk 1,14-6,6), majd Galileában és a szomszédos vidékeken tett útjairól (Mk 6,7-10,52) és végül Jézus jeruzsálemi tartózkodásáról, beleértve a szenvedéstörténetet is (Mk l 1,1-16,8). Az ev gondolatmenete kettős expozícióval kezdődik: »Jézus Krisztus ev-ának kezdetét« úgy ábrázolja, mint amelyben az ÓSZ-i prófétai ígéretek teljesedtek be, ugyanakkor a mennyei világ lép be a földi szférába (Mk 1,1-13). Ezt három hosszabb szakasz követi, amelyek mindegyike Jézus munkásságának összefoglaló ábrázolásával kezdődik, illetve a tanítványok elhívásával, és Jézus elutasításával végződik (Mk 1,14-3,6; 3,7-6,6; 6,6-8,22). Jézus Messiás voltát ábrázolják hatalmáról tanúskodó cselekedetei és vitázó beszédei, példázatai és a hozzájuk csatlakozó csodák, a törvényeskedés elleni küzdelme, és a pogányok felé való nyitottsága. Mindezzel a zsidók értetlenül álltak szemben, beleértve magukat a tanítványokat is. A meggyógyított embereket és a kiűzött démonokat Jézus hallgatásra kötelezi. A második nagy gondolati egység (8,27-10,52) Péter vallástételével kezdődik, s Jézus itt beszél három alkalommal is nyíltan szenvedéséről és haláláról. E szakaszban középpontban áll Jézus követésének a kérdése. A harmadik fő szakasz (11,1-16,8) a jeruzsálemi eseményeket írja le. A Jézussal szembeni ellenállás és meg nem értés bevonulása után egyre növekszik, a tanítványokban is. Jézus szavai és tettei egyre élesebbekké válnak. Mindez végül elfogatásához, elítéléséhez és keresztre feszítéséhez vezet, aminek tárgyilagos hangvételű leírását a feltámadásról szóló beszámoló zárja le.
4. Az evangélium befejezése. A legrégebbi kéziratok csak a 16,8-ig tartalmazzák az ev szövegét, s a további részletről sem Eusebius, sem Hieronymus nem tud. Eldöntetlen kérdés az, hogy az ev szövege itt eredetileg is véget ért, vagy pedig eredeti befejezése elveszett. A jelenleg olvasható befejezés írója egy Kr. u. 10. szd.-ból származó adat szerint Ariston presbiter volt, »az Úr tanítványa«. Egy szövegváltozat a 16,15 után még egy bővítést illeszt be. Az Ariston-féle befejezés a 2. szd. óta szerepel a kéziratokban, a másik betoldás még újabb eredetű. Mindkét utólagos kiegészítés jelentős mértékben eltér Mk stílusától és jellegzetességeitől, de nincs ok annak a kétségbevonására, hogy hiteles tradícióanyagot tartalmaznak. Ezeken túl még egy rövidebb befejezése is létezik az ev-nak.
SzCs
