Méltatlan, méltó
Méltatlan, méltó G. akszió, katakszió, aksziosz, anaksziosz. A két kifejezés a tárgyszerű, a célnak megfelelő magatartást, ill. állapotot fejezi ki, vagy pedig tagadó formában a méltatlan, helytelen magatartást, ill. állapotot. Viszonymeghatározásról van tehát szó, amikor két dolgot, helyzetet vagy személyt vetnek egybe és az eredmény szerint méltatják azokat (ld. pl. Róm 8,18). Mivel az aksziosz kifejezés eredetileg is a mérlegelésre utal, ezért a jelentése: valami mérhető valamihez, arányban áll vele, érdemes valamire; méltó.
Az ÓSZ-ben a fogalom nem játszik említésre méltó szerepet, csak az intertestamentális kor zsidósága használja a h. zákáh, »erkölcsi értelemben tiszta« (pl. Jób 15,14) kifejezést abban az értelemben: valaki »rászolgált valamire«, »méltó rá«. A kifejezés azonban a későbbiek során elveszíti viszonyfogalom jellegét és a törvényhű, kegyes ember minősítő jelzője lesz, aki ezáltal Istennel szembeni igényeit akarja érvényesíteni (vö. 2Makk 7,20; 4Makk 17,8kk).
Az ÚSZ-ben a tékozló fiú példázata mutatja, hogy az ember Istennel szemben semmilyen igénnyel nem léphet fel: »Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek« (Lk 15,19.21; vö. Jn 1,27; ApCsel 13,25). A kegyes zsidók megítélése szerint a kapernaumi százados megérdemli, hogy Jézus segítsen rajta, mivel zsinagógát építtetett, ő azonban nem tartja magát méltónak arra, hogy Jézushoz menjen, ezért azt kéri: »Csak szólj és meggyógyul a szolgám« (Lk 7,7). A Krisztus ev-a tesz bennünket méltóvá arra, hogy Krisztussal közösségbe kerüljünk (Lk 20,35; ApCsel 5,41; 2Thessz 1,5). Isten azon méri le az ember értékét, hogy miként fogadja Krisztus örömhírét és miként engedelmeskedik annak (Mt 10,38; 22,8). Így hallunk a Mt 3,8-ban és a Lk 3,8-ban arról, hogy megtéréshez méltó gyümölcsöket kell teremniük a megtérőknek.
Az apostoli levelekben a fogalommal elsősorban a parainetikus részekben találkozunk, ahol az ev-nak megfelelő életfolytatást jelenti (Fil 1,27). Máskor az Úrhoz (Kol 1,10; 1Thessz 2,11), vagy az elhivatáshoz méltó (Ef 4,1) magatartásra ösztönöz. Az 1Kor 11,27-ben Pál azt kéri, hogy a korinthusiak ne méltatlanul egyék az »Úr kenyerét« és igyák az »Úr poharát«. Ez nem a résztvevők morális minősítése, hanem az ev-hoz méltó magatartás, amely a kölcsönös szeretetben mutatkozik meg.
Az aksziosz sokszor az emberi cselekvés jelzője. Gyakori idézet: »méltó a munkás a maga bérére« (1Tim 5,18; vö. Lk 10,7; Mt 10,11). A bűnösök, cselekedeteik miatt, méltók a halálra (Róm 1,32).
A Jel 4,11 az aksziosz kifejezést a megdicsőült Úrra vonatkoztatja. Istené és a Bárányé a »dicsőség, a tisztesség és a hatalom«, egyrészt a teremtés (Jel 4,11), másrészt pedig Krisztus áldozati halála miatt (Jel 5,12). Egyedül a Bárány méltó arra, hogy Isten megbízza üdvtervének a megvalósításával (Jel 5,2.4.9).
VG
