Mese
Mese A szóbeli kultúra jellegzetes műfaja. Színes, csodás elemeket tartalmazó, rövidebb-hosszabb népi elbeszélés. Lehet, hogy az ÓSZ egyes történeteit - jellegüknél fogva - meseként adták tovább, amíg aztán a szöveg írásba foglalói a helyükre nem illesztették őket. E következtetés alapja, hogy más népek mesekincsében is megtalálhatók olyan motívumok, mint Salamon ítélete (1Kir 3,16-28), a soha ki nem fogyó olajkorsó és lisztesfazék (1Kir 17,8-16; 2Kir 4,1-7), beszélő állat (4Móz 22,22-35), vagy az Illésnek húst hozó hollók (1Kir 17,1-6).
Valódi mesét a B egyes szereplői mondanak, valamilyen közlendőjük megvilágítására, emlékezetessé tételére. Gedeon fia, Abimelek megöli valamennyi testvérét, mert király akar lenni. Jótám, a legkisebb fiú megmenekül. Ekkor az Abimeleket támogató Sikem polgárainak mond mesét arról, hogy a fák királyt választottak: Nem vállalta az olajfa, a fügefa, a szőlő, végül elvállalta a tüskebokor. Ez azt mondta: »Ha igazán királyotokká akartok kenni, jertek, húzódjatok árnyékomba; mert ha nem úgy lesz, akkor tűz csap ki a tüskebokorból, és megemészti Libánon cédrusait!« - Ehhez fűzi Jótám a mondanivalóját (Bír 9,7-21). Hasonló motívummal kezdi diplomáciai levelét Jóás, Izráel királya: »A libánoni bogáncskóró ezt az üzenetet küldte a libánoni cédrusnak: Add feleségül leányodat a fiamhoz! De arra szaladt egy libánoni vadállat, és eltaposta a bogáncskórót.« - Majd ehhez fűzi a folytatást (2Kir 14,9kk). Hasonló módon jár el Ezékiel a szőlőtőkéről és saskeselyűről mondott meséjével (Ez 17).
Vitatják, hogy mesei motívumokat használt-e Nátán annál a példázatnál, mellyel Dávid bűnét tárta fel (2Sám 12,1-4), vagy Ézsaiás, amikor Izráel romlottságáról szól (Ézs 5,1-7).
Találtak meséket az Izráelt körülvevő népek irodalmában is. (Ld. még FORMATÖRTÉNET)
CP
