Montanizmus
Montanizmus A Kr. u. 2. szd. második felében Kis-Ázsiában keletkezett mozgalom. Alapítója, Montanus a Jn 14,16k-ben ígért »parakletos«-nak tartotta magát, s azt hirdette, hogy az ő személyében érkezett el a kijelentés végső stádiuma. Két »prófétanővel« (Maximilla és Priscilla) az oldalán eksztatikus beszédekben hirdette meg a közeli világvéget, s követőitől szigorú, aszketikus életfolytatást követelt. A mennyei Jeruzsálem földreszállását és az 1000 éves birodalom kezdetét konkrét időhöz és helyhez kötve fordultak szembe az óegyházi keresztyénség engedékenyebb, a világban való berendezkedést munkáló életformájával. A 3. szd. elejétől a végváradalom háttérbe szorul - a meghirdetett helyen és időpontban nem következett be a világvége -, s felerősödik a hivatalos egyházzal polemizáló jelleg a montanizmusban. Ebben a korszakban tartozik a montanisták közé Tertullianus. A montanizmus az első olyan keresztyénségen belüli mozgalom, amelynek leküzdését az egyház zsinati határozatokkal próbálja elérni. Egyes csoportjaik az 5. szd.-ban csatlakoznak az egyházhoz, mások kívül maradnak egészen a 8. szd.-ig.
