Művészet

Teljes szövegű keresés

Művészet A SZÉP iránti érzék a B-i emberre is jellemző, elhívás és isteni lélekkel való betöltetés eredményének látja, ha valaki a MESTERSÉGEKet művészi színvonalon tudja gyakorolni (2Móz 31,1kk). A B nagy része KÖLTÉSZET, de a prózai részek is tele vannak erőteljes megfogalmazásokkal, találó képekkel. Nem véletlenül lett a B sok művészi alkotás ihletője. A művészi alkotásokból azonban jóformán semmi sem maradt fenn, még az ÉPÍTÉSZET tekintetében is csak alaprajzokra és következtetésekre vagyunk utalva. A leírások szórványosak, esetlegesek, azok alapján nem lehet valósághűen fölidézni, milyenek voltak az egyes alkotások. A TEMPLOM számos - egymástól lényegesen eltérő - újkori rekonstrukciója mutatja, hogy még egy viszonylag részletes leírás is mennyire kevés, ha nem kíséri tárgyi emlékanyag. Nem tudjuk, milyen volt egy KERÚB, sőt valójában azt sem, hogyan ábrázoltak egy fát vagy gránátalmát. Az utalások értelmezésébe be kell vonnunk mindazt, amit a régészet felszínre hozott a környezet kultúrájából.
A KÁNAÁNI művészet nyújtja a legbiztosabb összehasonlítási alapot. A nomád győztesek általában át szokták venni a legyőzöttek kultúráját, a kánaániak sokáig ott éltek az izráeliták között, és maga az ÓSZ is megemlékezik arról, hogy szakértelmüket: fölkészültségüket meghaladó esetekben FÖNÍCIÁhoz fordultak segítségért (1Kir 5,32; 7,13k). HÍRÁM alakja azért is érdekes, mert határterületről (Naftáli törzse) származó félvér volt. Fölvillantja, milyen csatornákon át közlekedett a kölcsönhatás.
A kánaáni kultúra maga is kevert jellegű volt. Alapjában sémi, MEZOPOTÁMIÁval rokon, annak többnyire szegényebb változata. Földrajzi helyzeténél fogva azonban átvett földközi-tengeri és egyiptomi hatásokat. Ciprussal kereskedett, Egyiptom pedig évszázadokon át még megszállva is tartotta.
A táj lakóinak művészeti tevékenysége a kőkorszakra nyúlik vissza. Az ún. natufi kultúra ( KARMEL, Kr. e. kb. 8000) emlékei közt csontfaragás, vörös festékkel mészkőre festett gazella ábrázolása található. Híresek a jerikói fejek (Kr. e. 6500): emberi koponyacsontokra felhordott agyaggal életszerű szobrokat formáltak, festéssel, kagylóberakással. Teleilat Ghassul (Jordán völgye, Kr. e. 3500) szolgáltatta az első falfestményeket. Maradtak fenn csont- és elefántcsont faragások és természetesen kerámia, díszesebb kivitelben is. Persze kérdéses, hogy ezek a művészeti emlékek valamilyen kapcsolatban állnak-e a későbbiekkel.
Ebla, UGARIT, BIBLOSZ és jó néhány egyéb hely feltárása szolgáltatott művészeti tárgyakat az izráelita honfoglalás előtti időkből. Van köztük nemesfémből és elefántcsontból való, nyilvánvaló művészi igénnyel megformált tárgy, továbbá apró istenszobrok, plakettek, domborművek, különböző művészi színvonalon. Jellegzetes az a Baal-sztélé, ahol az alak beállítása egyiptomi, sisakja és hajviselete anatóliai, öltözéke helyi.
Szívesen vetik össze a PÁTRIÁRKÁKkal azt az Egyiptomba kéredzkedő kis nomád törzset, melynek ábrázolása Beni-Hasszánban látható, egy sír falán. Feltűnő a csoport tagjainak tarka öltözete. Ugyancsak rendkívül díszes tarka öltözete van egy 12. szd.-i színes egyiptomi fajansztéglán ábrázolt kánaáni hadifogolynak. A tarka ruha megkülönböztetett viselet volt, de nyilván nem elérhetetlen (1Móz 37,3). Ugyancsak 12. szd.-i az a megiddói elefántcsont faragvány, amely elegáns nőalakot ábrázol sima, bokáig érő öltözetben. Ennek dísze a gazdag szegélydíszítés, mely elöl három sávban fut le a válltól bokáig (alsó- és felsőruháé), ott pedig egészen körbemegy.
A honfoglaló Izráel hozott magával egyiptomi ékszereket (2Móz 12,34k), a pusztában aranyborjút öntött (2Móz 32,1-4), mintát láthatott rá Egyiptomban. Elkészítik a szent sátrat és fölszerelését, beleértve a díszes papi ruhákat. A különféle színű fonatok, szövetek, bőrök hozzájárultak az esztétikai hatáshoz (2Móz 35,4-26). Azt viszont nem tudjuk, milyen színvonalon készítették saját ruházatukat, fölszerelési tárgyaikat, milyen volt a háziiparuk.
Dávid és Salamon idejére váltak letelepedett, központi hatalom által szervezett, jólétben élő néppé. Hadizsákmány, az alávetett területek adója, majd mindinkább a nemzetközi kereskedelem hasznában részesülés tette lehetővé, hogy a központi hatalom művészileg is nagyszabásúan jelenjék meg. Ekkor épül királyi palota és templom (2Sám 7,1; 1Kir 6,38; 7,1), természetesen minden fölszerelésével együtt. A király példáját nyilván az előkelőségek is követték a maguk szintjén. Ekkor történik a tudatos odafordulás a technikailag magasabb szinten álló föníciai-kánaáni környezethez, amely szakértelmével együtt motívumkincsét is átadta.
A TEMPLOM és a palota alakját, díszítését tekintve az 1Kir 6kk és a 2Krón 3kk fejezeteire vagyunk utalva. Faragott faborítás, aranybevonat jellemzi, a faragás motívumai: gömb, pálma, virágfüzér és kerúbok. Ez utóbbiak arannyal borított faszobrok formájában is megjelennek. Csak sejtjük, hogy formailag a mezopotámiai művészetből ismert szárnyas keverékállatokkal vannak rokonságban, pontosabban ezek kánaáni megjelenési formájával, de bizonyítékunk nincs rá. A mosdóállványokat (1Kir 7,27) és néhány egyéb fölszerelési tárgyat kapcsolatba szokták hozni a ciprusi (Kr. e. 12. szd.) leletekkel.
A 2. parancsolat (2Móz 20,4) megtiltja Isten ábrázolását, de nem általában az ábrázoltak készítését. Az ÓSZ tele van Istennel kapcsolatban antropomorf hasonlatokkal. Valószínűleg ezért kerülték az emberábrázolást, sőt a kerúbok kivételével az állatábrázolást is. A növények vagy geometriai motívumok már nem adhattak okot félreértésre.
A luxus iránti vonzalom megmaradt a felső rétegekben (1Kir 22,39). Sehol nem kifogásolja a B magát a szép iránti törekvést. Kifogást csak a szociális vonatkozások miatt emel. A gazdagok költekezése a szegények rovására megy (Ám 3,15; 4,1; Jer 22,13-17), ill. kiáltó ellentétben áll az ÚR házának szomorú állapotával (Hag 1,4k). A királyság intézményéhez egy bizonyos értelemben hozzá is tartozik (Zsolt 45,8k). Ezzel kapcsolatban ne felejtsük el, hogy a régiek számára az illat is egyfajta művészeti megnyilatkozás volt.
A falfestés mind Mezopotámiában, mind Egyiptomban ismeretes volt jóval a B-i kor előtt. Izráel területén a régészet csak falfestésre utaló festékanyagokat tárt föl. Az irodalmi utalás is kevés (Jer 22,14; Ez 23,14): Jójákím vörösre festette palotája falát, Oholibá vörös festékkel falra festett férfiakat lát.
Fafaragásról a templom falborításával és ajtaival kapcsolatban értesülünk, meg elődjénél a szent sátornál (2Móz 35,33). Ébenfa-behozatalról Salamonnál (1Kir 10,11), nyilván tehetősebb utódai sem mondtak le róla. Faragott faburkolat szerepel Ezékiel látomásában is (41,16kk). Fából bálványt is készítettek (Ézs 44,13-17). Izráelitáktól származó anyagi emlékről eddig nem tud a régészet, a környezet emlékei szolgáltatnak némi összehasonlítási alapot. Egy Kr. e. 1800-ból való jerikói sírból kerültek elő szépen faragott fatárgyak, továbbá Egyiptom szolgáltatott egészen magas színvonalú munkákat.
A csont és elefántcsont faragás emlékei folyamatosan kerültek elő az országban az izráelita honfoglalást megelőző időből. Ezek mind stílusukat, mind motívumaikat tekintve nemzetköziek, rokonságban állnak a máshol talált tárgyakkal. Fény derült az »elefántcsont ház« vagy »palota« (1Kir 22,39; Ám 3,15) jelentésére, egy Aháb idejéből származó samáriai lelet segítségével. Ezek olyan faragott elefántcsont lapok, melyek bútorok (faburkolat) berakásai voltak. A ránk maradt darabok mutatják a fölerősítés helyét. Aranyozták is őket, ill. arany, lapiszlazuli, színes kövek és üvegpaszta berakás nyomait mutatják. Stílusuk föníciai, motívumaik jó része egyiptomi vagy szír-hettita. Teljesen megegyező stílusú, hasonló korból származó darabokat találtak Arszlan-Tas (Szíria) és Nimrud területén.
A szobrászat emlékeit kánaánira istenszobrok, a termékenység istennőjét jelző, nyakban viselhető plakettek képviselik. A jelzés gyakran csak az emlőkre és az öl háromszögére szorítkozik. Nem lehet eldönteni, ezek közül melyik volt kánaáni emberé, és melyik a bálványimádásnak behódolt izráelitáé. Az is kérdés, hol volt a határ művészet és használati tárgy között.
A pecsétek is inkább az ábrázolatok tartalma, mint művészi jelentőségük miatt érdemelnek figyelmet.
A fémművességről ugyanaz mondható el, mint a fafaragásról: a leírások alapján nem tudjuk, milyenek is voltak valójában. A templom előtt álló oszlopokról, a réztengerről annyi rekonstrukció készült, ahány kutató foglalkozott vele. Egyedül a második templomban álló hétágú lámpatartó képe maradt meg Titus diadaloszlopán.
Az ÓSZ idejére esik az asszír és a babiloni művészet virágkora. Egyiptom is magas színvonalon állt, bár művészetének jelentős része nem a közönséges halandók szemének készült. Festészetük nagy része sírok vagy paloták belsejét díszítette. Az érintkezés során az izráelitáknak volt alkalmuk megismerni a környező kultúrák magas színvonalú alkotásait. Művészi érzékük is volt, amit bizonyít irodalmuk és a kánaáni zenészek keresettsége. Azok a hosszú és gazdag periódusok hiányoztak a történetükből, amelyekben a királyi udvar, meg gazdag hadvezérek, birtokosok, templomok művészek seregét tudták volna foglalkoztatni, akik közül rendre kiválasztódhattak volna a legjobbak. Dávid-Salamon rövid korszaka alatt rögtön megindult a nagyszabású művészeti tevékenység, de utána Samária is, Jeruzsálem is egy kicsi, és sokszor kirabolt ország fővárosa lett, kevesebb lehetőséggel, mint amennyi volt egy tehetősebb egyiptomi templomnak. Vagy gondoljunk az első és a második templom építésének körülményei közötti különbségre (Ezsd 3,12).
A hellénizmus elterjedését sem csak a belső ellenállás késleltette. Nagy Sándor hódításától a korszak tele van az országon végigsöprő hadjáratokkal, külföldi hatalmaknak a pénzt elszívó beavatkozásaival, szabadságharcokkal és polgárháborúkkal. Nagy Heródes tudta annyira konszolidálni a helyzetet, hogy újra nagyszabású építőtevékenységbe lehetett kezdeni. Ekkor gyökeresen átépült a templom (sőt tulajdonképpen új templom épült), másutt római jellegű vízvezeték (Cézárea), valóságos új város jelenik meg. Ez a korszak is igen rövid ideig tartott, Heródes halála után a rómaiak felosztják az országot.
Az ÚSZ keveset mond a művészetről. A gyülekezet tagjait inkább a szegénység és egyszerűség jellemzi (1Kor 1,26), a gazdagok részéről javaik megosztása (Lk 19,8; ApCsel 5,34). Ha később ettől eltértek, megszólalt a figyelmeztetés (Jak 2,2kk; 5,1-6). A gyülekezés helye a jobbmódúak háza volt, de ennek alakjáról semmi följegyzés nincs. Az egyház hamarosan elterjedt az egész világon, a helyi gyülekezetek abban a kulturális, művészeti környezetben éltek, amelyben keletkeztek. Ez pedig a hellénizmusra épülő római kultúra volt. A Jel 18-ban jelenik meg Róma esztelen luxusának képe, mint ami Isten ítélete következtében elpusztul. Vele szemben áll a mennyei Jeruzsálem dicsősége (Jel 21,10kk).
CP

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages