Nevet
Nevet H. c-h-q, g. gelaó. A nevetés az ÓSZ-ben a valóságos vagy látszólagos fölény kifejezése, amint az a mosolyban vagy nevetésben megmutatkozik. Így nevet Ábrahám és Sára (1Móz 17,7; 18,12k.15), ellentétben korábbi magatartásukkal (1Móz 15,6; 18,12kk). Az ellenség nevet az elhagyatott Jeruzsálemen (JSir 1,7), az igazak az istenteleneken (Zsolt 52,8), valamint a pusztuláson és az éhségen (Jób 5,22). A kifejezés soha nem a hívő örömöt fejezi ki. Talán ezzel van összefüggésben, hogy az ÚSZ-ben a nevetés csak ritkán fordul elő, de akkor mindig nagy jelentőségű. Így nevetik ki Jézust a Jairus házánál összegyűlt gyászolók (Mt 9,24), amivel fölényességüket fejezik ki. Lk 6,21.25-ben Jézus az e világi gúnyos nevetést állítja szembe az eszkhatológiai örömmel. Hasonlóan hallunk a Zsolt 126,2-ben is az eljövendő üdvkorszak öröméről. Ez a most elnyomottak eljövendő győzelmét hirdető nevetés (vö. Mt 5,4).
A nevetés az ÓSZ-i istenképnek nem jellegzetes vonása, mégis négyszer hallunk arról, hogy Isten nevet (Zsolt 2,4; 37,13; 59,9; Péld 1,26). Isten nevetése az istentelenekkel szembeni abszolút fölény kifejeződése. (Ld. még ÖRÖM)
