Nő, asszony
Nő, asszony A h. 'issáh és a g. güné alapjelentése: asszony, a férfi női társa, kiegészítője (vö. 1Móz 2,23). Speciálisabb értelemben: »feleség« (1Móz 12,5; 2Sám 11,27). Átvitt értelemben jelentheti Izráelt vagy Jeruzsálemet (Hós 2,4; Jer 3,1.3.20; Ézs 54,6; Ez 16,30.32; 23,2kk), továbbá a gyáva férfit (Ézs 19,16; Jer 48,41; 49,22; 50,37; 51,30; Náh 3,13).
Az ÓSZ hitvallása szerint Isten az embert férfiúvá és nővé teremtette (1Móz 1,26-28), az asszony a férfi segítőtársa (1Móz 1,27; 2,18kk). Az asszony az izráeli társadalomban a házasság és a család szervezetébe volt betagolva, amelynek középpontja a férfi volt. Az apa tekintélye alatt állt a hajadon leány, amíg férjhez nem ment. A férj »ura« (ba'al) volt a jegyesének, ill. feleségének (2Móz 21,22; 5Móz 24,4). Házasságkötéskor a leendő férj pénzt fizetett az apának (móhar, 1Móz 34,12; 2Móz 22,16; 1Sám 18,25). Az asszonynak minden élethelyzetben a férje mellett kellett maradnia: követte a férjét, ha azt rabszolgának adták el (2Móz 21,3; vö. Mt 18,25), vagy felszabadult a rabszolgaság alól (2Móz 21,3). Az apa lánya fogadalmát, a férj felesége fogadalmát tehette semmissé (4Móz 30,6.9). Az eltaszított vagy megözvegyült asszony fogadalma viszont önmagában érvényes (4Móz 30,9). A SÓGORHÁZASSÁG rendje (5Móz 25,5kk) arra kötelezte a fiúutód nélkül elhalt férfi testvérét, hogy a házasságot az özveggyel tovább folytassa. Ez a rendelkezés feltételezi a nagycsaládi életformát (bét cáb), amelyben az idegen férfi megjelenése veszélyeztethetné a családi birtok egységét. Másrészt jobb, ha a nagycsaládon belül minden házasságkötésre képes asszony valamely férfihoz tartozik, mivel ez a rendezetlen viszonyok kialakulását megakadályozza. Ez a szabályozás némiképp oldotta a nő magárahagyatottságának, gyermektelenségének vagy a férj feleségével szembeni elégedetlenségének gyötrő problémáit. Emellett természetesen számolni kellett a több feleség között szükségszerűen fellépő rivalizálással (pl. 1Sám 1), a kedvenc feleség gyermekeinek előnyben részesítésével örökösödéskor (5Móz 21,15kk), és az egynejű házasságban tartósabbnak mutatkozó férji gyöngédség hiányával.
Mindezek ellenére az izráeli családban megbecsült szerepe volt a feleségnek, ill. anyának (1Móz 16,5k; 27,5kk; 1Kir 1,11kk; 21,5kk; 2Kir 4,8kk; 8,18; Ám 4,1kk). Ezt már az is mutatja, hogy a Tízparancsolat V. parancsolata szerint az apa mellett az anyát is tisztelni kell (2Móz 20,12; 5Móz 5,16; ez egyébként más ókori, K-i társadalmakban is így volt). Az ÓSZ-i törvények az apa mellett mindig megemlítik az anyát is (2Móz 21,15.17; 3Móz 19,3; 20,9; 5Móz 21,18k; 27,16). Izráel történelmében is fontos szerepet játszottak a nők (Mirjám, 2Móz 15; Debóra és Jáel, Bír 4,4kk.21; Hulda, 2Kir 22,14kk; Ataljá, 2Kir 11,1kk). A bölcsességirodalom szívesen foglalkozik a szép és derék asszonyokkal (Péld 5,17kk; 31,10-31; Préd 9,9), megénekli a szerelem nagyszerűségét (Énekek 6,3.9), óv az idegen asszonytól (Péld 5,2kk).
Izráelben, környezetével ellentétben, nincsenek papnők, ettől függetlenül azonban a nőknek fontos helyük van az izráeli kultuszban: áldozhatnak (3Móz 12,6), részt vehetnek az áldozati lakomákon, a nagy zarándokünnepeken (1Sám 1,3kk; 2Sám 6,19; 3Móz 22,12k; 4Móz 18,8kk), adományaikat a szent sátor megépítéséhez felajánlhatják (2Móz 35,22), részmunkát vállalhatnak a sátor berendezéseinek elkészítésekor (2Móz 35,25k), szolgálatot végezhetnek a bejárata előtt (2Móz 38,8; 1Sám 2,22), Istent magasztalhatják (2Móz 15; Zsolt 68,26; 148,12).
Az ÚSZ-ben Lk 1,42 szerint Mária »áldott« az asszonyok között, mivel Isten arra méltatta, hogy megszülje a világ Megváltóját. Jézus a nőket is megajándékozza bűnbocsátó szeretetével (Lk 7,36kk; 8,2; Jn 8,1kk) és meggyógyítja őket (Lk 8,2; Mk 5,25kk). A samaritánus aszszonynak Messiásként (Jn 4,26), Mártának pedig mint »Feltámadás és Élet« jelentette ki magát (Jn 11,25). Elfogadja a nők szolgálatát (Lk 8,3) és tanítja őket (Lk 10,38kk). Feltámadásának első tanúi és bizonyságtevői ugyancsak aszszonyok (Jn 20,11kk; Mk 16,9; Mt 28,10). Az ApCsel 1,14 szerint Mária, más asszonyokkal és az apostolokkal együtt imádkozik Jézus mennybemenetele után. Az özvegyek mellőzése a mindennapi, gyülekezeti szolgálatban hibának számít (ApCsel 6,1kk). ApCsel 9,36kk Tábita életét méltatja. Mária, a János Márk édesanyja, házát a gyülekezet rendelkezésére bocsátja (ApCsel 12,12). Ugyanezt teszi Lídia, a gazdag bíborárus asszony (ApCsel 16,13kk). Priszcilla különleges szolgálatot végez a gyülekezetekben (ApCsel 18,18k; Róm 6,3k; 1Kor 16,19; 2Tim 4,19), Fülöp evangélista négy lánya prófétál (ApCsel 21,9; vö. 1Kor 11,5). Az ÚSZ-i levelek többször megemlítik a nők gyülekezeti szolgálatát (Róm 16,1.12; Fil 4,2k; 1Tim 3,11; 5,10).
Az otthoni munka mellett (1Tim 5,9k.14; Tit 2,4k) különleges feladata az idősebb asszonyoknak, hogy a fiatalabb asszonyokat istenfélő életre neveljék (Tit 2,3kk). A hajadonokat és az özvegyeket az 1Kor 7 méltatja (vö. Mt 19,12): mindenki abban az állapotában éljen, amelyre az Isten elhívta (7. és 17. v.). A hajadonokra és özvegyekre leselkedő veszélyekről 1Kor 7,9 és 1Tim 5,11kk tesz említést.
Noha az ÚSZ szerint a feleség a férjével együtt »örököstárs« az Isten kegyelmében (1Pt 3,7), és a Krisztusban nincs férfi és nő (Gal 3,28), mégis több ízben is elhangzik a felhívás, hogy az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek (Ef 5,22kk; Kol 3,18; 1Tim 2,11; Tit 2,5; 1Pt 3,1kk; vö. 1Kor 11,4kk). Beszélgetésükkel ne zavarják meg a gyülekezeti istentisztelet jó rendjét (1Kor 14,34kk), ne tanítsanak, ne uralkodjanak a férfiakon (1Tim 2,12), mivel a teremtés rendje szerint »Ádám« teremtetett előbb, ezért a férfi az asszony »feje« (1Kor 11,3kk; 1Tim 2,12k; Ef 5,22). A férfiaknak viszont úgy kell szeretniük feleségüket, ahogyan Krisztus szerette az egyházat, azaz önfeláldozó szeretettel (Ef 5,25).
VG
