Növények

Teljes szövegű keresés

Növények Isten teremtő szavára hozott a föld mindenféle növényt (1Móz 1,11) teremtő gazdagságáról beszél sokféleségük. Ő gondoskodik róluk: éltető napfényt ad, megitatja öket esővel és harmattal, öltözteti őket egyszerű méltósággal vagy sokszínű pompával (Mt 6,28kk). S amikor az ember a növényeket gondozza, termeszti, Isten munkatársa és Isten előtt felelős sáfár.
A növények gazdag világából csak azokkal foglalkozunk az alábbi felosztásban, amiket a B említ.
I. FÁK
1. Akác (h. sittá). A rev. Károli zömmel sittimfának fordítja, csak az Ézs 41,19-ben olvasható akácfaként. Nem azonos a nálunk a 18. sz. végétől meghonosodott és elterjedt, kedvelt fehérakáccal (Robinia pseudoacacia). A B-ban, zömmel az É-Afrikában elterjedt akácia fajokról van szó (Acacia arabica, vagy Acacia nilotica). Törzsük vékony, levelük szárnyasan összetett, kemény tüskéik vannak. A szent láda és a szent sátor készítéséhez akáciát használtak (2Móz 25,10kk). A pusztában ez volt az egyetlen használható fa. Könnyű, ugyanakkor kemény. Nyers állapotában jól és könnyen munkálható. Kidolgozva szép, finom erezetű. Eleinte sárgás színű, később megsötétedik. Nagyon tartós. Erős illata miatt a férgek elkerülik. Palesztinában is elterjedt volt, amit a sittá-ból képzett helynevek is tanúsítanak (4Móz 25,1; 33,49; Józs 2,1; 3,1; Mik 6,5). A Jordántól keletre volt egy akácia-völgy (Ábél-Hassittim, 4Móz 33,49). A messiási jövendölésekben is szerepel: amikor a puszta termőfölddé lesz, a cédrus, a mirtusz és az olajfák mellett akáciafák is lesznek (Ézs 41,19). Ez esetben valószínűleg az Acacia albidá-ról van szó, amely a Jordán völgyének felső, termékeny részén is szépen tenyészett. Ennek az akáciának a törzse vastag volt, magassága a 20 métert is elérte. A TALMUD hagyománya szerint a szent sátor és eszközei készítéséhez ezt az akáciát használták.
2. Boróka. A fenyők osztályába (Coniferopsida), a ciprusfélék családjába (Cupressaceae) tartozik. Fája értékes, jól munkálható, gyógyanyagot is tartalmaz. A messiási ígéretek között szerepel, hogy Isten a pusztába borókafenyőt ültet (Ézs 41,19).
3. Cédrus. A fenyők családjába (Pinaceae) tartoznak (h. 'erez, g. kedrosz). Három faja van: a Himalájában őshonos deodárcédrus (Cedrus deodara), a Libánonon tenyésző libánoni cédrus (Cedrus libani) és az Atlasz-hegységben honos Atlasz-cédrus (Cedrus atlantica). A B-ban a libánoni cédrus szerepel számos helyen.
Igen magas, 40 m-re is megnő, törzse a 4 m vastagságot is eléri. Örökzöld, toboza tojásdad, kb. 10 cm-es. Nagyon hosszú életű, 3000 évesnél idősebb is akad közöttük. Kellemes illatot áraszt. A fertőzésekkel szemben ellenálló, ami értékessé, keresetté tette.
A cédrust, említett tulajdonságai miatt, előszeretettel használták építkezési célokra. Hírám, Tírusz királya, a Libánonról küldött Dávidnak és Salamonnak a templom és a királyi paloták építéséhez nagy mennyiségű cédrust (1Kir 5,20k; 7,1kk). Illatos gyantájából készült a cédrusolaj. A cédrus kedvelt zsákmány volt, ami nagymértékű pusztulásához vezetett (Ézs 14,8; 37,24). Fontos szerepe volt a kultuszban is (3Móz 14,1kk, 48kk).
A legnemesebb fának tekintették, ezért nevezték olykor az Isten cédrusainak (Zsolt 80,11) vagy az Úr fájának (Zsolt 104,16). Használták az erő és a szépség, a büszkeség és a gőg (1Kir 14,9; Ez 17,22kk; 31,3kk), a nagyság és a kicsiség (1Kir 5,13; 2Kir 14,9) szemléltetésére. Kidőlése a maradandó dolgok mulandóságát hirdette (Zsolt 29,5).
4. Ciprus. A ciprusfélék családjából (Cupressaceae) a B-ban az európai ciprus (Cupressus sempervirens) két változatával találkozunk. Az egyik a Cupressus sempervirens var. pyramidalis, h. tö'assur. A tö'assur a jásár-ból származik, s a ciprus egyenes, sudár növésére utal. A másik gyakrabban előforduló ciprus a Cupressus sempervirens var. horizontalis, h. börós. A szóhasználatban van némi bizonytalanság, s ez tükröződik a különböző fordításokban, kezdve a LXX-val, amely a h. 'erez-et (cédrus), valamint a börós-t fordítja ciprusnak (g. küpárisszosz) A B gyakran együtt emlegeti a cédrust és a ciprust a Libánon és a Hermón díszeként (Ézs 37,24; 60,13; Ez 27,5). Fája kemény, illatos; építkezésre, szerszámkészítésre kiválóan alkalmas. Salamon ciprust is bőven vásárolt Hírámtól a templom építéséhez (1Kir 9,11; 6,15.34). De ez általános gyakorlat is volt a Földközi-tenger térségében. Tehetős emberek is használták építkezésekhez (Énekek 1,17). Amikor Isten kigyógyítja Izráelt hűtlenségéből, olyan lesz, mint a ciprus (Hós 14,9).
5. Cserfa. A bükkfafélék családjába (Fagaceae) tartozó tölgyfaj. Palesztinában és Szíriában kilencféle tölgyfaj díszlik, ezek egyike a cserfa vagy csertölgy (Quercus cerris). Ebből adódik, hogy a B-ban ugyanazon héber szó ('élá, 'allá, 'allón) fordításaként hol cserfa, hol pedig tölgy olvasható. Csoportosan, ligetesen és magánosan egyaránt előfordultak. Erős törzsük, szép, hatalmas lombjuk van (Ez 6,13), ezért az erő és a nagyság jelképének tekintették (Ézs 2,13; Ám 2,9). Az ősi kánaáni vallásokban fontos szerepük volt: dús lombjuk alatt folyt a Baalok, Asérá, Astarte kultuszi paráznasággal egybekötött kultusza, ami a honfoglalás után Izráel számára nagy kísértés és sok hűtlenség, bálványozás forrása lett (Hós 4,13; Ézs 57,5; Ez 6,13). De nem csak gonosz, hanem jó dolgok is fűződnek a cserfákhoz: Jákób cserfa alá ásta el az idegen isteneket (1Móz 35,4), Józsué a sikemi országgyűlésen, a szövetség megújítása emlékére egy cserfa alá helyezett emlékkövet (Józs 24,26), az Úr angyala cserfa alatt jelent meg Gedeonnak (Bír 6,11.19). Ha kivágják, gyökere akkor is megmarad, s ez az ítélet utáni maradék ígéretévé és jelképévé lett (Ézs 6,13). Az Ézs 11,1-ben pedig messiási ígéret hordozója (Isai törzsökéről és gyökereiről hajtás sarjad).
6. Ében (h. hobnim, lat. Diospyros ebenum). Hazája India és Afrika. Palesztinába a kereskedelem révén került (vö. Ez 27,15). Egyiptomban is korán ismerték, Tutankhamon sírjában ébenfából készült eszközöket találtak. Igen kemény, rendkívül nagy fajsúlyú (a vízben elsüllyed), s annyira tömör, hogy évgyűrűi nem olvashatók. Színe a sötétbarnától a mélyfeketéig váltakozik. Elégetésekor jó illatot áraszt, s ily módon az utánzatoktól, s más, fekete színű fáktól jól meg lehet különböztetni. Egyes ébenfafélék fája piros és zöld színű is lehet. Az ébenfafélék családjába (Ebenaceae) a valódi ébenen kívül még számos faj tartozik. Bogyótermésűek, néhány faját Európa melegebb részein gyümölcsükért termesztik. A gyümölcsükért termesztett fajok magyar neve nem ében, hanem datolyaszilva (Diospyros kaki) - ázsiai datolyaszilva; égi datolyaszilva, más néven lótuszszilva (Diospyros lotus).
7. Fenyők. Fenyőfélék általános neve, gyűjtőfogalom. Több nemzetségük és fajuk van: erdei fenyő, vörösfenyő, cédrus, lucfenyő, jegenyefenyő, mandulafenyő stb. A rev. Károli a h. 'órez ill. 'erez-t fordítja fenyőnek (Ézs 44,14), az ÚF pedig a h. tö'assur-t. Luther a ciprust zömmel fenyőnek fordította. A fordítások nem egyértelműek és nem következetesek, így ezen az alapon tájékozódni nem tudunk.
8. Fűzfa (h. arábá, cafcátá [hapax legomenon], g. itéa). A füzek (Salix) nemzetsége a fűzfélék családjába (Salicaceae) tartoznak. Többen úgy vélik, hogy az arábá a babilóniai nyárfát jelenti. A LXX, a Targumok, a Misna és a Talmud szerint nem nyárfa, hanem a Salix nemzetségbe tartozó fűzfa. A füzek gyorsnövésűek, fényigényesek, szeretik a bő nedvességet, ezért folyók, patakok, csatornák mentén, nedves talajon tenyésznek. Palesztinában két fűzfaj őshonos. Az egyik a Salix acmophylla, aminek sima levelei vannak, Babilónia folyóinak a partjain is tenyésztik. A másik a Salix alba, a fehér fűz, amely a fává növő fajok közül a legnagyobbra nő. A Palesztinában díszfának ültetett babilóniai szomorúfűz (Salix babylonica) nem Babilóniából, hanem Kínából származik. A folyók partján lévő fűzfák árnyékában szívesen tanyáznak a vízilovak (Jób 40,22). A sátoros ünnephez a fűzfagallyak is hozzátartoztak (3Móz 23,40). A Babilon folyói mellett lakó fogoly zsidók a fűzfákra akasztották hárfáikat szomorúságukban (Zsolt 137,2). Amikor Isten megkegyelmez népének, úgy növekednek majd, mint a csatornák mentén a fűzfák (Ézs 44,4). Ágainak kérgében szalicin van, ami szalicilsavvá oxidálódik, s lázcsillapító és idegnyugtató hatása van.
9. Gesztenyefa. A szelídgesztenye (Castanea sativa) a bükkfafélék családjába (Fagaceae) tartozik. Valószínűleg Kis-Ázsiából kiindulva kezdett elterjedni ÉK-Afrikában, D-Európában s a világ más tájain, így hazánkban is. A B-ban valójában nem szerepel. Luther és Károli a h. 'ermón-t fordította gesztenyének, ami valójában platán (1Móz 30,37 vö. Ez 31,8). Hosszú életű, 600-800 évig is elél. Fája és gyümölcse értékes.
10. Góferfa (h. gófer). Nóé, Isten parancsára góferfából készítette a bárkát (1Móz 6,14). A fenyőfélékhez tartozó gyantás fa, ami nem engedi át a vizet. Valószínűleg azonos a ciprussal.
11. Hangafa. A hangafélék családjába tartozik, melyek többnyire törpecserjék. A rev. Károliban (Jer 17,6; 48,6) a h. (aror és (a(ér fordításaként olvasható. A héber szavak jelentése bizonytalan. A megfelelő arab szó borókafenyőt jelent, ami rendkívül igénytelen növény, a száraz pusztában is megél.
12. Kőris. A kőris (Fraxinus) az olajfélék családjába (Oleaceae) tartozik. A magas kőris (Fraxinus excelsior) a folyók, patakok melletti nedves talajt kedveli. Magas növésű, fája értékes. A virágos kőris (F. ornus) a száraz, forró, sziklás, törmelékes hegyoldalakat szereti. Nedve gyógyhatású. A B-ban a h. tidhár és órez fordításaként olvasható (Ézs 41,19; 60,13; 44,14). Az azonosítás bizonytalan. Valószínű, hogy a felsorolt helyeken nem kőrisfáról, hanem valamilyen fenyőféléről van szó.
13. Lótuszfa (h. ce'elim) Csak a Jób 40,21k-ben fordul elő, mint aminek az árnyékában a víziló szívesen hever. A lótusz elnevezés nagyon sok növényre használatos, ezért inkább a lótuszfa név a helytálló. A fák közül lótusznak nevezik a zsidótövist vagy más néven lótuszfát (Zyzyphus lotus), és esetleg az ébenfaféléknél már említett Diospyros lotust (lótuszszilva). A »Zizyphus spina Christi« a krisztustövissel (tudományos neve helyesen: Paliurus spinachristi) azonos. A Zizyphus fajok a bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartoznak. Mindkét faj szerepelhetett Krisztus töviskoronájaként, bár a krisztustövis a valószínűbb. A lótuszfa (Z. Lotus) kevéssé ízes gyümölcsét a Földközi-tenger környékén élő népek fogyasztották.
Lótusz néven említenek még két fajt, az indiai lótuszt vagy padmát (Nelumbo nucifera), amely a lótuszfélék családjába (Nelumbonaceae) tartozik, és a buddhisták szent növénye. A vízben gyökerező hínárok közé tartozik. Minden részét felhasználták. Feltűnően szép virágát díszítésre, szárát kanóc készítésére, gyöktörzsét, fiatal leveleit, magját étkezésre. A növény több mint kétezer éve ismert a Földközi-tenger vidékén is. A másik hasonló életmódú faj az egyiptomi tündérrózsa (Nymphaea lotus), melynek csodálatos virága, a lótuszvirág az egyiptomi műalkotások jellemző díszítőeleme. A tündérrózsafélék családjába (Nymphaeceae) tartozik.
14. Nyárfa (h. libne, g. leüke) A fűzfafélék családjába (Salicaceae) tartozik. Általában a sík vidéket, árterek mély, jó talaját kedveli, de olyan helyeken is szépen díszlik, amik más fajok számára kedvezőtlenek. Valószínű, hogy a h. libne többféle nyárfajt is jelöl.
Az 1Móz 30,37-ben valószínűleg a Styrax officinalis-ról van szó, vagyis a Sztóraxfáról, ami 3-6 m magasra is megnő. Ez a fa a sztóraxfélék családjába (Styracaceae) tartozik. Kérgéből jóillatú gyantát lehet nyerni, amit a füstölőszerek készítéséhez is felhasználtak (2Móz 30,34).
A Hós 4,13-ban viszont egyértelműen az ezüstös vagy fehér nyárról van szó (Populus alba) Palesztinában ismert volt a fekete nyár is (Populus negra).
15. Platán (h. armón, g. plátanosz) A platánfélék családjába tartozik. A nyugati platán (Platanus occidentalis) a Föld egyik legnagyobbra növő fája, törzsének átmérője a 4-5 métert is eléri. A B-ban a keleti platánnal (Platanus orientalis) találkozunk, ami Palesztina legnagyobb fája. Folyók, patakok, medrek, folyások mellett díszlik. Kérge nagyobb darabokban leszakadozik, erre utal héber neve is, ami az áram igéből származik, jelentése: mezítelennek lenni. Az 1Móz 30,37 a nyárfával és a mandulafával, az Ez 31,8 a cédrussal és a ciprussal említi együtt.
16. Tamariszkusz (h. 'ésel). A tamariskafélék családjába (Tamaricaceae) tartozik. Ágai lombtalanok, toll- vagy pikkkelyszerű levele és vöröses virága van. Főleg a Jordán alsó folyásánál gyakori, de megtalálható patakok, vízfolyások, vádik mentén a sztyeppéken is. Fává és cserjévé is fejlődhetnek. Több fajuk van. A Tamarix articulata a tölgy nagyságát is elérheti. Ennek gubacsaiból cserzőanyagot és festéket állítanak elő. A B-ban többnyire ezekről a nagy, feltűnő tamariszkuszokról van szó. Ábrahám tamariszkuszokat ültetett Beérsebában (1Móz 21,33). Saul tamariszkuszfa alatt bíráskodott (1Sám 22,6), majd tamariszkuszfa alá temették el (1Sám 31,13). A Tamarix syriaca főleg legelőkön, s a Jordántól keletre fordul elő, de ismeretes a Jordántól nyugatra is. A mannatamariszkusz, mannacserje (Tamarix mannifera) mannaszerű mézédes gubacsairól nevezetes, ami egy pajzstetű szúrása nyomán keletkezik. Apró gubacsait a szél nagy tömegben messzire elszállítja. A B-ban szereplő manna is ennek felel meg.
(A tamariszkusz név helyett a magyar elnevezésben egyébként a tamariska az elfogadottabb.)
17. Tölgyek. A bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartoznak. Síkságon, dombvidéken és középhegységekben tenyésznek. Éghajlat és talaj tekintetében igényesek. Általában lassan, de nagyra nőnek, hosszú életűek. Palesztinában is több fajukat ismerték, ami a tölgyfélékre használt héber szavak változatosságából is kitűnik ('él, 'ajil, 'élá, 'allá, 'élón, 'allón). Valószínű, hogy a különböző nevek mögött fajmegkülönböztetések is voltak, de ezeknek mibenlétét ma már nem tudjuk megállapítani. Hasonló a helyzet a B-fordításokkal is, mivel mindegyik héber szót többféle módon fordítanak. Vannak örökzöld fajok és vannak lombhullatók is. A B-ban előforduló főbb fajok: a) gubacstölgy vagy más néven karmazsintölgy (Quercus coccifera). A levelein élősködő pajzstetűből karmazsinfestéket készítenek. Örökzöld. b) Kecskeszemű tölgy vagy valóniai tölgy (Q. macrolepis = Q. aegilops). Főleg Galileában, a Tábor-hegyen, valamint a Jordántól keletre (Básán híres tölgyei, Ézs 2,13; Ez 27,6) tenyésztek. Makkja ehető, a tímárok cserzésre használták. Lombhullató. c) Kurdisztáni tölgy (Q. infectoria). Kánaán északi részén, hegységekben tenyészik. A gubacsok rovarszúrások következtében keletkeznek, gazdag csersavtartalmuk van, ezért keresett cikk volt. d) Magyaltölgy (Q. ilex), mely a Földközi-tenger vidékének egyik legelterjedtebb örökzöld tölgyfaja volt. e) Csertölgy (Q. cerris) (id. CSERFA). f) A kocsánytalan tölgy (Q. petraea) ugyancsak a szárazabb vidékeken található.
Egy-egy tölgynek olykor külön neve volt. Helyeket is neveztek el róluk (Bír 9,6.37; 1Sám 10,3). A kánaáni kultuszokban is fontos szerepük volt, árnyas lombjuk alatt gyakran kultuszi paráznaság folyt (Hós 4,13).
18. Vadfügefa (Ficus sycomorus). A B-ban a Lk 19,4-ben a g. szükomoréa fordításaként találkozunk vele, melynek magyar neve helyesen szikomorfa, esetleg szikomorfüge. (Ld. VI. GYÜMÖLCSFÁK)
II. BOKROK, CSERJÉK
1. Borostyán (Hedera helix). A borostyánfélék családjába (Araliaceae) tartozik. Örökzöld kúszócserje. Levele márványozott. Kedveli az árnyékot. Fákra, falakra felfut vagy felfuttatható.
2. Csipkebokor (h. szöne, g. batosz). Isten csipkebokor lángjából beszélt Mózessel a pusztában. A bokor azonosítása bizonytalan. Valószínű, hogy nem csipke-, azaz vadrózsabokorról, hanem akáciabokorról van szó, ami jellegzetes növénye annak a vidéknek (2Móz 3,2; 5Móz 33,16; Mk 12,26; Lk 20,37; ApCsel 7,30). Az égő csipkebokrot gyakran tekintették Izráel jelképének: kicsi és alacsony a népek között, mégis elpusztíthatatlan, mert Isten Lelke lakik benne.
3. Galagonyabokor (rev. Károli; újford. tüskebokor, h. 'átád). A galagonya a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik (a nemzetség neve: Crataegus). Többnyire tövises cserjék, csontkemény magházú almaterméssel. A B-ban csak a Bír 9,14k-ban fordul elő. A h. 'átád azonban talán a nálunk is ismert liciumnak (más néven ördögcérnának) egy alacsony, tövises bokornak felel meg.
4. Lótusz vagy zsidótövis (ld. I/13. LÓTUSZFA).
5. Mirtusz (Myrtus communis, h. hödasz, g. mürszine). A mirtuszfélék családjába (Myrtaceae) tartozó örökzöld cserje. Virágai illatosak, fehérek vagy pirosak, termése kékesfekete ehető bogyó. Szereti a nedvességet (Zak 1,8). Palesztinában és Szíriában vadon mindenütt megtalálható, de a kertekben is. A Neh 8,15 szerint a lombsátrak készítéséhez is használták. Mivel azonban a 3Móz 23,40-ben említett négy növény között nem szerepel, ezért a Talmud szerint ünnepi koszorút csak a kerti mirtuszból lehetett készíteni, az erdei mirtuszt csak a lombsátor tetejének a befedésére lehetett használni. Ősrégi szokás a mirtuszból készített menyasszonyi koszorú. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a mirtusz a termékenység istennőinek, Astarténak és Afroditének a szent növénye volt. A messiási korban a csalán helyén mirtusz nő (Ézs 55,13; vö. 41,19). Női név is. Esztert Hadasszának hívták (Eszt 2,7).
6. Rekettyebokor (Retama raetam, h. rótem). A pillangós virágúak családjába (Fabaceae) tartozik. Szíria és Arábia pusztáin található. Törzse rövid és pudvás. Nagyon sok zöld ága van. Két-három m magasra nő. Hófehér, bíborcsíkozású virága van. Szép látvány, amikor tavasszal virágba borul a puszta. Virága mandulaillatú. Ilyen bokor alatt pihent meg Illés próféta a Hórebhez menve (1Kir 19,4k). Mivel az ágak levéltelenek, csak magasságuk és sűrűségük révén nyújtanak némi árnyékot. Az ókor legjobb faszenét készítették belőle (Zsolt 120,4). Gyökere keserű és pudvás. Ínséges időkben kenyeret készítettek belőle (Jób 30,4).
7. Szodomai alma (Sodomaszőlő) ld. IV. GYOMOK 7.
III. FÜVEK, VIRÁGOK
1. Ciprusfürt (h. kófer). A hennacserje virága. A hennacserje (Lawsonia alba vagy inermis) a füzényfélék (Lythraceae) családjába tartozik. Éngedi szőlőiben díszlett, ahol ma is előfordul. Vesszői sötétzöldek, levelei lándzsa alakúak és világoszöldek. Virágai rendkívül illatosak, fürtösek, egyenesen állnak (Énekek 1,14; a 4,13-ban is kófer, azaz ciprusfürt áll). Leveleiből, ágaiból vöröses sárga festéket készítettek. A keleti nők ma is hennával festik narancsszínűre körmüket, hajukat, bőrüket.
2. (h. hácir, dese', 'észeb, g. khórtosz). A B tágabb és szűkebb értelemben egyaránt beszél fűről. Tágabb, általános értelemben fűnek nevez a B minden alacsony, nem fás, nem ágasbogas növényt (1Móz l,11k; Mt 6,30; Jel 8,7). Szűkebb értelemben pedig azt nevezi fűnek, amit mi is a köznapi beszédben értünk alatta. A fű az őszi, korai esők hatására kezd kizöldülni, s aszerint, hogy mennyi esőt kap még, lesz dúsabb vagy szegényebb. A fűnek ez az első hozama a leggazdagabb, ezért is nevezik királyi kaszálásnak, ami nem azt jelenti, hogy az országban a fű minden első termése a királyé. A kaszálás - ami sarlóval történt - utáni sarjúfakadás a késői esők ideje (márc.-ápr.), aminek a hatására a fű újra növekedésnek indul. Ez van kitéve a nyári forró keleti szél pusztításának, ami néhány órán belül teljesen leperzseli (Ézs 40,6k; 1Pt 1,24). A fű fontos állati eledel, legeltetés vagy a lekaszált fű (széna) etetése révén. A B-ban gyakran szerepel jelképes értelemben. A zöldellő fű a viruló élet (Ézs 66,14), az elszáradt fű pedig az emberi élet, erő, az istentelenek szerencséje, az ellenség hatalma és Isten ítéletének a jelképe (Zsolt 90,5k; 103,15k; 51,12; Jak 1,10k; Mt 6,30).
3 Keserűfüvek (h. mörórim). A törvény rendelkezése szerint a páskabárányt kovásztalan kenyérrel és keserűfüvekkel kellett elfogyasztani (2Móz 12,8; 4Móz 9,11). A B nem határozza meg közelebbről, hogy melyek ezek a füvek. Az ürömről többször esik szó, mint ami nagyon keserű (ld. VII. ILLAT- és GYÓGYNÖVÉNYEK).
4 Liliom (ld. Liliom, h. susan, nn. susanná, ebből származik a Zsuzsánna név; g. krinon). A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozik. A B beszél a völgyek liliomáról, amik között a pásztorok legeltetnek (Énekek 2,16; 4,5), a kertek liliomáról, amiben a szerelmes gyönyörködik (Énekek 6,2). A B-ban említett liliomok azonosítása nehéz. Palesztina legszebb vadvirágai közé tartozik a Libánon lilioma, a Lilium candidum, aminek fehér virága, kellemes illata van. Ma már csak ritkán fordul elő Galilea erdőiben és a Karmelen. Valószínűleg ez az eredeti hazája. Ezért a völgyek lilioma (Énekek 2,1) esetében feltehetően nem erről, hanem Sáron tulipánjáról (Tulipa saronensis) van szó, vagy a síkságokon elterjedt, kellemes illatú nárciszféléről, a Narcissus tazettá-ról (tazettanárcisz). A Mt 6,28-ban is általános értelemben van szó liliomról, s többen a bíborvörös virágú, alacsony növésű, Galilea mezőin dúsan tenyésző kökörcsinre gondolnak. A liliom gyakori díszítőelem. A templom két oszlopának oszlopfője, az öntött tenger pereme, liliom alakú volt (1Kir 7,19.22.26). Több zsoltár feliratában is szerepel a »liliomok kezdetű ének dallamára« kifejezés (45,1; 69,1; 80,1), ami valószínűleg egy ismert virágdalra utal. A végső időkben Izráel virágzik majd, mint a liliom, mert Isten harmat lesz számára (Hós 14,6).
5. Mezei virágok. Mezőkön, réteken, általában a természetben előforduló mindenféle virág gyűjtőneve. Palesztinában nagyon sokféle virág van, de a B csak keveset említ név szerint (liliom, nárcisz, jácint, őszike, kökörcsin, rózsa, sáfrány; ld. VIRÁG).
6. Nárcisz (Narcissus). Az amarilliszfélék családjába (Amaryllidaceae) tartozik. Általában fehér, de egyes fajok sárga virágúak. Az ÚF-ban a h.hbaccelet - habaccelet fordításaként találkozunk vele (Énekek 2,1; Ézs 35,1). A szó jelentése bizonytalan. A rev. Károliban rózsa, ill. őszike olvasható.
7. Őszike. Csak a rev. Károliban fordul elő a h. habaccelet fordításaként (Énekek 2,1). A szó jelentése vitatott. Fordítják nárcisznak is vagy egyszerűen virágnak. Őszike esetén feltehetően az őszi kikericsről van szó (Colchicum autumnale), ami a liliomfélék családjába (Liliaceae) tartozik, s szép, lilás, tőálló virágai vannak.
8. Rózsa (g. tódon). Csak a perzsa korban került hazájából, Médiából és Perzsiából Palesztinába. Korábbi időkből a h. susán fordításaként szerepel a rózsa, ami azonban liliomot jelent. Lehetséges, hogy az apokrif Sir 50,8-ban említett rózsa esetében oleanderről (leanader, babérrózsa) van szó, ami tavasszal Palesztina vízfolyásait ékesíti; virága lehet fehér, piros, rózsaszín, sárga, egyszerű vagy telt. A Misna olyan növényként említi a rózsát (h. vered a g. ródon-ból), amiből olajat készítenek. A rózsaolajat gyógyszerként dörzsölték a bőrre. Szépsége miatt gyakran ültették a kertekben. A mai Palesztinában kétféle vadrózsa található: a Rosa canina (= gyepűrózsa) és a Rosa phoenicia (= föníciai rózsa). Ezek kevésbé szépek és illatosak. Jerikó híres volt rózsaültetvényeiről. De ez nem azonos a jerikórózsával (= Anastatica hierochuntica), ami a pusztában tenyészik és ágacskái elvirágzás után gömbszerűen összehúzódnak, kiszáradnak. Ha a kiszáradt növényt vízbe teszik, ágai hirtelen szétnyílnak. Ez a rózsa a keresztesháborúk során került Európába. A zarándokok sokszor hozták magukkal mint érdekességet. (De ez utóbbi a kaprifélék [Capparidaceae] családjába tartozik, tehát - neve ellenére - nem áll rokonságban a rózsafélékkel.)
9. Virág (h. cic, cicá, g. ánthosz). Mindenféle virág gyűjtőneve. Palesztina híres volt virágflórájáról. Tavasszal, a késői esők nyomán, virágba borultak a földek, a mezők. De ha jött a forró, tikkasztó keleti szél, hirtelen elhervadt, elszáradt a sok szép virág. A B csak kevés virág nevét őrizte meg (pl. liliom, nárcisz, rózsa, őszike, sáfrány). Többször összefoglalóan beszél róluk (4Móz 17,23; Ézs 28,1; 40,6kk; Zsolt 103,15; Jób 14,2). A kultuszban, azon túl, hogy a templom építésénél díszítő elemként alkalmazták (1Kir 6,18.29.32.35), nem volt szerepe a virágnak. Az ünnepi lakomákon is főleg görög hatásra hódított tért. A virágok csodálatos pompája Isten gondviselő szeretetére (Mt 6,30), gyors hervadásuk pedig az élet mulandóságára (Ézs 40,6k) emlékeztet, valamint Isten ítéletére. A messiási ígéretekhez tartozik, hogy a pusztaság virágba borul (Ézs 35,1k).
IV. GYOMOK
1. Bogáncs (h. dardar, g. tribolosz). A fészkesek (Compositae) családjának a csövesvirágúak alcsaládjába (Tubuliflorae) tartozó tüskés növények. Mintegy száz fajuk van, számos változattal. A B többnyire együtt említi a tövissel. Isten büntetése, hogy a föld bogáncsot terem (1Móz 3,18). Isten ítélete következtében az áldozóhalmokat és oltárait bogáncs veri fel (Hós 10,8).
2. Bojtorján (g. tribolosz). Ugyanabba a növénycsaládba és alcsaládba tartozik, mint a bogáncs. Virágainak fészekpikkelyei csúcsukban horgasan visszahajlanak, ezért könnyen ragadnak az állatok szőrébe és az emberek ruhájába. A g. tribolosz fordításaként két helyen fordul elő az ÚSZ-ben (Mt 7,16; Zsid 6,8). Valószínű azonban, hogy ezeken a helyeken is bogáncsról van szó, mivel az ÓSZ-i példáknak megfelelően a tövis párjaként szerepel.
3. Csalán. A csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozik, mintegy 30 faja van. A csalánt borító csalánszőrök behatolnak a bőrbe, s a bennük lévő hangyasav és egyéb hatóanyagok fájdalmas csípést okoznak. A B-ban a h. kimmósz (Ézs 34,13; Hós 9,6), hárul (Jób 30,7; Zof 2,9) és szirpad (Ézs 55,13) fordításaként találkozunk vele. Isten ítélete nyomán a szántóföldeket, kerteket, palotákat csalán veri fel. A messiási ígéretek között szerepel, hogy a csalán helyén mirtusz nő (Ézs 55,13).
4. Gaz (h. sajit). Mindenféle gyomnövény gyűjtőneve. Többnyire Isten ítéletének a következménye, hogy a szőlőt, szántóföldet, kerteket, házakat felveri a gaz (Ézs 5,6; 7,23; 9,17k; 34,13; Hós 9,6). Átvitt értelemben gaz minden gonoszság és minden ember, aki gonoszságot cselekszik. Isten harcol a gaz ellen és elégeti (Ézs 27,4).
5. Gyom (h. hárul). A gyomfélék gyűjtőneve. A Péld 24,31-ben a gaz és a gyom parallelismus membrorumként szerepel egymás mellett. A gyomot kapálással, gyomlálással irtották (Ézs 7,25). S ahogyan a gyomot kitépik, úgy tépi ki Isten Izráel gonosz szomszédait, akik hozzá akarnak nyúlni örökségéhez (Jer 12,14).
6/a. Konkoly (vetési konkoly) latin neve: Agrostemma githago és a szekfűfélék családjába (Caryiophyllaceae) tartozik. Ez a gyomnövény eredetileg a Földközi-tenger vidékéről származik, innen terjedt el az egész világon. A gabonatáblákban gyakran tömegesen elszaporodik. Magjai méreganyagot (szapotoxin) tartalmaznak. Virága pirosas, magja sárgásfekete.
6/b. Konkolyperje, más néven vadóc (Lolium temulentum). Ez a faj a pázsitfűfélék (Gramineae) családjába tartozik, tehát kalászos növény. Kártevője egy gombafaj, amely temulin nevű méreganyagot termel, ez a magvakban található. A konkolyperje is a gabonaféléket károsító gyom. Elterjedési területe szintén a Földközi-tenger környéke. Mérgező hatását már az ókori egyiptomiak is bizonyíthatóan ismerték. (Ld. még MEZŐGAZDASÁG)
7. Szodomai alma (Sodomaszőlő). Mózes halála előtti énekében (5Móz 32,32k) beszél Sodoma szőlőjéről, aminek a fürtjei mérgesek. Mózes nyilvánvalóan átvitt értelemben használja a kifejezést, az engedetlen népre alkalmazva (vö. Ézs 5,1kk; Hós 9,10; Mik 7,1kk). Viszont ókori írók beszélnek szodomai almáról (Calotropis procera), aminek olyan a színe, mintha ehető lenne, de leszakítva füstté és hamuvá válik az ember kezében. Ez a selyemkórófélék családjába (Asclepiadaceae) tartozó 3-5 m magas cserje a Jordán felső folyásának és a Holt-tengernek a vidékén él. Termése zöld színű, kívülről az almára emlékeztet, de belülről szőrös magvakat és mérgező tejnedvet rejt. Nemcsak a termés, hanem a növény más részei is mérgezőek. Valószínűleg ez a faj szerepel a B-i szövegekben. Tulajdonképpen inkább a cserjék közé kell sorolni.
8. Tövisek, tüskék (h. kóc, sámir, g. ákanthosz). Tulajdonképpen a tövis és tüske is gyűjtőnév, ami mindenféle tüskés növényt, gyomot jelölhet. A B kb. 25 tövises növényt említ, amiket azonban nem lehet pontosan azonosítani. Leggyakoribb az alacsony tövises vérfű (Sarcopoterium spinosum), mely a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. A mediterrán területeken elterjedt, a család egyetlen szárazságtűrő faja. Jézus példázatában valószínűleg a zsidótövisről van szó (Zizyphus lotus), ami esős időben magasra megnő, s elfojtja a gabonát (Mt 13,7). Van olyan hagyomány, amely szerint Jézus töviskoronája a krisztustövisből (Paliurus spina-christi) készült (ld. TÖVISKORONA). A tövis sokféle összefüggésben és értelemben szerepel a B-ban. Az, hogy a föld tövist terem, a bűn büntetése (1Móz 3,18), Isten bűn miatti haragjának és ítéletének következménye (Ézs 5,6; 34,13). Olykor fenyítő eszköznek is használták (Bír 8,7), szükség esetén pedig tüzelésre is (Préd 7,7). Gyakran szerepel jelképes értelemben: a megkímélt őslakók tövissé lesznek Izráel oldalában (4Móz 33,55; Józs 23,13; vö. Ez 28,24); Isten tövissel rekeszti el engedetlen népe útját (Hós 2,8); mikor Isten elhagyja népét: búzát vetnek és tövist aratnak (Jer 12,13); a gonoszok tövisek (Ez 2,6), útjaikon is tövisek vannak (Péld 22,5). De eljön az idő, amikor Izráel Szentje tűz és láng lesz, megemészt minden tövist (Ézs 10,17), és a tövis helyén ciprus nevekedik (Ézs 55,13). Átvitt értelemben tövis a testünkben hordozott szenvedés (2Kor 12,7).
9. »Vadtök« (h. pakku ót). Ez a takarmánydinnye vagy sártök (Citrullus colocynthis) fajjal lehet azonos. Sivatagi növény, termése keserű. A tökfélék családjába (Cucurbitaceae) tartozik. A gefen hasszáde gyümölcse, ami alakban, nagyságban hasonlít a narancshoz, de nagyon keserű, és hasmenést okoz. Levelei hasonlítanak a vadszőlőéhez. A gefén hasszádé-t a rev. Károli sártöknek, az ÚF indás növénynek (2Kir 4,39) fordítja. Tökféle, ami a Jordán völgye sztyeppéin ma is gyakori, olykor a tengerparti síkságon is megtalálható. Magjából olajat készítettek, amit világításra használtak. A »vadtök«-höz hasonló díszítő elem a salamoni templom és az öntött tenger díszítő elemei között is szerepel (1Kir 6,18; 7,24).
V. SZÁNTÓFÖLDI ÉS KERTI NÖVÉNYEK
1. Árpa (lat. hordeum, h. szórá, g. krithe). A pázsitfűfélék (Gramineae) családjába tartozó régi kultúrnövény. Elterjedt gabona, mivel különböző éghajlatú vidékeken egyaránt termelhető. Általában 35-50 cm magasra nő. Körülbelül 8-10 cm-es kalászában 2-4-6 sorosan helyezkednek el a szemek. A szórá kétsoros árpa, de a gézeri leletek szerint ismerték és termelték a négysoros árpát is. Október-novemberben vetették, s április-májusban aratták. A gabonafélék közül elsőnek érett be (2Móz 9,31; 2Sám 21,9). Az ígéret földje fő javai közé tartozik (5Móz 8,8). Lisztjéből kenyeret sütöttek, ami főleg az egyszerű nép és az ínséges idők eledele volt (Ruth 2,2; 3,15; 2Sám 17,28; 2Kir 4,42; 7,18; Ez 4,9; 13,19). Fontos takarmány (1Kir 5,8) és értékes árucikk (2Krón 2,15) volt. A kultuszban a zsengeáldozatban (3Móz 23,9-14) és a féltékenységi áldozatban (4Móz 5,15) szerepelt. Jézus öt árpakenyeret szaporított meg a sokaság megvendégelésekor (Jn 6,9.13). A Bír 7,13-ban az árpakenyér Gedeon, illetve Izráel jelképe.
2 Bab (h. fól). A pillangósvirágúak családjába (Fabaceae) tartozik, egyéves hüvelyes. A B-ban a lóbabról (Viciafaba) van szó, aminek a szemei háromszor-négyszer nagyobbak a közönséges babnál (Phaseolus vulgaris). A bab is szerepel azok között az ételek között, amivel Barzillaj ellátta a menekülő Dávidot és seregét (2Sám 17,28). Az ínség kenyere készítéséhez Ezékiel babot is használt (Ez 4,9). Vagy frissen, vagy pedig durvábbra-finomabbra megdarálva főzték meg. A misna-talmudkorban sokat termeltek belőle, s a szegények eledele volt. Állatok etetésére is használták.
3. Búza (h. httá, bar, dágon, g. sziton, lat. triticum). A pázsitfűfélék családjába (Gramineae) tartozik. Ősidők óta ismert és termesztett kultúrnövény. Egyiptom legrégibb emlékei között szerepel. Kínában Kr. e. 2700 évvel már termelték. Több fajtája van. Az egyiptomi búza (Triticum compositum) egy száron több kalászt hoz (vö. 1Móz 41,5). Valószínű, hogy Palesztinában is ismerték és termelték ezt a fajtát. Ásatások révén a Triticum aestivum (= közönséges búza) és a Triticum durum (= kemény búza) fajokhoz tartozó elszenesedett búzaszemek kerültek elő. Az azonosítás nem bizonyos. A korai esők idején vetették (november-december). Két héttel később érett, mint az árpa. Az érés tájegységenként változott, április második felétől június közepe tájáig. Jó földben jó időjárás esetén gazdag termést hozott: 30-60-100-szoros magot (vö. Mt 13,8). Az aratás vége a hetek ünnepébe torkollott, amikor hálaáldozatokat mutattak be és adományokat vittek az Úrnak (5Móz 16,9kk; 3Móz 23,15kk). Az érő búzaszemeket nyersen és pörkölve fogyasztották (5Móz 23,26; Mt 12,1; 1Sám 17,17; 2Sám 17,28). Finomabbra vagy durvábbra megőrölt lisztjéből kenyeret sütöttek (1Kir 5,2). Zsengeáldozathoz pörkölt kalászt és gabonadarát kellett bemutatni, más ételáldozatokhoz finomlisztet kellett használni (3Móz 2,14; 2,2). A búza fontos kereskedelmi cikk volt (1Kir 5,25; 2Krón 2,14; Ez 27,17). Engedelmes népét Isten a búza legjavával táplálja (5Móz 32,14; Zsolt 81,17; 147,14), ítéleteként búza helyett tövis és bogáncs terem. Az elhalás által gyümölcsöt termő búza a feltámadás jelképe lett (Jn 12;24; 1Kor 15,37). (Ld. még MEZŐGAZDASÁG, FÖLDMŰVELÉS)
4. Dinnye. A tökfélék családjába (Cucurbitaceae) tartozik. Étkezés céljára két faja ismeretes: a görögdinnye (Citrullus lanatus), és a sárgadinnye (Cucumis melo, g. melopépon). A 4Móz 11,5-ben említett dinnye (h. 'abattihim), ami után az izráeliek a pusztában vágyakoztak, valószínűleg a görögdinnye (g. pépon, de ez a szó mindkét dinnyefajt jelentheti). A görögdinnye őshazája a trópusi Afrika. Sok fényt, meleget, kevés vizet igényel, homokos talajon is megterem.
5. Hagyma. A B csak egy helyen beszél hagymáról, a 4Móz 11,5-ben, ahol három faját említi, ami után az izráeliek vágyakoztak a pusztában:
a) Fokhagyma (h. sum, lat. Allium sativum). A liliomfélék családjába (Liliaceae) tartozik. Az egész Közel-Keleten nagyon értékesnek tartották tápértéke, fűszer- és gyógyhatása miatt (a magas vérnyomás és az érelmeszesedés gyógyszere). Összetörve olajjal összekeverve, és nyersen fogyasztották.
b) Póréhagyma (h. hácir, lat. Allium porrum). A liliomfélék családjába tartozik. Párhagymának is nevezik. Őshazája a Földközi-tenger vidéke. Az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak már ismerték. Hagymát csak több év után fejleszt. Zöldhagymaként, salátaként, főzelékként és körítésként fogyasztották és fogyasztják ma is. A misnakorban különösen becsesnek tartották a gebei póréhagymát.
c) Vöröshagyma (h. bácál, lat. Allium cepa). A liliomfélék családjába tartozik. Vadon főleg Ázsia középső részén fordul elő. Már az egyiptomiak is ismerték és termesztették. Az egyiptomi hagyma ma is kitűnő ízéről ismert. Többnyire nyersen fogyasztották, de sütve és főzeléknek is. Fűszerként ételek ízesítéséhez is használták. A piramisokat építő rabszolgák fontos eledele volt. Hérodotosz görög történetíró szerint (Kr. e. kb. 484-425) a Kheopsz-piramison volt egy felirat, amely szerint 1600 talentum ezüstöt költöttek építése során vöröshagymára, fokhagymára és retekre. A Misna és a Talmud is gyakran említi mint értékes népi eledelt.
6. Köles (h. dóhan, lat. Panicum miliaceum). A pázsitfűfélék családjába (Gramineae) tartozik. Már a történelem előtti időben termelték. A régi időkben a legfontosabb gabonafajta volt, számos helyen ma is fontos szerepet tölt be. A búza csak az őrlés módszereinek fejlődésével, a kenyérfogyasztás terjedésével foglalta el a helyét. 1 m magasra is megnő. Bőven terem. Szárnyasok etetésére is használták. Szalmája viszonylag jó takarmány. A B-ban csak Ez 4,9-ben fordul elő: Ezékiel az ínség kenyere sütéséhez kölest is használt.
7. Len (h. péset, pistá, lat. Linum). A lenfélék (Linaceae) családjába tartozik. Több mint ötezer éve termesztett kultúrnövény. Legismertebb fajtája a házilen (Linum usitatissimum) Egyiptomban már az ősatyák korában fejlett volt a len termelése és feldolgozása. A tarka ruha, amit Jákób Józsefnek csináltatott, többszínű fonalból szőtt egyiptomi vászonból készült (1Móz 37,3). Izráel Egyiptomban jól elsajátította a fonás-szövés tudományát, amit a szent sátor elkészítése is tanúsít. Palesztinában is ismert volt már a honfoglalás előtt is. Ráháb lenkórók mögé bújtatta el a kémeket a háztetőn (Józs 2,6). A B a létfontosságú dolgok között említi, ami Isten ajándéka (Hós 2,7kk). Levelei szórtan helyezkednek el a hosszú száron. Virága kék vagy fehér. A szár háncsrostjából fonál, a fonálból különböző minőségű vászon készül. Magja is hasznos: belőle nyerik a lenolajat. A fonás-szövés a nők dolga volt (Péld 31,13.24), de külön mesterei is voltak: a takácsok (Ézs 19,9). A törvény szerint tilos volt a gyapjút és a lent összeszőni (5Móz 22,11). A papok ruháját lenből kellett csinálni (2Móz 28; 39; 3Móz 16,4.23). A hétköznapi életben is kedvelték és értékelték a lenből készült alsó- és felsőruhákat (Bír 14,12; 2Sám 6,14; Lk 16,19). A len jelentőségét később háttérbe szorította az Egyiptomból származó gyapot.
8. Lencse (h. 'adásim, lat. Lens culinaris). A pillangósvirágúakhoz tartozik (Fabaceae). Nagy fehérjetartalmú főzeléknövény. Palesztinában ősidők óta ismerik és termesztik. Érési ideje június-július. Főzeléknek (1Móz 25,34), pirítva (pörkölve, 2Sám 17,28), más liszttel keverve kenyérnek (Ez 4,9) használták. Lisztjét mézzel keverve süteményt is készítettek belőle. Szántóföldön (2Sám 23,11) és veteményes kertekben termelték.
9. Tönköly (h. kusszemet, g. zéa). Növénytanilag az igazi tönkölybúza a Triticum dicoccon-ról, a tönkebúzáról (tönkéről), esetleg a kétsoros vagy kétszemű búzáról van szó. A tönkölybúza a kenyérgabona egyik fajtája. A B-i tudósítás szerint termelték Egyiptomban (2Móz 9,32), Palesztinában (Ézs 28,25) és Mezopotámiában (Ez 4,9). Feltehetően elterjedt növény volt. Palesztinát tekintve ezt tanúsítják a régészeti leletek is. A Misna Palesztina öt gabonafaja között említi. (Vö. MEZŐGAZDASÁG, 3. Vetés.)
VI. GYÜMÖLCSFÁK
1. Almafa (h. tappuah). Az alma latin nemzetségneve: Malus. A rózsafélék (Rosaceae) családjába, az almafélék alcsaládjába (Maloideae) tartozik. Mintegy harminc faja ismert. Éghajlat tekintetében nem igényes. A tengerszint felett 800-1000 m-ig a világ különböző tájain megterem. Palesztinában viszonylag ritka, főleg Askalon környékén található. A honfoglalás korában viszont gyakori volt, amit az alma, illetve az almával egybekapcsolt helynevek is bizonyítanak: Tappuah (Józs 12,17; 15,34; 16,8), Bét-Tappuah (Józs 15,53), ÉnTappuah (Józs 17,7). A későbbi időkből a Jóel 1,12 említi: a sáskacsapás következtében kiszáradtak az almafák. Az Énekek többször említi, s ezekből kitűnnek jellemzői és értékes tulajdonságai: Kiválik az erdő fái közül (2,3a), árnyékában jó pihenni (8,5), illata kellemes (7,9), íze édes (2,3b), szép aranyszínű (Péld 25,11). A képzőművészetben elterjedt, s ennek nyomán a köztudatban is, hogy az Édenkert tiltott fája az almafa volt. Ez a Vulgata szövegének félreértéséből adódott, ahol az 1Móz 2,9-ben ez áll: lignumque scientiae boni et mali (és a jó és a rossz tudásának a fáját). A latin nyelvben a malus rossz, a malom alma. A két szót összetévesztették, vagy hasonlóságukat magyarázatnak vették. Éva a fa gyümölcséből szakított (1Móz 3,6).
2. Datolyapálma (h. támár, g. phoiniksz, latin phoenix dactylifera). Amikor a B pálmáról beszél, mindig a datolyapálmáról van szó, mely a pálmafélék családjába (Arecaceae) tartozik. Általában 10-25 m magas, de akár 50 m-re is megnő. Törzse végén 40-60 sötétzöld levelet hajt, amik 3 m hosszúságúra is megnőnek. Lehulló leveleinek maradványai vastagítják a pálma törzsét, mely 30-60 cm átmérőjű. A hosszú leveleket nevezik pálmaágaknak. Többnyire 10 éves korában válik termőre. Évente 6-10 fürtöt hoz, minden fürtön százával teremnek a gyümölcsök, amik kb. szilvanagyságúak, világos vagy sötétbarna színűek, édesek, kalóriatartalmuk nagy. Frissen, megszárítva, feldolgozva fogyasztják, bort is készítenek belőle, ami igen erős. Leveléből kosarat, gyékényt, sövényt fonnak, fáját is felhasználják. Palesztina korábban gazdag volt datolyapálmában. Jerikót régtől a pálmák városának nevezték (5Móz 34,3), kb. 20 km-es pálmaerdő vette körül. Éngedit Hacecón-Támárnak, azaz pálmaágak helyének nevezték (1Móz 14,7). Ismerős volt Debóra pálmája, ami alatt bíráskodott (Bír 4,5). Az ország déli része gazdag volt pálmafákban. A kultuszban, a B-i hitvilágban is fontos szerepe van: hozzátartozott a sátrak ünnepéhez (3Móz 23,40), a templom díszítő elemeihez (1Kir 6,29; Ez 40,16kk), a győzelmi és az örömünnepekhez (Jn 12,13; vö. Jel 7,9), s az igazak jelképe volt (Zsolt 92,13). A római pénzeken Júdea jelképe volt. Női névként is találkozunk vele (Támár, 1Móz 38,6; 2Sám 13,1).
3. Diófa (Juglans regia, h. 'egóz). A diófélék (Juglandaceae) családjába tartozik. Perzsiából került Palesztinába. 80-100 évig is elél. A hűvös, nyirkos helyet szereti. Főleg a Genezáret-tó környékén, a Jabbók felső folyásánál s a Libánon lejtőin, patakok közelében volt található. A B csak egy helyen beszél diófás kertről (Énekek 6,11), ahol voltaképpen olyan gyümölcsösről van szó, amiben diófák is vannak.
4. Eperfa (g. szükáminosz). Az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozik. Kétfajta van: a fekete eper (Morus nigra) és a fehér eper (Morus alba). A fehér eper Palesztinában csak a középkortól mutatható ki. A fekete eper viszont mind Palesztinában, mind Szíriában régtől ismert és elterjedt volt. Már bölcs Akhikar, Tóbiás unokaöccse (Tób 1,21; 11,19) úgy jellemzi, hogy a legkésőbb hajt ki, és a legkorábban hoz gyümölcsöt. A misnakorban gyakran ültették, s tudták, hogy gyümölcse a virágzás után 52 nap múlva érik be. Gyümölcse előbb vörös, majd megérve fekete, kellemes ízű. Az 1Makk 6,34 szerint a szír harci elefántokat a fekete eper vérhez hasonlító levével ingerelték harcra. A B-ban csak a Lk 17,6-ban fordul elő.
5. Eperfügefa (helyesen: szikomorfa, szikomorfüge, vadfüge, Ficus sycomorus, h. sikmá, g. szükomoréa). Az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozik. 16 m magasra is megnő. Gyökérzete nagyon szétágazó. Törzsének átmérője a 10 métert is elérheti. Nagy, dús, a talajhoz közel kezdődő koronája van, ezért könnyű felmászni rá (Lk 19,4). Gyümölcse külsőre hasonlít a fügéhez, csomósan nő a törzsön és a vastagabb ágakon. Ehető, de nem olyan édes, mint a füge, s többnyire férges. Ha a gyümölcsöt közvetlenül érés előtt bemetszették, akkor nem férgesedett meg. Ezért a munkáért nem sokat fizettek, pásztorok és szegény emberek végezték (vö. Ám 7,14). Évente ötször is hoz termést. Leveleit egyszer hullatja le, nyáron rövid időre. Fája kemény, tartós feldolgozás, asztalosmunkák tekintetében a cédrus után következik. Palesztinába Egyiptomból került (Zsolt 78,47). A forró éghajlatot kedveli. Izráelben főleg a Jordán völgyében, Jerikó környékén és a Sefélá-alföldön volt található. Dávid korában a Sefélá-alföldön lévő olaj- és vadfügekerteknek külön felügyelője volt (1Krón 27,28).
6. Fügefa (= nemes füge, Ficus carica, h. tö'éná, g. szüke). Az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozik. Palesztinában vadon és kertekben, szőlőskertekben egyaránt megtalálható. Az ígéret földje fő áldásaihoz tartozik (5Móz 8,8). Termesztése Szíriában és Palesztinában nagyon régi (4Móz 13,23). 6-9 m magasra nő. Törzse görbe. Kérge sima, fénylő szürke, s nedvdús, ezért a sáskák könnyen elpusztítják (Jóel 1,7). Nagy, dús koronája van, ami a legjobb árnyékot nyújtja a Nap heve ellen (Jn 1,49). Levelei karéjosak (négy-ötszörösen), ha levágunk belőlük, ragadós nedvet eresztenek, amivel a leveleket jól össze lehet ragasztani (1Móz 3,7). Tél kezdetén lehullatja leveleit, s az esős időszak nagyobb részében csupasz. Január-februárban kezd rügyezni, s március-áprilisban lombosodik ki, ami jelzi, hogy közel van a nyár (Mt 24,32). Évente háromszor hoz gyümölcsöt, s az ÓSZ-ben mindegyiknek külön neve van. Amikor tavasszal az ágak csúcsrügyei megindulnak, s majd az első levelek megjelennek, akkor ezek között az új hajtások között ott vannak a kis fiatal fügék, ezek az ún. előfügék, h. paggim. Ezek jelzik, hogy elmúlt a tél (Énekek 2,13). Az előfüge nem leves, de meg lehet enni, minthogy ez időben nincs más gyümölcs. Ha az előfügék hiányoznak, akkor a fa terméketlen. Ezért átkozta meg Jézus a fügefát, aminek a páskaünnep táján levelei voltak, de nem volt rajta gyümölcs (Mt 21,18kk; Mk 11,12kk). Fügeérésről viszont valóban csak a második és harmadik termés esetén lehet beszélni. Nagyjából az előfüge helyén fejlődik ki nyárelőn a korai füge, h. bikkurá (Hós 9,10). Általában június elején érnek be, nagyon levesek, s ezért igen szívesen fogyasztották (Ézs 28,4). Említett tulajdonsága miatt viszont nem lehetett hosszasabban tárolni. Közben azok a hajtások, amik kora tavasszal indultak meg, kifejlődnek, s ezek termik a kései fügét, h. tö'éná. Ezek a legjobbak. Augusztus-szeptemberben szüretelik, frissen, szárítva, préselve fogyasztották (1Sám 25,18; 1Krón 12,41). Fája taplós, értéktelen, csak tűzre való. A fügefa értéke valóban csak a finom, édes, tápláló gyümölcse, enélkül haszontalan (Bír 9,11; Lk 13,7). A fügének régtől gyógyító erőt tulajdonítottak (Ézs 38,21). A B gyakran együtt emlegeti a szőlővel (1Kir 5,5; Mik 4,4), s a béke, biztonság, jólét, a messiási kor jelképe (2Kir 18,31; Mik 4,4; Zak 3,10). A fügefák kipusztítása, pusztulás, súlyos ítélet (Jer 5,17; 8,13; Hós 2,14; Jóel 1,7.12), a széltől lehulló fügék pedig az utolsó ítélet hirdetői (Jel 6,13).
7. Gránátalmafa (Punica granatum, h. rimmón). A gránátalmafafélék családjába tartozik (Punicaceae). A Földközi-tenger mellékén ősidők óta termesztik. Palesztina egyik legszebb növénye. Az ígéret földje hét fő áldásának egyike (5Móz 8,8). Közkedveltségét jelzi a sok nevét őrző helységnév is: Rimmón (Józs 15,32), GatRimmón (Józs 19,45). Magassága különböző: lehet 5-8 m magas fa (vö. 1Sám 14,2), s lehet eltövisesedő cserje. Levelei fényesek, átellenes állásúak. Illatos virágai nagyok, sötétpirosak (Énekek 6,11; 7,13). Gyümölcse skarlátpiros, almaszerű, tetején bőrszerű csészével. A gyümölcs külső héja fás, belül rekeszekre oszlik. A rekeszekben sok mag van, s ezek húsos része ehető. Ha a gyümölcs megérik, a héj magától kinyílik. Kétféle gránátalma van: édes és savanyú. Gyümölcséből nagyon kellemes frissítő italt lehet készíteni (Énekek 8,2), ezt hiányolta annyira Izráel a pusztában (4Móz 20,5). A gránátalmafák elpusztulása Isten súlyos ítélete (Jóel 1,12; Hag 2,19). A művészetben kedvelt motívum volt. A kultuszban megtalálható mind a templom (1Kir 7,18.20; 2Kir 25,17; Jer 52,22), mind a főpap öltözete (2Móz 28,33kk) díszítő elemei között. Sok magja miatt a görögök és a föníciaiak a termékenység, az izráeliek pedig Isten áldása jelképének tartották. A tavasszal virágba boruló gránátalmafa pedig az ébredő tavasz jelképe (Énekek 6,11).
8. Mandula (h. sákéd, g. karüinosz). A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Két fajtája van: az édes (Amygdalus communis var. dulcis) és a keserű (Amygdalus communis var. amara). Utóbbi az erdőkben vadon tenyészik. A föld értékes terményének tartották (1Móz 43,11). A gyümölcsfák közül a legkorábban virágzik, ezért a féltékenység és a vigyázás jelképe (sákéd - vigyázó, sákad - ébren van, vigyáz, vö. Jer 1,11). Virága előbb rózsaszín, majd megfehéredik, ezért az őszülés, öregedés jelképe (Préd 12,5). Bár elsőnek virágzik, de gyümölcse legkésőbb érik be. Ezért tanácsolta bölcs Akhikar fiának, hogy ne legyen olyan, mint a mandula, amely elsőnek virágzik, de gyümölcsét legutoljára lehet enni, hanem legyen olyan, mint az eperfa, ami utolsónak virágzik, de gyümölcsét legelőször lehet enni. A mandula értékes kereskedelmi cikk volt (vö. 1Móz 43,11). Áron kivirágzott vesszeje mandulavessző volt (4Móz 17,17kk). A színarany gyertyatartót mandulavirágok díszítették (2Móz 25,33kk; 37,19k). A mandulafa másik héber neve: luz. Ez szerepel az 1Móz 30,37-ben, amikor Jákób csíkozott vesszőket rakott a vályúba. Néhány helység is őrzi nevét (Luz, 1Móz 28,19; 35,6; Bír 1,23).
9. Olajfa (Olea europeae, h. zajit, g. elaia). A Földközi-tenger térségében elterjedt gyümölcsfa. Az olajfélék családjába (Oleaceae) tartozik. Két változata van: a vad és a nemes (termesztett) olajfa. Hazája Szíria, Krétán (Kr. e. 3500 körül) két fajtáját termesztették: a vad agriélaiosz-t és a nemes kalliélaiosz-t. (Bővebben ld. MEZŐGAZDASÁG, FÖLDMŰVELÉS)
10. Szentjánoskenyérfa (vagy: jánoskenyérfa, Ceratonia siliqua, g. kerátia). A lepényfafélék családjába (Caesalpiniceae) tartozik. A legenda szerint Keresztelő Jánosnak ez volt a kenyere a pusztában, ezért nevezik jánoskenyérfának. Latin nevét pedig onnan kapta, hogy 8-12 cm-es hüvelyes termése szarvacskára emlékeztet. Nyersen állatokat etettek vele. Ezzel kívánta megtölteni gyomrát a tékozló fiú, de nem kapott belőle (Lk 15,16). Szárítva emberek is fogyasztották. Magvait kiszedve és megszárítva sulyok gyanánt is használták. A hasonló alakú és nagyságú keration súly után kapta nevét a karát, ami a drágakőkereskedelem súlyegysége, valamint az arany finomságának jelzésére használt viszonyszám.
11. Szőlő (Vitis vinifera, h. gefen, szöréká, g. ámpelosz, klema). (Ld. MEZŐGAZDASÁG, FÖLDMŰVELÉS)
1. Aloé (h. 'ahálót, 'ahálim, g. alóe). A B-ban többnyire különböző fajokhoz tartozó illatos fát jelent, sajátos értelemben pedig az aquilaria agalocchá-t, a sasfát (paradicsomfa) jelöli. A botanikai aloénak semmi köze nincs a B-i aloéhoz. A B-i aloé a thymelaceae családhoz tartozik, s különösen Hátsó-Indiában honos. Sötétbarna, kemény, de törékeny fája van, ami bőven hoz jóillatú, de keserű gyantát. A nagy kereskedelmi utakon már az ókorban eljutott Palesztinába és Egyiptomba. Kedvelt illatosító szer volt (Zsolt 45,9; Péld 7,17; Énekek 4,14). A halott balzsamozásához használt kenet is tartalmazott aloét (Jn 19,39). Értékes fűszer is volt. Bálám Isten által ültetett aloékhoz hasonlította Jákób sátrait (4Móz 24,5k). Az aloé elnevezés még más balzsamos növényekre is használatos, amelyeket már az ókortól ismertek. Ilyenek a balzsamfa (aloéfa), latin neve: Bursera. Az Aloe nemzetségszerű csoport a liliomfélékhez tartozik, tagjai tehát lágy szárú növények, de ezek is balzsamosak. Az Aloe nemzetségnek mintegy 200 szárazságtűrő faja van. Balzsamukat bizonyíthatóan használták Dél-Arábiában halottak bebalzsamozására, ill. gyógyításra.
2. Izsóp (h. 'ézób, g. hüsszoposz). Az izsóp (Hyssopus officinalis) illatos félcserje. Hazája a Földközi-tenger melléke. 50-100 cm-re nő meg. Virága sötétkék, olykor rózsaszín vagy fehér; július-augusztusban nyílik. A hajtás felső, kb. 40 cm-es részét kell levágni, ami illóolajat, glikozidát, csereanyagot, keserűanyagot, festéket, gyantát, cukrot tartalmaz. Fűszernek használatos. Mivel ez az izsóp Palesztinában régen nem található, a vélemények megoszlanak arról, hogy a B milyen izsópról beszél. Az izsóp az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartozik. Fontos szerepe volt a kultuszban: a páskára vonatkozó rendelkezésekben (2Móz 12,22), a megtisztulási szertartásokban (3Móz 14,4kk; 4Móz 19,18; vö. Zsolt 51,9; Zsid 9,19).
3. Kapor (Anethum graveolens, g. ánethon, h. 'abbijóná [rev. Károli], kecah [ÚF]). Közismert és elterjedt illatos fűszer- és gyógynövény. Az ernyősvirágúak (Umbelliferae) családjába tartozik. Egynyári. Szára 1-1,5 m magas, egyenes, barázdált, tetején elágazó. Levele finom sallangokra szeldelt. Ernyős virágzata sok nyúlánk sugarú, szirmai sárgák. Termése 2-4 mm hosszú, elliptikus, éretten két résztermésre esik szét. A kapor virága, levele, szára, termése egyaránt felhasználható. A virágos hajtásból készült tea serkenti az emésztést, szélhajtó és bélféregűző. A kipattanó kapor a halál, az elmúlás jelképe (Préd 12,5). Jézus korában is termelték, és tizedköteles volt (Mt 23,23).
4. Koriander (Coriandrum sativum, h. gad, g. korisz). Az ernyősvirágúak (Umbelliferae) családjába tartozik. Illatos fűszer- és gyógynövény. Egynyári. A Földközi-tenger vidékén honos. Palesztinában vadon és termesztve egyaránt megtalálható volt. 40-60 cm magasra nő. Virága fehér vagy halványpiros. Termése borsszemnyi, erős szagú, kellemes illó olajat tartalmaz. A manna a koriandermaghoz hasonlított (2Móz 16,31; 4Móz 11,7).
5. Kömény. Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozik. A B több faját is említi: a fekete köményt (Carum carvi, h. kecah, g. küminon); az illatos köményt (rev. Károli); valamint az édesköményt és a borsosköményt (Cuminum cyminum, Foeniculum vulare, h. kammón) (Ézs 28,25.27).
A fekete kömény kétéves vagy kétnyári. Az első évben csupán tőrózsában álló leveleket hoz, a második évben hajt virágzó szárat, ami 60-80 cm magas, egyenes, elágazó. Virágai fehérek. Termése ikerkaszat. Magjának jellemző szaga és íze van. Fűszer- és gyógynövény. Szélhajtó és emésztést javító hatása van.
Az édeskömény évelő gyógy- és fűszerkömény. 1-2 m magasra nő, szára egyenes, hengeres, elágazó. Levelei többszörösen szárnyaltak. Virágszirmai sárgák. Termése ikerkaszat, zöldesbarna színű, jellemző, kellemes illatú, kissé csípős, édes ízű. Kedvelt fűszer. Nyálkaoldó, szélhajtó, emésztést serkentő, étvágyjavító, görcsoldó, ízjavító, vizelethajtó, tejszaporító gyógyítóhatása van.
6. Mandragóra (Mandragora officinarum, h. dudá'im). A burgonya- vagy csucsorfélék (Solanaceae) családjába tartozik. Gyökere vastag, elágazó. Virága fehér és rózsaszínű. Bogyós termése kisebb almanagyságú, sárga-világosvörös színű, kellemes illatú, édes, áprilistól érik. Úgy tartották, hogy fokozza a nemi erőt, és elősegíti a fogamzást. Ezért igyekezett Ráhel mindenáron megszerezni a mandragórát, amit Rúben hozott az anyjának, Leának, a mezőről (1Móz 30,14). Az Énekek-ben a lány szerelmesének tartogatta a mandragórát (7,14). Gyümölcsét fogyasztották, amiből italt is készítettek. A középkorban ember alakú gyökerét tartották nagy becsben, annyi aranyat adtak érte, amennyit nyomott. Szerencsét (ezért nevezték szerencsegyökérnek), pénzt, hatalmat vártak tőle.
7. Menta (mentha, g. hedüoszmon). Jóillatú, évelő fűszer- és gyógynövények. Ismertebb fajai: borsmenta (Mentha piperita), csombormenta (M. pulegium), fodormenta (M. aquatica var. crispa), mezei menta (M. arvensis), vízimenta (M. aquatica) Az ajakosok (Lamiaceae) családjába tartoznak. Lágyszárúak, apró virágaik rendszerint lilák. A különböző fajoknak sokféle gyógyhatásuk van.
8. Mirha (myrrha, h. mór, lót, g. szmürna). A balzsamfafélék (Burseraceae) családjába tartozó mirha-cserjék (Commiphora abyssinica, Commiphora schimperi), valamint a krétai szuhar (Cistus incanus subsp. creticus) gyantája. Legközelebbi rokona a gileádi balzsamcserje (Jer 8,22). Az illatos gyanta a kéreg repedésein át a gyantajáratokon jut ki. Legtisztább és legjobb fajtája az, ami beavatkozás nélkül keletkezik. A gyantahozamot a cserjék bemetszésével lehet gyorsítani és növelni. Az illatos gyanta a levegőn megszárad, dió nagyságú darabokban, sárgás-vörösesbarnás színt vesz fel. A mirhát az illatszerárusok megőrölve, por, valamint folyékony formában árulták (Énekek 3,6; 2Móz 30,23), amiből azután tetszés szerinti összetételben lehetett illatos olajokat, kenőcsöket készíteni. A kézről lecsepegő mirha is (Énekek 5,5) valamilyen olajos készítmény volt. Szolíd, kellemes illatáért nagyon kedvelték. A kultuszban a szent olaj készítéséhez (2Móz 30,22kk), egyébként pedig testápolásra, szépítésre (Énekek 5,5; Eszt 2,12), ruhák, ágyak illatosítására (Zsolt 45,9, Péld 7,17), holttest beszórására (Jn 19,39) használták. Keverték borhoz is, ily módon növelve kábító hatását (Mk 15,23). Értékes kereskedelmi cikk volt (1Móz 37,25kk). A keleti bölcsek egyik ajándéka a gyermek Jézusnak mirha volt (Mt 2,11).
9. Mustár (Sinapis, g. szinapi). A mustárfafélék (Salvadoraceae) családjába tartozik. A B-i mustár azonosítása nem egyértelmű. A fehér mustár (Sinapis alba) nem jöhet tekintetbe, mivel Európa déli tájain honos. Leginkább a fekete mustárra (Brassica nigra) gondolnak. Ez a növény a Földközi-tenger mellékén honos. Alsó levelei 1-2 tenyérnyi nagyok, a felsőbb levelek kisebbek. Virágai a hajtások végén sátorozó fürtben állnak, sötétsárga színűek, illatosak. Termése 1-2 cm hosszú, 8-10 sötétbarna, vörösbarna magot tartalmazó becő. Átlagos magassága 1-1,5 m, de a Genezáret-tó mellékén 3-4 m magasra is megnő. Olajos magját a madarak (tengelice, citromsármány) nagyon szeretik, s ágai között fészket is raknak. Gondolnak az évelő vadrepcére (Sinapis arvensis) és a sztyeppéken előforduló mustárfára, a Salvadora persicá-ra is. Mivel a B-ban a mustárt illetően ismert, mindennapos dologról van szó, a Salvadora persica nem illik a képbe. A mustármag kicsisége közmondásszerű volt. Ezért használta Jézus az Isten országa (Mt 13,31k) titkának és a hit erejének (Mt 17,20) a szemléltetésére. Magjából olajat lehet nyerni. Főzete étvágyjavító, vizelethajtó, szélhajtó, illóolaja reuma elleni gyógyhatású. Fűszernek is sokoldalúan felhasználható.
10. Nárdus, indiai (valódi) nárdus (Nardostachys jatamansi, h. nérd, g. nardosz). A macskagyökérfélék (Valerianaceae) családjába tartozik. Indiában, Kelet-Ázsiában honos. A Himaláján 3500-5500 m-en nő. Palesztinában nem fordul elő. Gyökeréből és alsó kérgéből állítják elő az értékes, finom, illatos nárdusolajat. Izráelben Salamon kora óta ismert (Énekek 1,12; 4,13k). Régen Tarzusz híres volt nárdusolajáról. A nárdust kis, vékony nyakú szelencékben árulták (Mt 26,7; Mk 14,3; Jn 12,3). A hosszú út, amin eljutott Palesztinába, igen megdrágította. Kedvelt illatszer volt. Halottak megkenésére is használták (vö. Jn 12,7). Gyógyhatást is tulajdonítottak neki.
11. Sáfrány (Crocus, h. harkóm, g. krókosz). A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó évelő fűszer- és gyógynövény. A B-ban csak az Énekek 4,14-ben fordul elő. Két faj jöhet tekintetbe. Az egyik a sáfránykrokusz (jóféle sáfrány, Crocus sativus). Ibolyaszínű virágainak megszárított bibéiből van a sáfrány. Vízzel vagy olajjal illatszert készítettek belőle ruhák, lakások illatosítására. Ételek ízesítésére és színesítésére is használták. Görcsoldó, izgató, hurutcsillapító, szemgyógyító gyógyhatása van. Nagy adagban mérgező. Palesztinában általában ismerték és termelték. A füstölőszerek állandó alkotó része volt. A másik szóba jöhető faj a gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó sárgagyökér (Curcuma longa). A sárga festékanyagot (curcumin) a gyöktörzs tartalmazza, amit a sáfrányhoz hasonlóan használnak fel. A palesztinai arabok kurkuma néven ma is termelik. A mai Palesztinában hét sáfrányfaj tenyészik.
12. Üröm (Artemisisa, h. la aná, g. ápszinthosz, apszinthion). A fészkesek (Compositae) családjába, a csövesvirágúak alcsaládjába tartozik. Mintegy 200 faja van, amelyek az É-i féltekén, főleg az ázsiai pusztákon tenyésznek. Ősszel virágzó dudvák, félcserjék. Fűszer- és gyógynövények. Kellemetlen illatúak és rendkívül keserű ízűek, de nem mérgezőek. Gyógyszerként főleg gyomor- és bélpanaszok esetén használták. A B-ban főleg jelképes értelemben találkozunk vele: a hűtlenség, bálványozás ürömgyökér, aminek nem szabad lenni Izráelben; az istentelenek ürömmé teszik a törvényt és az igazság gyümölcsét (Ám 5,7; 6,12); a paráznaság édesnek látszik, de ürömmé lesz (Péld 5,4); a hamis prófétákat és az engedetlen népet Isten ürömmel eteti meg (Jer 9,14; 23,15; JSir 3,15); de Isten megemlékszik arról az ürömről, amivel kegyeseit etetik a gonoszok (JSir 3,19).
VIII. VÍZINÖVÉNYEK
1. Gyékény (Typha). A gyékényfélék (Typhaceae) családjába tartozik. Sekély vizekben, tavakban, lassan folyó vizekben, a nádasok tövében él. Hosszú szálas keskeny (T. angustifolia) vagy széles (T. latifolia) levelei vannak. Virágba tömött, hengeres torzsavirágzat (buzogány). Évelő. Könnyen munkálható leveleiből különböző dolgokat (pl. kosarakat, szőnyegeket) lehet készíteni. A B-ban csupán a 2Móz 2,3-ban szerepel a h. góme' szó fordításaként (gyékénykosár, amiben Mózest a folyóba kitették). Más helyeken a góme'-t hol nádnak (Jób 8,11), hol kákának (Ézs 35,7) fordították. A héber szavakat általában a többi vízinövény esetében is nehéz egyértelműen azonosítani.
2. Káka (Schoenoplectus, h. 'agmón). A palkafélék (Cyperaceae) családjába tartozik, ezen belül pedig a kákafélék (Scirpoideae) alcsaládjába. Évelő, gyökértörzses, szára - legalább felül - háromoldalú, a füzérkéi ülők. Ismertebb fajai: a tavi káka (Sch. lacustris, 1-2 m magas, sötétzöld, levéltelen, hengeres szárú), a kötőkáka (Sch. tabernaemontani, a tavi kákánál alacsonyabb, szívós, kötözésre alkalmas), a szürkekáka (Holoschoenus vulgaris vagy romanus), az iszapkáka (Dischostylis micheliana). A B-ban többnyire hasonlatokban, prófétai kijelentésekben szerepel: az ítélet idején Egyiptomnak semmi sem sikerül, bármire vállalkozik is a fő és a farok (káka Ézs 19,15), amikor a pusztában víz fakad, a sakálok tanyázó helyein káka nő (Ézs 35,7). Az Ézs 9,13-ban a hamis prófétát, az 58,5-ben pedig a fejét lehajtó káka a képmutató, hazug böjtöt, bűnbánatot jelképezi. Az Ézs 18,2-ben feltehetően nem gyékény, hanem papiruszhajókról van szó.
3. Nád (Canna, h. káne, szuf, g. kánna, kánne). A pázsitfüvek (Gramineae) családjába tartozik, legismertebb faja a nálunk is tenyésző Phragmites communis Szívós szára 2-3 m magasra is megnő, bugáján hosszú szőrű lilás füzérkék vannak. Az ÓSZ-ben a káne általában a nádra, a szuf pedig a Nílus menti nádra (2Móz 2,3.5) használatos. A szuf a Vörös-tenger nevében fordul elő (jommá szuf); azaz nádas-tenger, 2Móz 10,19 stb.), a Jón 2,6-ban pedig hínárnak fordították. Vannak, akik a szuf ot a Vörös-tengerre jellemző korallokkal azonosítják (ld. VÖRÖS-TENGER). A hosszú nád kiválóan alkalmas volt mérővesszőnek (mérőnád, Ex 40,4; 42,16kk; Jel 11,1). A nádbot összetörik, ha rátámaszkodnak, ezért a megbízhatatlan szövetséges jelképe (2Kir 18,21; Ézs 36,6; Ez 29,6). A szélingatta nád az Isten ítéletének (1Kir 14,15), valamint az ingatag, csak az emberekre figyelő ember jellemének a kifejezője (vö. Mt 11,7). A megrepedt nád az összetört szívet jelképezi, amit az Úr Szolgája nem tör össze (Ézs 42,3; Mt 12,20). Jézusnak kicsúfolásakor jogarként nádszálat adtak a kezébe (Mt 27,29).
4. Papiruszsás (Cyperus papyrus, h. góme', 'ébe, g. pápürosz). A palkafélék (Cyperaceae) családjába, a kákafélék (Scirpoideae) alcsaládjába tartozik. Évelő, 4 m magasra is megnő. Főleg a Nílus deltájában nagy mennyiségben termelték. Minden részét fel lehetett használni. Hajtásait főzelékként fogyasztották. Háncsából vitorlát, szövetet szőttek. Szárából könnyű, gyors csónakokat, hajókat készítettek (Ézs 18,2). Vékonyra szeletelt beléből készült a papirusz (ld. PAPIRUSZ).
5. Sás (Carex, h. áhu, szuf góme). A palkafélék (Cyperaceae) családjának alcsaládjába, a sásfélékhez (Caricoideae) tartozik. Kb. 1000 faja ismeretes. A vizes, zsombékos, mocsaras helyeket kedvelik (vö. Jób 8,11). Gyakran rét- és legelőnövényzet. A fáraó álmában a tehenek sás között legeltek (1Móz 41,2.18). Mivel sok kovasavat tartalmaz, ezért füvének csekély értéke van. Mózest sás, de inkább nád (szuf) közé tették gyékénykosárban a Nílusba (2Móz 2,3.5). A Jób 9,26-ban a gyorsan járó hajó (rev. Károli) bizonyára papiruszhajó, és nem sáscsónak.
NA

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages