Octavianus

Teljes szövegű keresés

Octavianus Gaius Julius Caesar Octavianus triumvir, majd római császár Kr. e. 63-ban született. Mivel gyermektelen nagybátyja, Julius Caesar megkedvelte a tehetséges ifjút, nemcsak támogatta, hanem - tudtán kívül - adoptálta és örökösévé is tette.
Kr. e. 44 tavaszán, Caesar megöletése után Octavianus Rómába ment és mint Caesar törvényes örököse, igényt emelt annak vagyonára. Antónius, aki felismerte Octavianusban a leendő vetélytársat, nem szolgáltatta ki Caesar kincseit, azt állítva, hogy csak adósságokat hagyott hátra. Ezért hamarosan kenyértörésre került köztük a dolog és Octavianus a senatus tudtával hadat indított Antónius ellen, aki Galliába menekült, Lepidushoz. Később mindketten visszatértek Itáliába, kibékültek Octavianussal és megalakítva a második triumvirátust, megosztoztak a birodalmon. 43 légió élén Rómába vonultak és öt évre magukra ruháztatták a főhatalmat. 43-ban Filippinél megverték Cassius és Brutus hadait. Ezután Antónius elment Egyiptomba, Kleopátra királynőhöz, Lepidus Afrikába, Octavianus pedig visszatért Rómába. Szövetségük megújításaképpen Antónius feleségül vette Octavianus húgát, Octáviát. A feszültség azonban tovább nőtt. Octavianus előbb Lepidust száműzte, aztán Actium közelében döntő csatában megverte Antóniust is, aki Egyiptomba menekülve öngyilkos lett Kleopátrával együtt.
Így lett Octavianus egyeduralkodó Kr. e. 31-től Kr. u. 14-ig. 44 légióval Rómába vonult és a világbéke jeleként a Janus templomát bezáratta. Előbb az Imperátor címet kapta meg, aztán a senatus felruházta az Augustus (fenséges) jelzővel és az impériummal is, ami a legfőbb katonai hatalmat jelentette. Végül életfogytiglan néptribunus lett. Ez az ősrégi demokrata hivatal nemcsak népszerűséget, hanem vétójogot és sérthetetlenségi előjogot is jelentett. A diktatúrát végig kerülte, így számottevő ellenzék nélkül halt meg Kr. u. 14-ben.
Izráel történetében először Heródessel kapcsolatban találkozunk Octavianus nevével. Heródes Antigonus ellen Rómában Antóniusnál keresett menedéket. Antónius bemutatta őt Octavianusnak is, aki emlékezett rá, hogy Heródes atyja, Antipater hogyan segítette Caesart az egyiptomi hadjárata során és ezért kinevezte Heródes Júdea királyává.
Az actiumi csata után Heródes nagy pártfogójának, Antóniusnak a bukásával Heródes sorsa is kétségessé vált. Ekkor felkereste a győztes Octavianust és letette eléje a koronáját, annak jeléül, hogy ő Antóniusnak volt a hűséges barátja. Octavianus arra gondolva, hogy majd őt is ilyen állhatatosan fogja szolgálni, újból fejére tette a koronát és az adományát állami okiratba foglalva biztosította a jóindulatáról - írja Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidó háború c. művében 1,20.
Octavianus uralkodása alatt született Jézus Krisztus (Lk 2,1).
BF

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages