Óegyházi hagyomány
Óegyházi hagyomány Közvetlenül az ÚSZ-i kor lezáródása utáni időszakból származó közlések. Bár jórészt töredékesen, későbbi írók idézeteiben maradtak fenn, és néha értelmezési problémákat is okoznak, mégis az ÚSZ-i BEVEZETÉSTAN fontos forrása.
Tulajdonképpen az óegyházi hagyományhoz tartoznak már az ÚSZ-i kéziratok címiratai az ev-ok szerzőire vonatkozó közléseikkel. Az APOSTOLI ATYÁK, Alexandriai Kelemen leveleiben is találhatók idevágó közlések. Az ÚSZ-i KÁNONok nemcsak felsorolják a szentnek tartott könyveket, hanem megjegyzéseket tesznek a könyvek szerzőiről, előállásáról. Jeromos (Hieronymus) a fordításon kívül bevezetést is ad (ld. még VETUS LATINA; VULGATA). Legfontosabbak azok az óegyházi írók, akik vagy közvetlenül az ÚSZ-i iratok keletkezésével foglalkoznak, vagy döntő helyeken közölnek erre vonatkozó tudnivalókat. Ezeknek döntő többsége nem közvetlenül, hanem Eusebius Egyháztörténetében maradt ránk.
Mt és Mk keletkezéséről a legrégibb és legbővebb hagyomány Papiasztól származik, aki a 2. szd. első negyedében foglalta írásba az addigi szájhagyományt. Az Eusebiusnál fennmaradt részletben több adatközlőre hivatkozik, köztük »presbiter« Jánosra. Vita folyik arról, hogy ez az »öreg« János apostol-e, akit Papiasz még élve látott és hallgatott, vagy egy János nevű egyházi tisztségviselő. Szerinte Márk Péter apostol tolmácsa volt. Péter nem rendszerezve adta elő Jézus szavait és tetteit, hanem »szükség szerint«. Márk törekvése volt, hogy mindent leírjon, amit hallott, kihagyás és hamisítás nélkül. Máté »héber dialektusban« állította össze beszámolóját, amit mindenki úgy értelmezett, ahogy tudott.
Valóban tolmács-e a hermeneutes? Valószínű. Vajon Mt eszerint Mk alapján dolgozott? Honnan vette többletét? Mt h. dialektusa nem arám volt-e? Hogy kell érteni utolsó megjegyzését Mt értelmezéséről (hermeneuein)? A kérdések ellenére Papiasz olyan tanú, aki időben nagyon közel volt az evangélistákhoz, és el kell hinnünk, hogy olyanokkal beszélt, akik még az apostolokat hallgatták.
A Muratori-Kánon elmondja, hogy a harmadik evangéliumot egy Lukács nevű orvos írta, aki ugyan az Urat testben nem ismerte, de Pál kísérője volt, »véleménye szerint« fogalmazott. Úgy kezdi János születésével, »ahogy számára elérhető volt«, vagyis utal Lk prológusának arra a tételére, hogy mindennek utána járt. Ez a hagyomány a 2. szd. végéről származik.
Alexandriai Kelemen arról szól, hogy János utolsónak írta ev-át, a többiek a testieket, ő a lelkieket írta meg. Szerinte tehát a Jn-t a tanítvány János írta, kiegészítő szándékkal. Irenaeus, Efezusi Polükratész és a Muratori-Kánon összhangban állítják, hogy a Jézus keblén fekvő kedves tanítvány, Zebedeus fia János, aki igen magas koráig az efezusi gyülekezet vezetője volt, ott is van eltemetve, ő írta az ev-ot. Ekkor már voltak az egyházban olyanok, akik ezt tagadták. Ellenük Irenaeus az akkor (2. szd. második fele) még élő hagyománnyal érvel: Gyermekkorában még beszélt olyanokkal, akik fiatalkorukban személyesen hallgatták Jánost és a többi tanítványt. Hivatkozik Papiaszra is, mint János hallgatójára és Polükarposz társára. Látjuk: Az óegyházi hagyomány a 2. szd. végéig még élő hagyomány írásos rögzítése. E nyilatkozatokat igyekszik elemezni, összevetni, ellenőrizni a modern ÚSZ-kutatás.
Számtalan adattöredék gyűjthető össze a többi ÚSZ-i könyvvel kapcsolatos óegyházi megnyilatkozásokból, vitákból. A szerzőség kérdése szorosan összefüggött a kanonizálás folyamatával.
CP
