Oltalom
Oltalom H. sámar, széter, cél, g. téreó, fülasszó. Aki vagy ami megóv valakit bajtól, veszélytől. Az élet és a tulajdon védelmét Izráelben elsősorban a nagycsaládi, ill. törzsi szervezet biztosította. Az egyes csoportokat átfogó jogi intézmény volt a vérbosszú, a háborúzás és a béke joga, a vendégjog, valamint a menedékvárosok rendszere. A csoporton belül elsőszámú szempont volt a nagycsaládi, törzsi stb. béke megőrzése. Az oltalom mindig egyfajta patronátust jelentett. A szolidaritás érzését nagymértékben elősegítette a közös nyelv, a közös vallás és a közös hagyomány. A királyság korában a törzsi szervezeti formák háttérbe szorultak és a királyság intézményei vették át szerepüket.
Izráelben mindig Isten jelentette az oltalmat népe számára. Ő népének atyja, megváltója, segítsége, erős vára (2Sám 22,2; Zsolt 9,13; 17,8; 18,3; 36,8; 33,20). Az intertestamentális korban megerősödik az a reménység, hogy Izráelt a védőangyala őrzi (Dán 11,1; 12,1: Mihály). Az ÚSZ-ben ilyen típusú oltalomról már nincs szó. Krisztus követésében egészen kiszolgáltatottá válik az ember (Mt 5,4.10; Róm 5,2kk). Egyedül Istenben lehet bízni, aki övéit megőrzi az örök pusztulástól (Mt 6,13; Lk 9,24; Jn 12,25; 17,12.15; 1Kor 5,5; 10,13; 2Thessz 3,3; 2Pt 2,5; 1Jn 5,18; Júd 24; Jel 3,10).
