Öl (gyilkol)
Öl (gyilkol) Az ölés valamely élőlény életének eröszakos kioltását jelenti, így tárgya lehet ember vagy állat.
1. Az emberölés a bűn minősítetten súlyos formája. Az emberi lét alapkérdéseit tárgyaló ÔSTÖRTÉNET részletesen foglalkozik vele: KAIN és ÁBEL történetében a testvérgyilkosság úgy jelenik meg, mint a bűneset utáni lét romlottságának első megnyilvánulása, amely Isten átkát vonja maga után (1Móz 4,1kk). Az élet Isten tulajdona, ezért azt a másik ember önhatalmúlag nem olthatja ki; a TÍZPARANCSOLATban megfogalmazott alaptörvények között ezért szerepel az ölés tilalma is (2Móz 20,13 per). Az emberölés megtorlása alapvetően a halálbüntetés (2Móz 21,12kk). Jézus radikalizálja a törvényt, amennyiben nem csupán az emberi élet kioltását tekinti a legsúlyosabb ítéletre méltónak, hanem a gondolati vétkezést, a másik ember iránti gyűlöletet is (Mt 5,21kk). Az emberölés tilalma egy pozitív magatartás megalapozását szolgálja végső soron; azt, hogy lehetővé tegye a másik ember iránti szeretet érvényesülését (Róm 13,9). A másik emberrel szemben elkövetett bűnök egymáshoz kapcsolódnak, egymással összefüggésben vannak, ezért az emberölés tilalma végső soron mindenfajta, emberrel szembeni sértés elkövetését is tiltja (Jak 2,10).
Az emberölés gyakorlatának különösen is sírlyos esete az emberáldozat. Izráel vallástörténeti környezetében széles körben elterjedt ennek gyakorlata, elsősorban az ELSÔSZÜLÖTTEK feláldozása a pogány istenség számára. A B példázatszerű tanítást ad ennek tilalmáról, ÁBRAHÁM és IZSÁK történetében. Izsák helyett Ábrahámnak egy kost kell feláldoznia (1Móz 22,1kk). Az emberáldozatot a törvény tételesen is megtiltja, mint ami tisztátalanná teszi a szent helyet, és meggyalázza Isten nevét (3Móz 20,1kk). A legsúlyosabb eltévelyedések idején Izráelben is előfordult az emberáldozat, amely Isten legsúlyosabb ítéletét vonja maga után (Ézs 57,5; 66,3).
Az emberölés másik minősített formája a VÉRBOSSZÚ. Ennek alapja a vérségi kötelékekkel egymáshoz kapcsolódó emberek közösségének védelme (Bír 9,22kk; 2Sám 3,30). Izráelben a vérbosszú korlátozása akkor kezd érvényre jutni, amikor az államhatalom az ellenségeskedő felek fölötti autoritássá kezd válni (2Sám 14,6kk). A vérbosszút korlátok közé szorítjá a törvény is, annak végrehajtására adott esetben a legközelebbi rokonnak ad felhatalmazást (4Móz 35,19), és az kizárólag magára a tettesre irányulhat, tehát meg kell akadályozni, hogy a vérbosszú nemzedékek sorára kiterjedő öldöklési láncolatot indítson el (5Móz 24,16; vö. 2Kir 14,6). Általánosságban a vérbosszú mértékét az azonos megtorlás elve szabályozza: életet kell adni életért; a megtorlás mértéke nem lépheti túl az elszenvedett sérelemét: fogat fogért, szemet szemért... lehet csak követelni (2Móz 21,23k).
Az ÓSZ-i törvény határozott határvonalat húz a szándékosan és az akaratlanul elkövetett emberölés között. Az utóbbi esetben védelmet igyekszik nyújtani az elkövetőnek; az elsődleges cél itt is a vérbosszú gyakorlatának korlátozása, ill. megakadályozása. A nem szándékos emberölés elkövetőjének védelmét szolgálta a MENEDÉKVÁROSOK intézménye. 2Móz 21,13; 4Móz 35,6kk; 5Móz l9,1kk rendelkezései szerint hat várost kell kijelölni arra a célra, hogy ott a vétlen gyilkos menedéket találjon. A menedékvárosok felsorolását Józs 20,7 tartalmazza; ezek úgy helyezkedtek el, hogy valamelyikük az ország bármely pontjáról könnyen elérhető legyen. Az oda menekülés azonban nem biztosította automatikusan a vérbosszútól, ill. egyáltalán a megtorlástól való mentességet, hanem az esetet utóbb bírói módszerekkel ki kellett vizsgálni (4Móz 35,21kk; 5Móz 19;2).
Az emberölés tilalmának alapja, mint láttuk, az a tény, hogy az élet Isten tulajdona, mivel az tőle származik (1Móz 2,7; Ézs 42,5; ApCsel 11,25; 1Tim 6,13). Ezért az emberi élet kioltása Isten elleni lázadás. Az emberölés, mint súlyos bün, szerepel a BŰNKATALÓGUSokban is (Zsolt 94,6; Jer 7,9; Ez 22,27; Hós 4,2; Róm 5,21; Jak 4,2). A B beszámol arról, hogy az egyes esetekben elkövetett szándékos emberölések ítéletet vonnak maguk után (2Móz 1,16; 2Sám 12,9; 1Kir 2l,1kk). Több esetben olvasunk trónviszályokhoz kapcsolódó gyilkosságokról, amelyek Izráel életének rendezetlenségére utalnak (1Kir 15,28; 16,10; 2Kir 5,15). Az emberi bűn legsúlyosabb megnyilvánulása Isten Fiának, JÉZUS KRISZTUSnak a megölése (Jn 5,18; 7,1kk; ApCsel 3,15; Jak 5,6; vö. MEGVÁLTÁS). Ezt megelőzte, hogy Izráel nemegyszer üldözte és meg is ölte a prófétákat (Mt 23,34 par; ApCsel 7,52). Jézus maga is többször megjövendölte megöletésének szükségszerű bekövetkezését (Mt 16,21 per; 17,23 par), példázatos formában is (Mt 21,35; 22,6). Jézus követőinek is gyakran az a sorsuk, hogy megölik őket (Mt 14,5kk; 24,9; Jn 12,10; 16,2; ApCsel 21,3; 1Thessz 2,14kk; vö. ApCsel 9,1).
Istennek, mint az élet adójának és tulajdonosánakjoga van az életet elvennie is (1Sám 2,6; vö. 2Kir 5,7). Isten gyakran fenyegeti ellenfeleit, népének ellenségeit, hogy megöli őket, ill. ítéletét ilyen formában hajtja végre (2Móz 22,23; 4,22; 13,15; 5Móz 7,10; 1Kir 19,15kk; Zsolt 5,7; 21,11; 78,31j 135,10; 136,18; Ézs 26,14; Jer 12,17; 15,3; Ám 2,3; vö. ÍTÉLET). Isten Izráelből is kiirtja azokat, akik ellene fordulnak (1Kir 9,7; 14,10; 2Kir 9,8; Ézs 9,13; Jer 44,8; Ez 14,8kk). Isten ítéletének végrehajtását jelentik az emberölésnek azok az esetei, amelyeket a törvény, vagy adott esetben Isten közvetlenül kinyilvánított akarata megparancsol. Ilyen a legsúlyosabb bűnök esetében kiszabott, és különböző módokon végrehajtott HALÁLBÜNTETÉS (2Móz 20,1kk; 22,18; 31,14; 35,2; 3Móz 26,16kk; 4Móz 1,51). Ennek célja nem csupán és nem is elsősorban a megtorlás, hanem Izráel intaktságának, ill. a kultuszi tisztaságnak a megőrzése. Végső soron hasonló célt szolgál a HEREM is, a háborús események során legyőzött ellenfélnek, ill. tulajdonának, így állatainak is a teljes megsemmisítése, amely voltaképpen Istennek bemutatott áldozatként valósul meg (5Móz 7,2; Józs 10,26; 11,17; 1Sám 15,3). A végső időkben Isten, ill. a Messiás le fogja győzni és meg fogja ölni ellenfeleit (Ézs 11,4; Zof 1,3; Jel 2,23).
2. Az állatok leölését profán körülmények között is gyakorolták (1Móz 43,16; 1Sám 25,11; Mt 22,4). Mivel azonban Izráelben minden levágott állat vérét Istennek kellett szentelni, gyakorlatilag az ilyen esetek is kötődtek a kultuszi szférához. Az állatok leölésének azonban elsősorban az ÁLDOZATtal összefüggésben van jelentősége, s amikor a DEUTERONOMIUM elválasztotta a hétköznapi életet a kultuszitól, a törvény részletesen szabályozta az általánosan gyakorolt, ill. a csak Jeruzsálemben, a templomban végrehajtható állatlevágás módját. Ennek mikéntjét a törvény részletesen előírja (2Móz 29,10kk; 34,25; 3Móz l,5kk; 4,4kk; 8,14kk; 9,8kk). Az ÚSZ nem ismeri az áldozatnak ezt a formáját. Tanítása szerint Jézus Krisztus az a bárány, aki a világ bűneiért való egyszer s mindenkori áldozatként megöletett (Jn 1,29; 1Kor 5,7; Jel 5,6.9). A keresztyén szabadság jele, hogy Péternek látomásában az alászálló tisztátalan állatokat is meg kell ölnie és el kell fogyasztania (ApCsel 10,13).
SzCs
