Ősegyház

Teljes szövegű keresés

Ősegyház A keresztyén egyház legkorábbi formája, mely közvetlenül Jézus kereszthalála után jött létre, a jeruzsálemi ősgyülekezetet, ill. a palesztinai zsidókeresztyén közösséget foglalja magába. A tanítványok Jézus elfogatása után elmenekülnek Jeruzsálemből, azonban a Feltámadottal való találkozás után hamarosan visszatérnek. Nemcsak egykori tanítványoknak, hanem olyanoknak is megjelenik Jézus, akik földi élete során nem fogadták el, vagy egyenesen üldözték a tanítványokat. Pál apostol a maga Krisztussal való találkozását is a húsvéti Krisztus-megjelenések sorába állítja be (1Kor 15,5-8), jóllehet ez a kijelentés az ősgyülekezet létrejötte után történt (Gal 1,12). A pünkösdi eseményekre (ApCsel 2) utalhat az 1Kor 15,6-ban említett »több mint ötszáz atyafi«, akiknek Jézus megjelent. Az ősegyház életéről a legrészletesebben az ApCsel-ben olvashatunk. Kezdetben nem váltak el a zsinagógai zsidó közösségtől. Az igehirdetés a zsidóságnak szólt, arról téve bizonyságot, hogy Jézus a várt Messiás. Az ősegyház kezdetben csak Jeruzsálemben van jelen, vezetői, az »oszlopapostolok« (Péter, János és Jakab). Hamarosan megjelenik az ősegyházban a g. anyanyelvű zsidókeresztyének csoportja. Vezetőjük, István, akit igehirdetése tartalmáért - a templom és a mózesi törvények érvénye ellen szólt (ApCsel 7,48.53) - megköveznek. Ő az első keresztyén vértanú. Péter és Fülöp az »istenfélők« között is végez már missziót. A magát a zsinagógai gyülekezettől tudatosan megkülönböztető keresztyén gyülekezet Antiókhiában jelenik meg. Itt nevezik őket először keresztyéneknek (ApCsel 11,26). Tagjai között már vannak pogánykeresztyének is. Ez a tény feszültséghez vezet a zsidókból lett keresztyének körében. A vita lényege, hogy továbbra is érvényben maradnak-e a mózesi törvények. A vita eldöntése az ún. »apostoli zsinaton« történik - vö. APOSTOLI ZSINAT -, ahol Pál és Barnabás javaslatára a pogánykeresztyéneket nem kötelezik a zsidó törvények megtartására (ApCsel 15). Jakab körül csoportosul az az irányzat, amely a templomhoz és a mózesi törvényekhez ragaszkodva él. Péter Jeruzsálemből való távozása után ők kerülnek túlsúlyba. A jeruzsálemi ősgyülekezet sorsa Jeruzsálem pusztulásával (Kr. u. 70) megpecsételődött.
Az ősegyház hitének általános jellemző vonásai: Hittek az Atya Istenben és az Isten országáról szóló evangéliumban, Jézus kereszthalálának üdvszerző erejében. Hittek abban, hogy Isten feltámasztotta Jézust, aki Úrként (Kyrios) jelen van Szentlelke által. Közeli visszatérését várták. Tisztelték az apostoli hagyományt és az ÓSZ-i iratokat. Az új életben járás közös etikai normájaként kötötte össze őket a szeretet parancsa.
BG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages