Palesztinai zsidóság

Teljes szövegű keresés

Palesztinai zsidóság Tágabb értelemben a babiloni fogságba hurcolt Izráelnek az a maradéka, mely a perzsa királyok engedélye folytán hazájába visszatért és ott előbb a perzsa, majd a hellénista uralkodóktól való függőségben, később a Makkabeus felkelés következtében több-kevesebb önállósággal a Hasmoneus királyság keretében, végül Kr. e. 63-tól a rómaiak uralma alatt élte a maga politikai és vallási életét - szemben a Palesztinán kívül a szétszórtságban (diaszpóra) maradt vagy később oda vándorolt többi zsidóval. Szűkebb értelemben a Római Birodalom idejében Palesztinában élt zsidók, akik a birodalom zsidó lakosságának csak egyharmadát tették ki.
Történetük rövid közjáték után I. vagy Nagy Heródes uralmával kezdődik, őt fiai követték az uralkodásban. Fennhatóságuk igen különböző területre terjedt ki. Míg Nagy Heródes idejében a szomszéd országoktól csatoltak területeket Palesztinához, addig a »negyedes fejedelmek« egészen kicsiny országrészen »uralkodtak«. Ugyanakkor római prokurátorokat neveztek ki, mert az ország jelentős területei római provinciák lettek. Kr. u. 73-tól a palesztinai zsidóság politikai önállósága megszűnt.
Vallási pártok, csoportosulások Kr. u. 70-ig: a szadduceusok főpapi, a farizeusok laikus mozgalma, az esszénusok és a qumrániak pusztai szektája, a zélóták felkelést szító csoportja. A vallási életet a templom, a törvény és a papság határozták meg. Jeruzsálem pusztulása után Jóhánán ben Zakkáj írástudó Jamniában iskolát alapított, ahol a tannaiták (hagyományozók) az új viszonyokhoz (megszűnt a templomi kultusz) alkalmazott vallási rendszert dolgoztak ki. E folyamat vége a Misna gyűjtemény megalkotása volt (kb. Kr. u. 200-ban).
BJ

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages