Papok és léviták

Teljes szövegű keresés

Papok és léviták Vallástörténetileg tekintve az ókori K-i népeknél pap az, akit a népközösség istene kiválasztott és felhatalmazott arra, hogy közvetítő legyen a közösség és az istenség között, a nyilvános kultuszi cselekményeket (pl. áldozatbemutatás) elvégezze, őrizze a kultuszhelyet és a szent tudományt, valamint közvetítse az isteni áldást.
Az ÓSZ a papra a kóhén (LXX és ÚSZ: hiereusz) elnevezést használja, de ezzel a névvel illeti a környező népek és vallások papjait is (pl. 1Sám 5,5; 6,2; 2Kir 10,19; 2Krón 34,5; Jer 48,7 stb.).
Ha nem is tudjuk az ÓSZ-i papságnak az ősatyák korától a második templom lerombolásáig (Kr. u. 70) terjedő, majdnem 2000 éves történetét teljes részletességgel bemutatni, mégis fel lehet vázolni a főbb vonulatokat.
1. A papság története Salamon koráig. Az áldozatbemutatás az ÓSZ értelmezése szerint papi funkció. Az ősatyák korában azonban a papi rend vagy osztály kialakulásának még nem voltak meg a szociális feltételei. Ennek megfelelően a papi funkciókat a nomád családfők maguk látták el (pl. 1Móz 22; 31,54; 46,1). Ez a szokás, pl. a páskaáldozat bemutatásához kapcsolódva, egészen a deuteronomiumi reformig (Kr. e. 622) fennmaradt (vö. 5Móz 16,1-8), sőt még az ÚSZ-i korban is megőrzött a páskavacsora családfője bizonyos papi vonásokat (vö. Lk 22,15; 1Kor 5,7).
Az ún. deuteronomista papi törvény (5Móz 18,1-8) azt az ősi szemléletet tükrözi vissza, amely szerint Izráelben a papi tisztség kizárólagos viselői a léviták, Jákób Lévi nevű fiának a leszármazottai, akiket Isten még a pusztai vándorlás idején kiválasztott e tisztségre (nevük h. hallévi, vagy löijjim, g. leuitész - vö. 2Móz 6,19; Lk 10,32). Ennek megfelelően Izráel törzsein belül különleges helyzetük van: Lévi törzse váltságdíj minden elsőszülött izráeli helyett (4Móz 3,12; 8,16); nem számolják a többi törzzsel együtt (4Móz 1,44kk); nem kap osztályrészt és örökséget Izráel földjéből, mert az Úr az ő öröksége (4Móz 18,20; 5Móz 18,1; Józs 13,14.33; 14,3k; 18,7). Őket illeti viszont a tized (4Móz 18,21k). Egyenletesen szétosztott lakóhelyeket kapnak, összesen 48 lévitavárost a tizenkét törzs területén (4Móz 35,1-8; 3Móz 25,33kk; Józs 21,1-42; 1Krón 6,39-66).
A 4Móz 26,58 egy olyan nemzetségtáblát tartalmaz, amely nem egészen egyezik meg a Lévi törzs három nagy családjának nemzetségeivel (vö. 4Móz 3,17). Az itt felsorolt nemzetségek lakóhelyei Júda törzsi területeire korlátozódnak (Hebrón, Libna). A bírák korától kezdődően azonban Lévi törzse szétszóródik az egész országban. A szétszóródás folyamán a törzs nem csupán megerősödik az idegen elemek magába olvasztásával, hanem a papságra vonatkozó kizárólagossági igénye is vitathatatlanná válik. Ez abban is megmutatkozik, hogy míg a bírák korában és a királyság kezdeti korszakában nem lévita eredetű papok is tevékenykedhettek (az Efraim törzséből származó Míká saját fiát teszi meg papnak: Bír 17,5; Sámuel ugyancsak Efraim törzséből származik: 1Sám 1,1; Abinádáb kirjat-jeárimi: 1Sám 7,1; a Júda törzséből származó Dávid fiai: 2Sám 8,18; a Manassé törzséből származó jairi Irá: 2Sám 20,26; az egész bételi papság I. Jeroboám idején: 1Kir 12,31), később egyre inkább szokás lett a lévita papok alkalmazása. Ebből a szempontból rendkívül tanulságos a Bír 17-18: Míká alkalmasint saját fiát tette meg papnak, amint azonban talált egy lévita papot, az lett a szentély papja (Bír 17,13).
A lévita papok feladatait az 5Móz 33,8-11 írja le. Ők kezelték a tummimot és az úrimot (8. v.). A 2Móz 28,30; 3Móz 8,8 és 4Móz 27,21 szerint ez ugyan a főpap joga, viszont Ezsd 2,63 és Neh 7,65 szerint a fogság utáni időkben már nem volt úrim és tummim.
Az 5Móz 33,9 szerint papi törzsként megőrizték az Isten iránt kötelező szövetségi hűséget, mégpedig úgy, hogy a családi-vérségi köteléket is e hűség mögé helyezték (vö. 2Móz 32,27kk).
Első kötelességük volt a szent jogrend (mispátim és torah) oktatása (10. v. - a h. járáh hifil formája; vö. 3Móz 10,10k; 14,57; 5Móz l7,10k; 24,8; 2Kir 13,3; 17,27; Ez 44,23; Mik 3,1). Ez a rendelkezés azt az ősi szokást tükrözi vissza, amely szerint a nagy kultuszi ünnepségek alkalmával a léviták felolvasták a mózesi törvényeket (2Móz 24,7; 5Móz 27,9). A másik kötelességük a 10. v. szerint az áldozat bemutatása volt (qötórah - vö. 1Sám 2,28).
A 11. v. áldást kér a lévita papság tevékenységére és átkot ellenségeire.
A »Mózes áldásai«-ként ismert 5Móz 33 tehát a Lévire mondott áldásban az izráeli papság jogait és kötelességeit foglalja össze. Legfőbb feladatuk a mózesi törvény ápolása és aktualizálása, a Jahvéhoz fűződő személyes kapcsolat megélése, valamint a Jahve akaratára való állandó emlékeztetés a kultuszban és a hétköznapi életben. Ehhez képest csak másodlagos jelentőségű a liturgikus áldozatbemutatás gyakorlása és ellenőrzése.
Az 5Móz 10,8k a lévitákat a szövetség ládájának hordozóiként említi (vö. 2Móz 26,33; Józs 6,6), amelyet a honfoglalás után Éli pap és családja őrzött a silói templomban (1Sám 3,3; 4,4).
Második feladatuk az »Úr színe előtt állás« (az cámad lifné a királyi udvarban végzett készenléti szolgálat; vö. 1Sám 16,22; 1Kir 1,2), amely az Úr szentélyében végzett mindenfajta szolgálatot jelenti (vö. 5Móz 21,5): áldozatbemutatás, énekes-liturgikus szolgálat (pl. 1Krón 6,16kk), imádság (Zsolt 135), tanítás (Zsolt 15; 24,3-6).
Harmadik feladatuk az »Úr nevével való áldás« (bö sém) Az áldás igazi forrása Isten, a pap csak közvetítő. Az 5Móz 27,14k szerint azonban az ő feladatuk volt az áldás ellentétének, az átoknak a kimondása is, amire a népnek a megerősítő »ámen«-t kellett mondania.
2. A papok és léviták az első templom idején. Az 1Krón 24,3 szerint a szövetség ládáját Silóban, Nóbban, sőt Jeruzsálemben is Ítámár leszármazottai őrizték. Ez volt a helyzet egészen addig, amíg Ebjátár papot Salamon nem száműzte Anátótba (1Kir 2,26k - Anátót a lévita városok egyike volt). Utána Cádók, Áron másik fiának, Eleázárnak a leszármazotta lett a jeruzsálemi szentély egyedüli papja (1Kir 2,35). Az ő családja látta el a papi tisztet, egészen a templom lerombolásáig (Kr. e. 586 - vö. I Krón 5,30-41; 6,35kk; Ezsd 7,1kk).
A királyság korában a templom »királyi kápolna« és állami szentély volt, papjai pedig királyi tisztségviselők (vö. 1Kir 2,27.35; 4,2). A jeruzsálemi központi szentély papságának a jelentősége ezáltal megnövekedett a vidéki szentélyek papságának rovására. E tekintélynövekedés egyik legfeltűnőbb jele az, hogy az 1-2Kir csak a cádókita jeruzsálemi papság iránt mutat érdeklődést. A kultusznak a jeruzsálemi templomra való koncentrálása (amely folyamat már 715 körül, Ezékiás uralkodása alatt elkezdődött, vö. 2Kir 18,2 és 5Móz 12) még inkább felerősítette ezt a tendenciát. A deuteronomista papi törvény (5Móz 18,1-8) ugyan még úgy beszél a lévita papságról, mint amelynek minden tagja egyenlő jogokat élvez, bizonyos azonban, hogy Ezékiás, de különösen Jósiás kultuszreformja következtében (Kr. e. 622 - vö. 2Kir 23) a jeruzsálemi papság megerősödött, míg a vidéki magaslati szentélyek papjai, miután papi tevékenységüket nem gyakorolhatták tovább, elveszítették bevételi forrásaikat, és teljességgel deklasszálódtak (5Móz 12,2.18; 14,27kk; 16,11.14; 26,11kk).
A cádókita klérus vezetőjét a jeruzsálemi templom lerombolásakor kivégezték (2Kir 25,18-21), a papság nagy részét, a vidéki léviták egy részével együtt, Babilonba vitték. A fogság idején a lerombolt templom falai között a liturgikus szolgálatot (Jer 41,4k; Zak 7,1kk) minden bizonnyal a nem-cádókita lévita papok végezték.
3. A fogság és a fogság utáni időszak. Az 5Móz még nem tesz jogilag különbséget (jeruzsálemi-cádókita) papság és (vidéki) lévita papság között, a későbbiek során azonban megjelenik ez a különbségtétel is. Ezékiel jeruzsálemi papfiúként lesz a fogság prófétája. Ő, ill. könyve rakta le azokat az alapokat, amelyekre azután felépült a clerus maior (= cádókita papság) és a clerus minor (= nem-cádókita léviták) közötti jogi különbségtétel. Ez 44,6kk előírása szerint »Cádók fiai« végzik a szent szolgálatot, míg a léviták alsóbbrendű szolgálatokat végeznek: a templom őrzése, tisztán tartása, áldozati állatok levágása stb. Ezek mind olyan szolgálatok, amelyeket a fogság előtti időben (vö. Józs 9,27) idegen származású templomi rabszolgák végeztek el (Ezsd 2,55kk). A papok és léviták közötti különbségtétel Ez más helyein is előfordul (40,45k; 46,20kk). Ez az alacsonyabb szolgálat is magyarázza talán azt a tényt, hogy a fogságból csak nagyon kevés lévita tért haza (Ezsd 2,40; 8,18).
A »papok és léviták« külön osztályra szakadása a fogság utáni időben teljességgel végbement, és ez az állapot megmaradt egészen a templom Kr. u. 70-ben történt lerombolásáig. Jóllehet a léviták hosszú harcokat folytattak az egyenjogúsításuk érdekében, a legfőbb cél, az áldozatok bemutatásának a joga, végig megmaradt a papi osztály kezében. Tevékenységük kimerült a liturgikus szolgálatban, és egyéb, alacsonyabb rendű tevékenység ellátásában. Feladataik a Krón szerint (maga is lévita) a következők voltak a fogság utáni korban: 1. templomi énekesekként 24 osztályba voltak sorolva, mint a papok (1Krón 16,4; Josephus Flavius Antiquitates c. műve 7,305; 8,176); 2. templomőrség, ahol szintén 24 őrhely volt, melyből 21-et léviták, a belső őrhelyet papok látták el; a templomőrség parancsnoka (sztratégosz tou hierou, vö. ApCsel 4,1; 5,24.26) szintén pap volt; 3. kapuőrök (vö. 1Krón 26,1kkbLink>kk); 4. kisegítő feladatok elvégzése az áldozatok bemutatásakor.
A kultuszban betöltött szerepükön túl részt vettek a léviták a gyülekezetek igazgatásában is (Josephus Flavius Contra Apionem c. műve, 2,119). A zsinagógában elsősorban a pap olvashatta fel a Tórát, utána a lévita következett, és végül bármelyik zsidó férfi.
Az ÚSZ-ben Lk 10,32 említi a lévitát, aki a pappal együtt Izráel kiemelkedő osztályait képviseli. Velük szemben áll, hatásos ellenpontot képviselve, az önzetlen samáriai. Jn 1,19-ben a zsidók papokat és lévitákat küldenek követekül Keresztelő Jánoshoz, hogy információkat szerezzenek János személyéről. Végül Barnabásról jegyzi fel az ApCsel 4,36, hogy ciprusi származású lévita volt.
VG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages