Parázna
Parázna H. z-n-h, g. porné. Izráel szigorú erkölcsét nagymértékben megrendítette a kánaáni matriárkális termékenység-vallások közelsége. Az ÓSZ történeti könyvei mutatják, hogy a parázna a népélet jól ismert alakja volt. Támár paráznához hasonló módon fátyolozza el magát és áll ki az útra, hogy Júdával így kerüljön nemi kapcsolatba (1Móz 38,15). A Jerikó kikémlelésére küldött két izráeli férfi a parázna Ráháb házához tér be és ott talál menedéket (Józs 2,1). Jefte parázna asszonytól született (Bír 11,1). Amikor Sámson Gázába látogat, hamarosan megismerkedik egy paráznával (Bír 16,1). Az 1Kir 3,16-ban leírt jogi vita tulajdonképpen két parázna asszony között zajlik. A nehéz szociális körülmények is ide juttatnak embereket (Ám 7,17).
Az egészséges néperkölcs a paráznákat megvetette. Amikor Dínát megerőszakolták, akkor családja megbosszulta az esetet, mert nem tűrhették, hogy egy becsületes szűzzel parázna módjára bánjanak (1Móz 34,31). Nem véletlen azonban, hogy a z-n-h ige csak asszonyokkal kapcsolatban használatos. A férfiak házasságon kívüli nemi kapcsolatát másképpen bírálták el. Ez az egyértelmű különbségtétel nyilván a pátriárkális szemléletmódban gyökerezik. A törvények szerint azonban izráeli férfi honfitársa feleségével nem bánhatott úgy, mintha az parázna volna.
Izráel törvényei a paráznaságot szigorúan büntették, az ÓSZ-i próféták pedig a kánaáni termékenység-vallások hatását minden eszközzel megpróbálták visszaszorítani (vö. 5Móz 22,21; 1Kir 14,24; Jer 3,2; 5,7; Ám 2,7). A paráznák társadalmi méretű megvetettsége abban is kifejezésre jut, hogy az izráeli papok parázna nőt nem vehettek feleségül (3Móz 21,7.14), a pap lányát pedig, ha paráznává lett, meg kellett égetni (3Móz 21,9). Parázna kapcsolatból származott személyek nem lehettek Isten gyülekezetének tagjai (5Móz 23,3). 3Móz 19,29 szerint a paráznaság eltűrése is megszentségteleníti a földet.
Izráel népének a Jahve iránti hűtlenségét a Hós 1,3 paráznaságnak minősíti (vö. Zsolt 73,27; Ézs 1,21; Jer 3,1-4,4; Ez 16 és 23; Mik 1,7).
Az ev-okból kiderül, hogy a Jézus korabeli zsidóság életéből sem hiányoztak a paráznák (Mt 21,31k; Lk 15,13). Jézus ev-hirdetése sok paráznát bűnbánatra indított (Lk 7,50), sőt bűnbánatuk mélyebb volt, mint az erkölcsileg korrekt farizeusoké (Mt 21,31). Pál apostol arra figyelmeztet, hogy a keresztyén hívő teste a Szentlélek temploma (1Kor 6,19), és ezért nem bánhat vele kénye-kedve szerint: akik a Krisztus tagjai, azok nem lehetnek parázna nő tagjaivá, vele egyesülve (1Kor 6,15k). A Jel a római világhatalmat nevezi az istentelen Babilon mintájára paráznának (Jel 17-19). Ebben az esetben a parázna a teljes erkölcsi romlottság jelképe. A »nagy parázna«, a korabeli nagyvárosi paráznákhoz hasonlóan, aranyozott homlokkötőt viselt, amelyen a neve volt olvasható: »A Nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja« (Jel 17,5). (Ld. még PARÁZNÁLKODIK)
VG
