Pax romana

Teljes szövegű keresés

Pax romana A kifejezés szó szerint: római béke, Róma békéje. Eredete a két triumvirátus és a polgárháború alatt kifáradt, meggyötört birodalom fellélegzése és egyben programja, a békevágy kifejeződése.
Pax istennő (a görög Eirene megfelelője) Augustus óta lett kultikusan tisztelt a Római Birodalomban, oltára a Mars-mezőn állott. Ismeretes a kifejezésnek »pax Augusti« (vagy Augusta) formája is, mely azt fejezi ki, hogy a császár adja a békességet és biztosítja azt, ehhez persze hozzátartozott az is, hogy a pax Augusta érdekében az ellenfeleket le kell győzni és alárendeltté kell tenni.
A birodalomban valóban nagy gondot fordítottak a pax romana fenntartására. Bibliai nyomai a következők: Jézusról azzal a kijelentéssel dönt a Nagytanács, hogy ha mindenki hinni fog őbenne, »jönnek a rómaiak és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is«, ezzel arra utaltak, hogy lázadásnak tekintik majd Jézus és tanítványai munkáját (Jn 11,48). Jézus elítélésekor a főpapok mindenképpen azt bizonyítanák Pilátusnak, hogy Jézus veszedelmes lázító - tudván azt, hogy vallási kérdésekben nem szívesen avatkoztak be a rómaiak, de rendzavarás, lázítás és lázadás esetén könyörtelenül büntettek (Jn 18,28kk). Ilyen okból volt fogoly Barabbás is, akit Jézus helyett szabadon bocsátott Pilátus (Mt 27,15k és par). Jézus elítélését azzal kényszerítették ki Pilátustól, hogy nem hagyhat futni egy veszedelmes lázítót (Jn 19,12kk). Filippiben azzal vádolják az apostolokat, hogy olyan szokásokat hirdetnek, melyet a rómaiaknak nem szabad átvenniök és követniök (ApCsel 16,21). Korinthusban a zsidók Gallio helytartó előtt utcai botrányt provokálnak, így próbálva bevádolni és elítéltetni Pált (ApCsel 18,14). Amikor Pált elfogták és agyon akarták verni a templom előtt, a római őrség szintén lázadástól tartva avatkozott be, egyben remélték is, hogy a szikáriusok egyik vezetőjét sikerült elfogniuk (ApCsel 21,31).
HP

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages