Per, pereskedik

Teljes szövegű keresés

Per, pereskedik H. ríb. Izráelben a peres ügyeket és a jogvitákat a vének, azaz a nemzetségek vezetői intézték el. A város kapujánál ültek, ahol egyébként is a közösség minden fontosabb, nyilvános eseménye lejátszódott (1Móz 23,10.18; Jób 29,7; Péld 24,7; 31,23; vö. 5Móz 19,12; 21,19; 22,15; Ám 5,10.12; Zak 8,16). A Ruth 4,1-12 szemléletes képet fest az ilyen típusú bíráskodásról. Ha az ítéletek kimondásával büntetés is járt, ebben az esetben a büntetést is a vének szabták ki (5Móz 22,18k). Halálbüntetés esetében a jelen lévő tanúknak a büntetést azonnal végre kellett hajtaniuk (5Móz 21,21; 22,18-21). Az ilyen típusú bíráskodásról Nábót története ad szemléletes képet (1Kir 21; vö. 2Móz 22,17; 3Móz 19,35; 24,14). A törvények általában tiltják a hamis tanúzást, és intik a bírókat a helytelen igazságszolgáltatástól, ill. megvesztegetéstől (2Móz 23,1kk.6kk).
Izráelben hivatásos bírák is voltak, akiket a király nevezett ki (elődeikről ld. 2Móz 18,23-26). Róluk csak a deuteronomista törvény szól (5Móz 16,18kk; 19,16kk). Az 5Móz 17,8kk szerint a véneknek vagy a helyi bíráknak a hatáskörüket túllépő eseteket magasabb fórum elé kell terjeszteniük. Ezután további fellebbezésnek helye nincs. A fenti helyek arra utalnak, hogy Jeruzsálemben olyan magasabb jogi fórum volt, amely vallási és világi perekben egyaránt döntést hozhatott. Az 5Móz 16,18kk és a 17,8-13 előírásait Jósáfát király reformjával lehet kapcsolatba hozni, aki bírákat jelölt ki minden megerősített városba és Jeruzsálemben királyi törvényszéket állított fel, amely papokból, lévitákból és izráeli nemzetségfőkből állott (2Krón 19,4-11). Jósáfát reformrendelkezései papokat is említenek. Nyilván volt papi igazságszolgáltatás is, hiszen az ókori K-en ebben az időben a polgári és a vallási törvénykezés még nincs szétválasztva. Sámuel 3 szenthelyen is gyakorolta bírói funkcióit (1Sám 7,16). A Szövetség könyve istenítéletekről is tud (2Móz 21,6; 22,6kk; 5Móz 21,1-9). A papok általában döntéseket hoztak (tórót) Isten nevében és ez az 5Móz 33,10 szerint a papok kizárólagos joga volt (vö. 3Móz 10,10k; 13-14; 1Krón 23,4; 2Krón 19,11; Ez 44,23k; Hagg 2,1-11k; Zak 7,3). Az ÚSZ-i korban a Nagytanács (Szanhedrin) papokból, laikusokból és írástudókból állott. Vezetője a főpap volt, a legfelsőbb jogi fórumként funkcionált.
A törvénygyűjtemények csak nagyon kevés felvilágosítást adnak az ítélkezés módjáról. A jogi perrendtartást csak a szétszórt utalásokból lehet rekonstruálni. Itt nagy segítségünkre vannak olyan B-i szakaszok, amelyekben Isten az emberek fölött szabályos jogi eljárás mintájára ítélkezik. A bírósági eljárás nyilvános volt, a városkapunál (5Móz 21,19; Ám 5,10), vagy egy szent helyen, esetleg a szentélyen belül ment végbe (2Móz 21,6; Bír 4,5; 1Sám 7,16; Jer 26,10). Salamon királyi palotájában volt egy »ítélethozatal csarnoka« nevű terem, ahol a király ítélkezett (1Kir 7,7). Ide mindenki szabadon bemehetett. A jogi eljárást rendszerint egy magánszemély, a vádló kezdeményezte (5Móz 25,7k; Jób 9,19). Blaszfémia vagy bálványimádás esetében a törvényszék az üggyel feljelentés alapján foglalkozott (1Kir 21,10k).
A tárgyalás ideje alatt a bíró ült (Ézs 16,5; Dán 7,9k). Csak az ítélet kihirdetésekor állt fel (Zsolt 76,10; Ézs 3,13). Az érdekelt felek álltak (Ézs 50,8). A vádló (szátán) a vádlott jobbján állt (Zsolt 109,6; Zak 3,1), és a védő is ott állt (Zsolt 109,31). A védő nem annyira ügyvéd, mint inkább mentőtanú volt. Mindegyik fél a maga ügyét védte.
A vádat legtöbbször élő szóban adták elő (Ézs 65,6; Dán 7,10; de lásd: Jób 31,35k), ezután következett az ügy kivizsgálása (5Móz 13,14; 17,4; 19,18). Mindkét fél tanúkat sorakoztatott fel (1Kir 21,10.13; Péld 14,25; Ézs 43,9k). Halálos ítélet esetén legalább két vádló tanút ír elő a törvény (4Móz 35,30; 5Móz 17,6). Az 5Móz 19,15 szerint minden peres ügyben szükséges volt a két tanú jelenléte. Ők vállalták a felelősséget az ítélet kimondásáért, és halálos ítélet esetén ők dobták az első követ az elítéltre (5Móz 17,7). A terhelő tanúk vallomásának hihetőnek kellett lennie. Hamis tanúzást ugyanazzal a büntetéssel büntették, amely a vád beigazolódása esetén a vádlottra lett volna kiszabva (5Móz 19,18k). Ennek ellenére természetesen Izráelben is volt igazságtalan bíráskodás (Zsolt 27,12; 35,11; 1Kir 21,10). Josephus Flavius zsidó történetíró szerint nők és rabszolgák nem lehettek tanúk.
Fontosak lehettek a tárgyi bizonyítékok is, pl. állati tetemek maradványai stb. (2Móz 22,13; Ám 3,12). A bíró szerepe nem annyira a büntetés kiszabása volt, hanem az, hogy vitás kérdésekben döntsön és az igazságnak érvényt szerezzen.
Ha egy vizsgálatot nem lehetett lezárni, vagy a vádlott nem tudott mentőtanúkat állítani, akkor Isten előtti esküvésre került sor (vö. 2Móz 22,6kk). Az esküvés már önmagában is Isten ítéletét jelentette (4Móz 5,11-31; 1Kir 8,31; vö. 2Móz 32,20.35). Isten ítéletének másik formája volt a sorsvetés. Így állapították meg, hogy egy csoport tagjai közül ki a bűnös (Józs 7,14; 1Sám 14,38kk).
VG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages