Péter levelei
Péter levelei A KATOLIKUS LEVELEK csoportjába tartozó két ÚSZ-i irat. A közöttük lévő kapcsolat formális, és azon alapul, hogy mindkét levél szerzője PÉTER apostolként nevezi meg magát.
A) PÉTER ELSŐ LEVELE
1. A levél szerzője Péternek, Jézus Krisztus apostolának (1Pt 1,1), presbitertársnak és Krisztus szenvedése tanújának (1Pt 5,1) nevezi magát, aki levelét Szilvánusz által írta (1Pt 5,12; vö. SZILÁSZ). Péter szerzősége azonban vitatott.
Péter szerzősége ellen szól, hogy a levél szoros kapcsolatot mutat a páli teológiával, így pl. használja a jellegzetesen páli en khristo formulát; hogy a Jézusra és szenvedésére vonatkozó részletek nélkülözni látszanak a személyes kapcsolatra utaló jellegzetességeket, és inkább általánosságokban mozognak; hogy a levélben tükröződő gyülekezeti és történelmi helyzetkép Péter halála utáni jellegzetességeket mutat; hogy nyelvezete retorikai fordulatokat is felmutató, csiszolt g. nyelv, és az ÓSZ-et a LXX szerint idézi; hogy nincs adat arra, hogy akár Szilvánusz, akár Márk (1Pt 5,13) Péter munkatársa is lett volna; hogy a címzett gyülekezetek Pál missziói területéhez tartoznak. Ilyen módon feltételezhető, hogy pszeudonim levélről van szó, amelyet egy, a páli teológiában otthonos szerző írt.
A levél péteri eredete mellett szól, hogy Szilvánusz közreműködését a levél megfogalmazásában nem lehet kizárni, ebben az esetben a páli teológiával rokonságot mutató megfogalmazások, valamint a nyelvi sajátosságok az ő egyéniségét tükrözik; hogy Pál és Péter teológiája sokkal közelebb áll egymáshoz, mint általában vélik; hogy az EBED JAHVE-teológia, amely az ApCsel 3,13; 3,26; 4,27 szerint jellegzetesen Péter teológiájának alkateleme, a levélben is fontos szerepet játszik; hogy a Jézussal való személyes kapcsolat túlhangsúlyozása éppen a pszeudepigráfus iratok jellegzetessége; hogy a levélben tükröződő konkrét helyzet (keresztyénüldözések) Péter idejére is tehető. Ebben az esetben a levél gondolatmenete és mondanivalója Pétertől, megfogalmazása Szilvánusztól van.
2. A levél keletkezési ideje a szerző személyétől függően Kr. u. 90-95; ha Péter a szerző, 64 előtt. A megírás helyeként az 1Pt 5,13-ban említett BABILON-t jelöli meg. Nem gondolhatunk sem a mezopotámiai Babilonra, sem az ilyen nevű egyiptomi helyőrségre, ellenben a Kr. u. 1. szd.-ban Babilon Róma fedőneve a zsidó apokaliptikában (vö. Jel 14,8; 16; 19).
3. A levél címzettjeit az 1Pt 1,1 meghatározza. Bizonytalan azonban, hogy a felsorolt földrajzi nevek az ősi tájelnevezéseket, vagy a római provincia-beosztást jelentik-e. Első esetben pogány, második esetben inkább zsidókeresztyének a levél első olvasói.
4. A levél tartalmát meghatározza az a tény, hogy címzettjei üldözöttek voltak. Kérdés azonban, hogy csak a pogány környezet helyi jellegű támadásairól van-e szó (1Pt 1,6; 4,12), vagy az egész Római Birodalomra kiterjedő üldözésről, amely esetben elsősorban a Domitianus császár idejére kell gondolni (1Pt 5,9). Az utóbbi feltételezés ellen szól, hogy a 4,13kk a felsőbbség iránti engedelmességre buzdít.
A levél első nagyobb egysége (1Pt 1,1-4,10) Jézus váltságmunkájára és majdani visszajövetelére emlékeztetve nyújt bátorítást az üldözések és bántalmazások elviselésére. Többen látnak a levélnek ebben a részében keresztelési beszédet, sőt, egyesek az egész lPt-t a keresztség liturgiájával hozzák összefüggésbe. Az 1Pt második fő egysége (1Pt 2,11kk) a gyakorlati magatartásra nézve ad útmutatásokat.
5. Az 1Pt hagyományozása eleinte az egyház keleti részén jobb, később fokozatosan terjed Ny felé.
B) PÉTER MÁSODIK LEVELE
1. A levél szerzője mint Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola nevezi meg önmagát (2Pt 1,1). A 2Pt 1,14kk-ben hangsúlyozza, hogy szemtanúként volt Jézus földi életének tanúja. A szerző azonban nem lehetett Péter. Ezt bizonyítja, hogy a levél irodalmi függőségben van a Júd-sal; hogy a CORPUS PAULINUM-ra mint lezárt egységre hivatkozik (2Pt 3,15k); hogy hellenista vonásokat mutat; hogy a levélben tükröződő helyzetkép Péter életénél jóval későbbi állapotokra vall. A szemtanúság erőteljes hangsúlyozása nem zárja ki, hogy ismeretlen szerzőpszeudonim iratának tekintsük a levelet (vö. PÉTER ELSŐ LEVELE).
2. A levél megírásának időpontja a Júd keletkezési időpontja utánra esik. A legvalószínűbb időpont a Kr. u. 2. szd. második negyede, erre utal egyebek közt a páli levelek lezárt egységként való említése. A megírás helyére vonatkozóan semmilyen bizonyítható feltevés nincs.
3. A levél címzettjei nincsenek közelebbről megnevezve, meghatározásuk egészen általános. Helyzetükre nézve a levél tartalma nyújt felvilágosítást.
4. A levél tartalmát és mondanivalóját a címzetteket fenyegető tévtanítás, illetve az az elleni polémia határozza meg. E tévtanítás a Kr. u. 2. szd.-ból ismert gnosztikus jellegzetességeket mutat, középpontjában a PARUZIA késése fölötti gúnyolódás áll (2Pt 3,3k). A tévtanítók fellépése a címzettek körében is akut veszélyt jelent (2Pt 2,1k). Ezeknek módszere, hogy a mindenki által ismert és elfogadott szent iratokat félremagyarázzák, és ezzel megtagadják Jézus Krisztust (2Pt 1,20k; 2,1; 3,16). Gyakorlati életfolytatásukra a kicsapongás és a hízelgő magatartás jellemző (2Pt 2,2).
5. A szerző a meleg hangú köszöntés után egy erénykatalógus felsorolásával emlékezteti olvasóit a helyes keresztyén magatartásra (2Pt 1,3-11). Ezután a szemtanú személyes vallomásaként számol be Jézus váltságművéről, és bizonyságot tesz Isten-voltáról (2Pt 1,12kk). A levél második része párhuzamos a Júd szövegével (vö. JÚDÁS LEVELE). Vannak azonban jelentős eltérések is a két irat között, amelyek azt látszanak bizonyítani, hogy a 2Pt szerzője használta a Júd-t, nem pedig megfordítva. Ilyen jellegzetesség az, hogy a Júd-ban felsorolt ÓSZ-i példákat időrendi sorrendbe hozta. Másként beszél a bukott angyalokról és angyalfejedelmekről, ugyanis a zsidó legendák helyett jobban alkalmazkodik a kánonikus ÓSZ-hez. Hogy a szerző az ÓSZ-i kánon Kr. u. 90-ben történt lezárása után írt, azt mindenekelőtt az támasztja alá, hogy következetesen mellőzi azokat az idézeteket, amelyeket Júd az ekkor már egyértelműen apokrifusnak tekintett Hénók apokalipsziséből és Mózes Mennybemeneteléből vesz. A két levél közötti ilyen szoros összefüggés nem jelenti azonban a bennük támadott tévtanítások minden további nélkül való azonosságát. Ez abból is következik, hogy a 3. rész különösen is részletesen foglalkozik a paruzia késésének problematikájával, és azzal, hogy e felett a tévtanítók csúfolódnak. Ezért emlékezteti az olvasókat a prófétai és apostoli ígéretekre, az Úr napjának bizonyosságára.
6. A levél hagyományozása. Az ÚSZ-nek ezt a valószínűleg legkésőbb keletkezett iratát a Kr. u. 2. szd.-ban sehol nem említik. Origenész említi először az iratot, de megítélése a továbbiakban is bizonytalan. Kánoni helyzete a 4. szd.-tól kezdve szilárd.
SzCs
