Polemika
Polemika 1. Meghatározás, a műfaj leírása, elhatárolása. A g. eredetű polemika szó - mely a Bibliában nem fordul elő -, a g. polemosz = »harc« főnévből ered s a harc művészetével (technikájával) foglalkozik. Irodalmilag a polémiának nevezett műfaj technikája és művészete. A polémia során a szerző személyes vagy elvi ellenfeleivel vitatkozik önmaga nevében vagy annak a közösségnek nevében, melyet képvisel. Ritkán fordul azonban közvetlenül az ellenfélhez, célja főként annak a közegnek a meggyőzése, amelyik ki van téve az ellenfél hatásának, de még nem döntött véglegesen. A polémián kívül a vita műfajához még más formák is tartoznak (apológia = védekező vita és apophtegma = vitabeszéd csattanós záradékkal).
2. ÓSZ. A polémia mesterei a próféták voltak. Polémiát folytattak a hamis biztonságban élőkkel, akik úgy vélték: amíg áll a jeruzsálemi templom, addig nem érheti őket veszedelem. Ez ellen a hamis biztonságérzettel szemben úgy polemizáltak (vitáztak), hogy rámutattak arra: csak akkor ér valamit a helyes kultusz, ha Istennek tetsző életvitellel párosul. E polémia legszebb példája Jeremiás próféta templomi beszéde (Jer 7,1-11). Az igazi próféták vitáztak a hamis prófétákkal is, akik azt hirdették, amit a nép hallani kívánt vagy amit a hatalmasok vártak tőlük. Ellenük hirdeti az ítéletet a polémia eszközeivel Jeremiás (23,10-40). Legélesebb és leggúnyosabb a próféták hangvétele, amikor a bálványok készítői és imádói ellen fordulnak (Ézs 44,9-20; Jer 7,29-8,3; 10,1-5; Ez 20,1-31).
3. Az ÚSZ-ben Jn ev vitát folytat a zsidók, Keresztelő János követői és a gnosztikusok-doketisták ellen. A zsidók elleni polémia nem etnikai jellegű (a szerző, a szereplők s az olvasók nagy része is zsidó volt), hanem vallási természetű. Az evangélista számára a zsidók főként a jeruzsálemi hatóságokat (1,19-22), s a Jézust elutasító, a keresztyénekké lett zsidókat exkommunikáló (9,22) közösséget jelentette. Példákat találhatunk a zsidók elleni polémiára az ev első felének (1-12. rész) hosszabb dialógusaiban (5,43-47; 7,19-24; 8,37-59; 10,22-39). Keresztelő János követői túlbecsülték mesterüket s annak halála után messiásként kezdték tisztelni. Az evangélista velük szemben hangsúlyozza, hogy Keresztelő nem messiás, hanem annak tanúja volt (1,8.19-23; 3,28). Agnosztikusok és doketisták tagadták, hogy a Megváltó - valóságos istensége mellett - valóságos ember lenne. Velük szemben a jánosi iratok éppen ezt hangsúlyozzák (Jn 1,14; 20,20; 1Jn 1,2; 4,1-3).
Pál a Római levélben »kétfrontos polémiát« folytat egyfelől a zsidó törvény-bálványozás (nomizmus) ellen (2,17; 3,1-31; 4,1; 7,13), másfelől a pogány szabadossággal (libertinizmus) szemben (3,8.31; 6,1.15; 7,7k). A pásztori levelekben egyik főtéma a TÉVTANÍTÓK elleni harc. Ilyen pl. amit a törvényeskedő júdaisták (1Tim 1,7; Tit 1,10), az ismereteikkel dicsekedő gnosztikusok (1Tim 6,4.20), a testi életet megvető túlzó aszkéták (1Tim 4,3; Tit 1,15) ellenében folytat. Amikor az eretnekek ellen harcol, a polemika szabályai szerint és stílusában nem azok egyéni arcképét festi meg, hanem erkölcsi lejáratásukra törekszik. Ha egyetlen bűnt is meglát bennük, akkor egész »bűnkatalógust« sorol fel (2Tim 3,1-9). Ezek nem az apostolokra, hanem a polemika műfajára jellemző stílusjegyek. Érdekes, hogy Pál nem ajánlja a közvetlen szóharcot az ellenfelekkel, különösen nem azt, ami a hallgatókat botránkoztatná (1Tim 6,4: »szóharc betegsége«; 2Tim 2,14: »haszontalan szóharc«). Más dolog az írásbeli cáfolata a tévtanítóknak, ezt ő is gyakorolja.
Egyéb ÚSZ-i iratok. A bűnkatalógus egész áradatát zúdítja ellenfeleire Júd 3–16 és 2Pt 2,1-22. A tévtanítók kicsapongók, kapzsik, kifosztják a jóhiszemű egyháztagokat, tudatlanul káromolják az angyalokat. A Jel nem más, mint hatalmas polémia Domitianus császár kultusza ellen. Látomásában János a Trónon Ülő Isten és a Megöletett Bárány Jézus dicsőítését látja a mennyekben.
BJ
