Puszta, pusztaság
Puszta, pusztaság Pusztának nevezik azt a földrajzi területet, ahol évente kevesebb mint 200 mm csapadék hullik, és ahol a talajnak kevesebb mint a felét borítja növényzet. Palesztina területén sehol nem fordul elő homoksivatag, legjellemzőbb a mészkőhegység kopár, ill. törpebozótos pusztasága. Itt-ott kovakő- és sós agyagsivataggal is lehet találkozni, amelyen semmilyen növény nem bír megtelepedni. A meszes talajon viszont van egy vékony humuszréteg, amely a hajnali harmattal együtt biztosítja a kevés növényzet minimális létfeltételét. A növénytakaró leginkább fűből, tüskés bozótokból és tamariszkuszból áll. A Mózes által a Hóreben látott égő tüskés bokor valóban lehet egy rózsabokor, mert egy fajtája őshonos azon a vidéken. Más vélemény szerint szennabokor volt, mert nyelvészetileg ez jobban igazolható, mint az előző. A szenna 1 méter magas bokor, szárnyalt levelei sűrűn borítják ágait. A felső levelek között fejlődik ki a nagy sárga virága. Illés Jézábel elől menekülve Beérseba pusztájában egy rekettyésbokor alá ült le. A fehér rekettye magas bokor, amely a Szaharában, Izráel és Arábia pusztájában gyakran előfordul. A forró és fátlan sivatagban elegendő árnyékot tud adni a pihenőknek. Gyökere - mely egyébként kitűnő tüzelőanyag - olyan hosszú, hogy a talajvízig leér, így képes a legszárazabb évszakot is átvészelni. A Jób 30,4-ben szereplő vadrózsa inkább a laboda nemzetségéhez tartozó növény lehet, amely szintén bozótszerűen nő és gyakori növény a pusztában. 1-2 méter magas, húsos, nagy levelű növény. Az esős időszakban - télen - a pusztát fű és mezei virágok borítják. Ekkor hajtják rá a pásztorok a nyájakat legelni. A májusi sirokkó azonban egykettőre véget vet ennek a kivirágzásnak és mindent elszáraszt. Az ÓSZ ezt nevezi a puszta szelének (Jer 13,24; Hós 13,15; Jób 1,19). Ez nemcsak kiszárítja a növényzetet (Ez 17,10), hanem olyan erős (Ézs 27,8), hogy súlyos pusztítást vihet végbe (Zsolt 48,8). Ebben az időszakban csak az oázisokban lehetséges az élet. A h. midbár erre a sztyeppszerű pusztaságra vonatkozik. A jesimón, scmámá, carábá a teljesen elpusztult, kihalt területre vonatkozik. A g. erémos jelentése széles skálájú: elhagyatott hely, alig lakott vidék, legelő (Lk 15,4).
A letelepült, városlakó ember számára ezért a puszta elhagyott, ember és vegetáció nélküli (Jer 2,6), száraz és kopár föld (Ez 19,13). Veszélyes (Jer 2,6), tele démonokkal és félelmekkel, pusztai állatokkal, skorpiókkal, kígyókkal, gyíkokkal, struccokkal, baglyokkal sakálokkal, hiénákkal (Jób 24,5; Ézs 14,21k; 30,6). A puszta ennek ellenére nem lakatlan vidék, noha kicsi a népsűrűsége a falvakéhoz viszonyítva. Mindenekelőtt nomád törzsek - amalekiták, midianiták, arabok lakták. De gyakran nyújtott menedéket azoknak, akik egy-egy uralkodó haragja elől kívántak elmenekülni (Dávid, Illés), vagy a jogos büntetésüket kívánták elkerülni odamenekülésükkel. Az ilyenek gyakran csoportosan összeálltak, és az arra haladó karavánokat kifosztották. A puszta lakói között különleges helyet foglalnak el a DÉMONOK (Zsolt 106,37; Ézs 13,21; 34,14). Hogy ezek más népek degradált istenei lennének, vagy Izráel a szomszédos népek vallásos hiedelméből vette át, nem lehet pontosan megállapítani. De hogy ezek korán jelen voltak Izráel vallásában, erre utal, hogy AZÁZÉLnak kivitték azt a kecskebakot, amelyre a főpap kézrátétellel a nép bűneit átvitte (Lev 16).
Az, hogy Izráel életében fontos szerepet játszott a puszta, két dologra is visszavezethető: az egyik a PUSZTAI VÁNDORLÁS, a másik az a tény, hogy Palesztina jelentős része pusztaság. K-ről a szír-arab puszta határolja, amely magába foglalja az Arab-félsziget nagy részét is. Ezt az átlag 700 m magas fennsíkot hegyláncok vonulata szeli át. Egyes részeit a Jordán keleti partját határoló területek alapján nevezték el: Móáb pusztája (5Móz 2,8), Edóm pusztája (2Kir 3,8). Kedémót pusztájának mai helye ismeretlen, valószínűleg Móáb területén feküdt valahol. Palesztinát délről a Sínai-puszta határolja, amely északon egészen Beérsebáig, délen Egyiptomon keresztül Észak-Afrikáig nyúlik. Gyakran említett pusztái: Beérseba puszta (1Móz 21,14), Kádés, vagy Cin puszta (Zsolt 29,8, ill. 4Móz 13,21; 20,1; 27,14), Párán puszta (1Móz 21,21), Szín puszta (2Móz 16,21; 17,1) Súr puszta (2Móz 15,22). A Sínai-pusztájának a Jordán-árokban messzi északra kiterjedő nyúlványa a Júdea pusztája. Ezt Ny-ról a Júdea hegysége, K-ről a Jordán és a Holt-tenger határolja. A települések alapján nevezték el részeit: En-Gedi pusztája (1Sám 24,2), Jeruél pusztája (2Krón 20,16), Máon pusztája (1Sám 23,24k.; 23,14k), Tékoa pusztája (2Krón 20,20), Zíf pusztája (1Sám 23,14k). Bél-Áven pusztája a Józs 18,12-ben a város körüli legelőt jelenti. Tavasszal itt tudtak a pásztorok legeltetni. Alkalomadtán oroszlán és medve is előfordult benne. A szakadékok és a barlangok jó rejtőzködő- és óvóhelyeket kínáltak.
A puszta fontos szerepet játszott a messiási váradalmakban. Közkeletű vélemény szerint az lesz az üdvkor kezdete, amikor a MESSIÁS megjelenik a pusztában. A forradalmi csoportok ezért előszeretettel vonultak ki a pusztába (ApCsel 21,38). Jézus ezzel szemben óvja ettől a tanítványokat (Mt 24,26).
Jézus számára a puszta az a hely, ahol emberektől nem zavartatva teljesen Istenre figyelhet (Mt 14,13), vagy ahová pihenés céljából visszavonul (Mk 6,31). A 40 napos pusztai tartózkodás is az Istennel való zavartalan kapcsolatteremtést szolgálta, amelybe a Sátán kísértőleg beleszólt.
A puszta a veszélyek mellett a menedéket is kínálta, a Jel 12,6.14-ben Isten készít ott menedéket az »asszonynak«.
SzL
