Pusztulás
Pusztulás Emberek, népek sorsában, a természeti világban végbemenő romlás, nyomorúság, megsemmisülés, halál, elveszés, ami testi, lelki, anyagi vonatkozásban jelent átmeneti vagy végleges rosszat (h. harisut, sáchat, ábad, Ábbadón, dakká, heresz, chebela, kid, möhumáh, möchittáh, sód, seber, sibbárón, só, g. apóleia, olethrosz, kathairészisz, szüntrimma).
Okozója lehet maga az ember is. Aki bűnös úton igyekszik anyagi javakhoz jutni, az azzal együtt pusztul el, mint Simon mágus is (ApCsel 8,20). A meggazdagodás vágya alkalmas arra, hogy az embert tőrbe, esztelen, káros kívánságokba vigye, amelyek végül is a pusztulást okozzák (1Tim 6,9). A bolondnak a szája, a szűkölködőnek a szegénysége okozhat pusztulást (Péld 10,14-15). Aki felnyitja a száját, arra romlás vár (Péld 13,3; 18,7). Az uralkodó belepusztul abba, ha elfogy a népe (Péld 14,28). Jézus mindenkit figyelmeztetett arra, hogy a tágas kapu, a széles út végső veszedelemre visz, ennek ellenére vannak sokan, akik azon járnak (Mt 7,13). Akik veszedelmes eretnekséget csempésznek be Jézus Krisztus gyülekezetébe, hamis tanításokkal a megváltó Urat megtagadják és másokat a megtagadásra rábírnak, önmagukra hoznak hirtelen veszedelmet (2Pt 2,1). Azok, akik az új ég és új föld ígérete beteljesítésének türelmes várása helyett az ígéreteket elcsűrikcsavarják, belepusztulnak (2Pt 3,16). Akinek nem kell a Megváltó, annak útja romlásra, nyomorúságba, pusztulásba visz (Róm 3,16). Akinek hatalom van a kezében, visszaélhet azzal és emberek pusztulását okozhatja, pl. egy király, aki nem békét, hanem romlást akar (Ez 7,26-27). A hamis prófétákra pusztulás vár, éjszaka, sötétség száll, hogy ne jövendölhessenek (Mik 3,6).
A pusztulás csaknem mindig összefügg Isten igazságosságával és mindenhatóságával. Ahol kell, ott szorongatással, romlással állítja meg a gonoszt: pusztító ítélete olykor átmeneti, ideiglenes érvényű, mert a bűnös megjobbításáért, megtérítéséért teszi, máskor végleges büntetés gyanánt alkalmazza.
Isten kemény büntetésének volt az eredménye az emberiség történelmének első nagy pusztulása, amikor Isten megbánta, hogy embert teremtett, és elhatározta, hogy eltörli az embert a földnek színéről a többi élőlényekkel együtt, amelyeket teremtett, s csak Nóé és családja talált kegyelmet előtte (1Móz 6,6-8). Erőszakoskodással telt meg a föld, azért elhatározta, hogy elpusztítja az embereket a földdel együtt (1Móz 6,13; Lk 17,27). Akkor Isten a természet erőinek a felhasználásával közvetlenül hajtotta végre az ítéletet.
Máskor angyalokat használt fel arra, hogy pusztító ítéletét végrehajtsa: Sodoma és Gomora elpusztítására két angyalt küldött (1Móz 19,3). Az egyiptomi fáraóra mért tizedik csapást egyetlen pusztító angyallal vitette végbe (2Móz 12,12.23), azt megelőzőleg különböző természeti csapásokkal okozott pusztulást a fáraó országának.
Leggyakrabban ellenséges népeket indított fel, elsősorban olyan esetekben, amikor saját népe bálványimádással ingerelte haragra az Urat (2Móz 32,7; 1Sám 13,17; 14,15; 2Kir 21,12; Ézs 54,16; Jer 4,6; 6,26; Mik 2,10; 3,11). Edóm is belepusztult a Jákób ellen elkövetett bűneibe (Abd 12). Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélkül, pusztulással fizet a bűnösöknek (5Móz 32,35).
Jeruzsálem sem kerülte el a pusztulást, mivel nem ismerte fel meglátogatása idejét s a Messiás hasztalan tett meg érte mindent: eljött pusztulásának az ideje, amelyet Jézus könnyezve jövendölt meg (Mt 23,37-38; Lk 19,41).
Isten nemcsak pusztulást okoz, de meg is tart a pusztulástól: ellene fordul azoknak, akik népe ellen gyülekeznek, tesz róla, hogy elessenek a pusztítani akarók (Ézs 54,15). Nem hagyja büntetés nélkül az özvegyek, árvák, jövevények nyomorgatóit, lakatlan várossá teszi az erőszakoskodó király házát és városait (Jer 22,5-6). Ahol jobbító célját elérte, ott eltávolítja a pusztítókat (Ézs 49,17-19). A megtérő Dávid büntetését is leállította, megelégelte a pusztítást (2Sám 24,11-15; 24,25).
Az Úrnak napja viszont végérvényes pusztulásként éri mindazokat, akik nem kérnek kegyelmet, jóllehet Isten azt akarja, hogy az egész világnak örök élete legyen ahelyett, hogy elveszne (5Móz 9,26; Ézs 13,5-6; Jóel 1,15; Jn 3,16).
IE
