Rettegés
Rettegés H. 'émáh, hittáh, mórá', g. fobosz, thambosz. Az ókori embert sok minden rettegésben tarthatta: félt önmagától és környezetétől (1Móz 9,2; Jer 20,3k), a vihartól (Zsolt 18,15; 83,16), a betegségtől (Zsolt 91,5k), és minden olyan váratlan eseménytől, amely őt megrémíthette (Jób 27,20). Az ÓSZ teocentrikus gondolkodásából kiindulva minden rettenetes esemény okozója maga Isten (Jób 23,16) és ezért az egyik jelzője: »félelmetes« (5Móz 7,21; Neh 1,5; 4,8; Dán 9,4). Már az 1Móz 31,42 is »Izsák félelmetes Istenének« nevezi. A szentséges Istennel való találkozás elementáris félelmet vált ki az emberből (1Móz 28,16kk; 32,23kk; Ézs 6,1kk; Dán 8,17; Lk 1,12; 2,9k). Ilyenkor átérzi gyöngeségét és megretten Isten szentségétől (Ézs 6,5).
Az ÚSZ-ben nem csak Isten, hanem Jézus tettei is félelmet váltanak ki az emberekben (Lk 5,9kk). Aki hisz Jézusban, az bizalommal tekinthet az ítélet napja elé is, mert a teljes szeretet (Jézus Krisztus) kiűzi a félelmet (1Jn 4,17k). (Ld. még ISTENFÉLELEM)
