Sákramentum(ok)

Teljes szövegű keresés

Sákramentum(ok) A szó alapjelentése: valami, ami szent; olyan cselekmény vagy dolog, ami megszentelt. (Profán szóhasználatban pl. a katona által tett hűségesküt nevezték így.)
A szó maga a B-ban nem fordul elő. Kapcsolatba hozták ugyan a görög misztérium szóval (mysterion), mely szerepel az ÚSZ lapjain, azonban sem jelentésében, sem tartalmában nem egyezik, sőt nem is áll közel egymáshoz a két szó. A misztérium általános jelentése ugyanis titok (vö. Ef 5,32), még ha szent dolgokra vagy cselekményekre alkalmazzák is - ez pedig a sákramentumnak nem feltétlenül jellemzője. A misztériumi cselekmények célja pedig a görög-római világban a beavatás, a beavatandó misztikus egyesülése az istenséggel - ez sem felel meg a sákramentum céljának. Kialakulásában sem a misztériumvallások jelentették az alapvető vagy döntő hatást.
A sákramentum az egyház szóhasználatában olyan szent cselekményt jelöl, melynek látható, »anyagi«, materiális voltához szimbolikus jelentés, lelki hatás csatlakozik. Mind a római katolikus, mind a protestáns egyházak véleménye egy abban, hogy a sákramentumban az ige szerepe az elsődleges, és a látható, anyagi oldal szerepe másodlagos.
A másik fontos jellemzője a sákramentumnak, hogy szerzője, eredete Isten, illetve Jézus Krisztus legyen.
Az egyház kezdetben nem alkotott tant a sákramentumokról, sem fogalmukról, sem számukról. Több olyan cselekményről tudunk, melynek kiviteléhez, anyagi voltához valóban ige, ígéret és lelki hatás kapcsolódott.
A római katolikus egyházban végül hét ilyen szent cselekmény vált sákramentummá (szentséggé): a keresztség, a bérmálás (megerősítés), a bűnbánat, az eucharisztia, az ordináció, a házasság és az utolsó kenet (ill. betegek szentsége). Mindezen cselekmények előtt alap-szentségként az egyházat tekintik, melyen keresztül Isten érvényesíti és közli ezeket a szentségeket. A sákramentum opus operatumként hat; Jézus Krisztustól függ hatása. Ugyanakkor azonban így hangzik definíciója: »a szentség a kegyelemnek ex opere operato ható jele, melyet maradandó jelként Jézus Krisztus alapított«.
A reformáció egyházai másként vélekednek erről. Redukálták a sákramentumokat azokra a cselekményekre, melyek valóban Jézus rendelésére jöttek létre, s Jézus rendelése szerint az ember megigazulására, üdvösségére nézve nélkülözhetetlenek, ígéretet és kijelentést hordoznak. Így a két sákramentum a protestáns egyházak számára a keresztség és az úrvacsora (eucharisztia). Ezeknek jézusi elrendelése vitán felüli, és az ÚSZ tanítása szerint kezdettől fogva kiemelt szerepük volt az egyház életében.
A reformáció szakított az ex opere operato ható sákramentum tanával is; a jézusi rendelés és az egyház közvetítése a sákramentumban részesülő hitét is igényli ahhoz, hogy a cselekmény valóban Isten kegyelmét hirdesse, közölje.
A református egyház tanítása így hangzik (Heidelbergi Káté 66-67. kérdés-felelet): »A sákramentumok látható szent jegyek és pecsétek, melyeket Isten avégre szerzett, hogy Ő az ezekkel való élés által az evangélium ígéretét velünk annál inkább megértesse és megpecsételje, tudniillik, hogy Ő Krisztusnak a keresztfán való egyetlenegy áldozatáért ingyen kegyelemből bűnbocsánatot és örök életet ajándékoz minékünk. Arra valók-e tehát az ige és a sákramentumok, hogy hitünket a Krisztusnak a keresztfán történt áldozatára, mint üdvösségünk egyedüli alapjára irányozzák? A felelet: igen, mert a Szentlélek az evangéliumban tanítja, a sákramentumok által pedig megerősíti, hogy a mi teljes üdvösségünk Krisztusnak a keresztfán történt egyetlen áldozatában van.«
A hangsúly tehát a református felfogásban az isteni ígéret megerősítése, látható jegy általi megpecsételésén van. Ebben pedig a közvetítő egyháznak és kultikus cselekedetnek nincsen eszközlő szerepe. A cselekvő kizárólag Isten, míg az ember hittel való elfogadója Isten hirdetett és kiábrázolt akaratának, ígéretének.
A két sákramentumot az ÚSZ lapjai - ha nem is sákramentumi cselekményként - az 1Kor 10 említi együtt. Itt sem ad az Írás cárramentum-definíciót vagy -tant, hanem az ÓSZ-i történetet alkalmazza tipologikus módon: a vörös-tengeri átkelés és az Isten jelenlétét jelző felhő a tipologikus magyarázat szerint a keresztelés előképe: ugyanazt jelenti a keresztelés az egyháznak, mint ezek az események Izráelnek. Amit a manna és a sziklából fakasztott víz jelentett Izráelnek, azt jelenti az úrvacsora az egyháznak. Számunkra fontos, hogy ezek az események nem jelentettek Izráel számára automatikus megtartást, mert »többségükben nem lelte kedvét Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában« (5. v.). Ezután erkölcsi intelmekben folytatódik az apostoli tanítás. Ahogyan Izráel belebukott és belepusztult a kísértésekbe, ugyanúgy fenyegeti a veszély a keresztyént is. És ahogyan Izráelnek nem lehetett közössége a pogánysággal, úgy nem lehet a keresztyénnek sem. Az intelmekben sokszor fordul elő a koinonia szó, mely egyformán jelenti az ÓSZ-i oltárral való közösséget, és a Jézus Krisztus testével és vérével az úrvacsora által kialakított közösséget. Sákramentumként a Mt 28,18-20 és 1Kor 11,23-26 említi ezeket a cselekményeket.
Mikortól kezdve gyakorolta ezeket az egyház? A keresztelést minden bizonnyal az ősegyház első napjaitól. Péter szavai az ApCsel 2,38-39-ben összefoglalják ennek dogmatikumát: térjetek meg és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Az ősegyház tapasztalata szerint valóban így történt pünkösdkor és pünkösd után (ApCsel 8,14kk és 10,44kk); a keresztség aktusa és a Lélek kitöltetése hol megelőzve, hol követve egymást, együtt jelentkezett a gyülekezet életében.
Az úrvacsora sákramentuma valószínűleg évek hosszú során alakult csak ki. Az ősgyülekezet Jeruzsálemben a kenyér megtörését naponta gyakorolta (ApCsel 2,46); kérdés azonban, hogy ez már azonos-e az úrvacsorával, vagy inkább az agapét (szeretetvendégséget) jelenti. Feltételezhető, hogy agapé naponta volt, mígnem ebben évek során kikristályosodott az úrvacsora sákramentuma. A páli gyakorlat a korinthusi levél szerint szintén az még, hogy a gyülekezet összejövetelein agapét rendez - illetve Korinthusban az a probléma, hogy az agapé nem jelent igazi közösséget, emiatt az úrvacsora sem tölti be igazi rendeltetését; a méltatlan helyzet és lelkiállapot miatt ítéletté válik. Úgy tűnik: az úrvacsora itt is része csupán a gyülekezet agapéjának Csak a fejlődés során vált el egymástól az agapé és az úrvacsora.
Az is valószínű, hogy az úrvacsora több tartalmi elemet foglalt magába akkor, mint ma. A SZEREZTETÉSI IGÉKből ismert, hogy Jézus hangsúlyozta ennek a cselekménynek eszkhatológikus jellegét. Minden bizonnyal a tanítványok is így gyakorolták az asztalközösséget az első időkben: egy eszkhatológikus vacsora előképe az ő összejövetelük és közösségük. Már a páli gyakorlat mutatja azonban, hogy az idők során hogyan koncentrálódik egyre inkább az úrvacsora tartalma Krisztus áldozatára.
HP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages