Salamon temploma

Teljes szövegű keresés

Salamon temploma 1. Neve. Az egységes Izráel első kőből épített temploma (h. hékál, bajit, g. naósz, lat. templum), ami központi szentélyként a szent sátor örökébe lépett. Mivel Salamon uralkodása idején (Kr. e. 970-931), az ő szervezésével, irányításával épült, ezért nevezik Salamon templomának.
2. A templom építésének előzményei, lefolyása. A templomépítés gondolata már Dávidban felvetődött, aki méltatlan dolognak tartotta, hogy ő pompás palotában él, az Úr ládája pedig sátorban lakozik (2Sám 7,1kk). Isten azonban Nátán prófétán keresztül megakadályozta terve megvalósításában, de egyben megígérte, hogy fia és utóda épít neki templomot (2Sám 7,4-16). Dávid hálás szívvel megnyugodott az Úr akaratában, de minden szükséges lépést megtett az építkezés előkészítésére. Megvásárolta Arauná tágas szérűjét (2Sám 24,23k; 2Krón 3,1), elkészíttette a templom tervét, s igyekezett az anyagi fedezetet megteremteni, a szükséges anyagokat összegyűjteni. Tárgyalásokat kezdett Hirámmal, Tírusz királyával az építkezéshez szükséges cédrusfát, kőfaragókat, kőműveseket illetően, a szerződést azonban Salamon kötötte meg (1Kir 5,15kk; 1Krón 14,1kk; 2Krón 2,3kk). Az építkezés Salamon uralkodásának negyedik esztendejében kezdődött el, s tizenegyedik esztendejében fejeződött be (1Kir 6,37k). A B-i tudósítások részletesen leírják az építkezés menetét, az építkezésen dolgozók számát, a felhasznált anyagot (1Kir 5-7; 2Krón 2-5). A köveket előre kifaragták, így az építkezésnél nem hallatszott semmiféle vasszerszámnak a zaja (1Kir 6,7).
3. Helye. A templom a 2Krón 3,1 tudósítása szerint a Mórijjá-hegyen épült (vö. 1Móz 22,2), amit a B több helyen Sion- (Cion-) hegynek nevez (Zsolt 48,3; 65,2; 84,8). A hegyen egyetlen lapos magaslat volt, amit a Jer 21,13 a szikla fennsíkjának nevez. Ezt a helyet jelölte ki Isten még Dávid idejében temploma számára. Tulajdonosát, akitől Dávid megvette, a 2Sám 24,24 Araunának, a 2Krón 3,1 Ornánnak nevezi. Vitatott, hogy a szent szikla (Jer 21,13) a szentek szentjének vagy az égőáldozati oltárnak a helyét jelöli-e. Valószínű, hogy az utóbbit. (A helyet ma Haram es-Serif-nek nevezik. A Haram közepe néhány méterrel magasabb, s egy másik, kisebb felületet képez. Ezen van a szent szikla, amely 17,4 m hosszú, 13,2 m széles, 1,8 m magas. Tehát valószínűleg ezen állt a salamoni templom áldozati oltára. Ennek az alapján lehet következtetni arra, hol, hogyan helyezkedett el a templom a templomtéren.)
4. Méretei. A templom méretének arányai hasonlítottak a szent sátoréhoz. Salamon temploma nem a rendkívüli méreteiről, hanem csodálatos szépségéről volt híres. A templom hosszúsága hatvan könyök, szélessége húsz könyök, magassága harminc könyök, a falak szélessége öt könyök volt. Az előcsarnok méreteit a B külön közli: hossza, a templom szélességének megfelelően, 20 könyök, szélessége pedig tíz könyök, magassága százhúsz könyök, a fundamentum mélysége tíz könyök volt. Ezeket a méreteket nem lehet méterben pontosan megadni, mert többféle könyök volt (egyiptomi és babiloni, közönséges és szent; vö. MÉRTÉKEK, PÉNZEK). Bizonytalan az is, hogy a 2Krón 3,3 mit ért a »régi könyökmérték«-en. Az Ez 40-42-ben használt könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt (Ez 40,5). Valószínű, hogy a salamoni templom is e könyök méretei szerint épült. Így hosszúsága 31,5, szélessége 10,5, magassága 15,75, a falak szélessége 2,63 m lehetett. Az előcsarnok hossza, a templom szélességének megfelelően, 10,5, szélessége 5,25, magassága 63 m volt. A templom két oldalán és a nyugati végén tizenöt könyök magas (háromszor öt könyökös) emeletek (melléképületek) voltak, kis kamrákra felosztva. Az előcsarnok előtt, a bejárat mellett jobbról és balról egy-egy rézoszlop volt. A magasságuk, az oszlopfővel együtt, huszonhárom (a 2Krón 3,15 szerint 35) könyök, körfogatuk tizenkét könyök, a falak vastagsága négy ujj (tehát 12,09, 6,30 m, ill. 8,76 cm) volt.
5. Beosztása, berendezése. A templom három fő részből állt:
a) Előcsarnok (h. 'élám). Berendezéséről nem olvasunk a B-ban. Belül arannyal volt beborítva (2Krón 3,4). Rendeltetése valószínűleg az volt, hogy összekösse a profán és a szent szférát, védje a szentély bejáratát, s figyelmeztesse a belépőt, hogy a szentély felé közeledik.
b) Szentély (h. hékál, kódes, olykor: habbajit). A szentek szentjétől cédrusfából készült deszkafal választotta el. A szentek szentjét és a szentélyt összekötő ajtó állandóan nyitva volt, de drága függöny (kárpit) takarta el, s aranylánc zárta el. A falakat cédrusdeszkával, a padlót ciprusból készült deszkával borították be. A falakra gömb alakú díszeket és virágfüzéreket, valamint kerúbokat, pálmafákat faragtak. A falak felső részén rostélyos ablaknyílások voltak. Az ajtók olajfából készültek. A mennyezetet is cédrusdeszkával borították be, s a falakhoz hasonlóan díszítették. Az egész szentély belülről arannyal volt bevonva (2Krón 3,4). Díszítésül még drágakövekkel is beborították (2Krón 3,6). A szent sátor szentélyéhez hasonlóan az északi fal mellett volt a szent kenyerek asztala, vele szemben, a déli fal mellett a hétkarú arany szövétnektartó, a szentek szentje függönye előtt, középen, az illatáldozat aranyoltára (v. arany füstölő oltár). De ezeken kívül még több asztal és tíz szövétnektartó is volt benne (öt a nyugati, öt a keleti fal mentén).
c) Szentek szentje (h. döbir, kódes hakkodásim). Szélessége, hosszúsága és magassága egyaránt húsz könyök (10,5 m) volt. A szabályos kockaalak a tökéletességet kívánta jelképezni. A szentek szentjén nem volt ablak. A szentek szentje mindenütt arannyal volt beburkolva, amihez hatszáz talentum finom aranyat használtak fel. Ajtaja olajfából, kárpitja kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből készült. A kárpitba kerúbok voltak beleszőve. A szentek szentjében volt a SZÖVETSÉG LÁDÁja,a két kerúbbal. A szövetség ládájára új KAPPÓRETet készítettek. A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együtt húsz könyök volt. Egyik szárnyuk középen összeért, másik szárnyuk pedig a falat érintette. Lábukon álltak, és befelé tekintettek. A kerúbokat fából faragták, és beborították arannyal.
A templomot a külső és a belső udvaron át lehetett megközelíteni.
A külső udvar a nép számára készült. Négyszög alakú volt. A hagyomány szerint széle-hossza ötszáz lépés volt. Kőkerítés vette körül. Később pompás oszlopcsarnokokat építettek benne, ahol a próféták sokszor intéztek beszédet a néphez. Valószínű, hogy a nép számára mindig nyitva volt.
A belső udvar teraszosan emelkedett a külső udvar fölé. Faragott kőből készült kerítés vette körül. Ez volt a papok udvara (2Krón 4,9). Három kapuja volt: északon, délen és keleten egy-egy. Az ajtókat fából készítették, és rézzel vonták be (2Krón 4,9). Az udvar közepén volt a négyzet alakú (20×20 könyök) rézoltár az égőáldozatok bemutatására. Magassága tíz könyök volt. A keleti oldalon lépcső vezetett fel rá. Egy könyök széles párkány vette körül, hogy a szolgálatot végző papok biztonságosan mozoghassanak. A templom jobb oldalán, délkelet felől, helyezték el az öntött tengert. Ez tíz könyök átmérőjű, öt könyök mélységű, egy tenyér vastagságú hatalmas víztároló medence volt. A 2Krón 4,5 szerint háromezer bat (109,3 hl) víz fért bele (vö. 1Kir 7,26). Pereme olyan volt, mint a pohár pereme, vagy mint a liliomvirágé. A pereme alatt két sorban gömb alakú díszek voltak. Tizenkét ércbikán nyugodott, amelyek hármasával a négy világtáj felé néztek. Volt tíz mosdóállvány is, mindegyikhez egy-egy medence tartozott. Egy medencébe negyven bat víz fért (1450 l). Mindegyik állványnak négy kereke volt. Öt állványt a templom jobb oldalán, a másik ötöt pedig a templom bal oldala felől helyeztek el (1Kir 7,23-39; 2Krón 4,1-10).
6. Története. A templom sok viszontagságon ment keresztül. Már Roboám uralkodásának ötödik esztendejében elrabolta kincseit Sisák egyiptomi fáraó (1Kir 14,25k). Mintegy másfél évszázad múlva a testvér északi országrész királya, Jóás tette meg ugyanezt (2Krón 25,21kk). Előbb Jóás (Kr. e. 835-796, 2Krón 24,1kk), majd Jósiás, (Kr. e. 640-609, 2Krón 34,8kk) újította fel. Áház (Kr. e. 735-716) eltávolíttatta a rézoltárt, s damaszkuszi, pogány mintájú oltárt állíttatott a helyére (2Kir 16,10kk), majd a templomi edények nagy részét elküldte Tiglat-Pileszernek, hogy az Asszíriával kötendő szövetség útját egyengesse (2Krón 28,21). Ezékiás (Kr. e. 716-687) levágatta a templom ajtószárnyainak és ajtófélfáinak az aranyborítását, hogy a hadisarcot megfizesse Szanhéribnek, Asszíria királyának (2Kir 18,16). Végül a babiloniak előbb kifosztották (Kr. e. 598, 2kk), majd később (Kr. e. 587) minden kincsét elvitték, a templomot pedig felégették (2Krón 36,18kk). Mindez azért történt, mert nem hallgattak az Úr szavára. Hazug beszédekben bíztak, s nem tértek meg gonosz útjaikról (Jer 7,1kk; 2Krón 36,14kk).
NA

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT