Sátorkészítő

Teljes szövegű keresés

Sátorkészítő Az ÚSZ-ben csak az ApCsel 18,3-ban fordul elő. Akvila és felesége, Priszcilla sátorkészítő mesterek voltak. Pál Korinthusban találkozott velük, és azért is csatlakozott hozzájuk, mert neki is ez volt a foglalkozása.
A sátor anyaga készülhetett bőrből és ez aránylag egyszerű munka volt, nem kellett hozzá sok munkaeszköz. Készülhetett kecskeszőrből szőtt kendőből is, amit a rómaiak cilicium néven ismertek, mert CILICIA tartományában készítették. Pál apostol ennek a tartománynak a TARZUSZ nevű városában született, ott nőtt fel, így bizonyára már gyerekkorában megismerhette a cilicium szövését, a takácsmunkát. Azonban a szövés rabbinusi körökben rossz hírű foglalkozásnak számított, ezért kétséges, hogy Pál apostol, aki nagy hírű rabbiknál tanult, a sátorkészítésnek ezt a módját választotta volna. Az egyházatyák irataiból is az derül ki, hogy a Pál apostol által űzött mesterség a bőrmunka egyik fajtájának számított.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages