Scipio

Teljes szövegű keresés

Scipio A Cornelius nemzetség (gens) tekintélyes patrícius ága.
1. Az első, aki ismertté tette a nevüket: Cnejus Cornelius Scipio Asina. Melléknevét (asinus = szamár) onnan kapta, hogy amikor egy vásár alkalmával kezeseket követeltek tőle, egy arannyal megrakott szamarat hajtott a Fórumra. Kr. e. 260-ban lett konzul, de a karthágóiak fogságába esett. 254-ben újra konzul, amikor Szicília ellen sikeresen harcolt.
2. Publius Cornelius Scipio Kr. e. 218-ban lett konzul. Nem sikerült megakadályoznia Hannibál előnyomulását, Ticinusnál vereséget szenvedett tőle. Felgyógyulása után Hispániába ment, ahol testvérével több győzelmet arattak. Hanno karthágói vezér kezéből kiszabadították a hispániai túszokat, de végül a hispániaiak ellen mindketten elestek.
3. Fia: Publius Cornelius Scipio Africanus major (az idősebb). Már fiatalon kitüntette magát. Amikor atyja és nagybátyja halála után (Kr. e. 211) a rómaiak Hispániába új sereget akartak küldeni, csak ő merte vállalni a vezérséget. Elfoglalta a karthágóiak hadi szertárát, 207-ben megverte Hasdrubált. 205-ben lett konzul. Ekkor átkelve a tengeren megtámadta Karthágót és a seregét meg is verte. Ekkor a karthágóiak visszahívták Itáliából Hannibált, de Scipio őt is megverte (201). Róma nagy ünnepléssel fogadta a győztes vezért és az Africanus melléknevet adományozta neki. Birtokaira visszavonulva valószínűleg Kr. e. 183-ban halt meg.
4. A 3. alatti Scipio adoptált fia: Cornelius Scipio Aemilianus Africanus minor (fiatalabb) Numantinus. Kr. e. 185-ben született. Mintaképének az öreg Catót tekintette, és az ősi erényeket, amelyeknek Róma a nagyságát köszönhette. 147-ben mint konzult bízták meg a 3. pun háború befejezésével. Karthágót a fellegvárával együtt el is foglalta. Rómában diadalmenettel fogadták. 143-ban újra konzul lett és ekkor fejezte be a Numantia elleni háborút. Innen a második mellékneve. Kr. e. 129-ben halt meg.
BF

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages