Seb
Seb H. habbúráh, makkáh, g. trauma, plégé. A seb általában valamilyen verekedésből származik (Zak 13,6), vagy megtorlás következménye (1Móz 4,23). A ius talionis felsorolja a sebet is, amelyet meg kell torolni (2Móz 21,25). Sebek lehetnek valamilyen betegség következményei is (Jób 2,7; 9,17; Zsolt 38,6). Ézsaiás próféta fügepakolást rendel Ezékiás király sebeire (2Kir 20,7; Ézs 38,21), de használtak kenőcsöket, vagy olaj és bor keverékét is a seb gyógyítására (Ézs 1,6; Ez 30,21; Lk 10,34). Jeremiás próféta így panaszkodik Istennek: »miért nincs gyógyulás súlyos sebemre?« (Jer 15,18). A prófétai nyelvben a seb gyakran a nép bűneit szemlélteti (Ézs 1,6: a hűtlen Izráel állapota). Isten bekötözi népe sérülését és meggyógyítja a rajta ejtett sebet (Ézs 30,26). A nép gyógyulását a fogság prófétája az Úr szenvedő szolgájának helyettes szenvedéseitől várja: »az ő sebei árán gyógyultunk meg« (Ézs 53,5). Az ÚSZ ezt az ígéretet Jézus Krisztusnak a keresztfán értünk vállalt sebeiben (vö. Jn 20,25) látta beteljesedni (1Pt 2,24). Ennek az ellenképe az antikrisztus halálos sebe (Jel 13,3). A 2Tim 2,17 a TÉVTANÍTÓK tanításának terjedését »rákos fekélyhez« hasonlítja. (Ld. még BETEGSÉGEK)
