Szándék, akarat, elhatározás
Szándék, akarat, elhatározás H. 'ábáh, rácón, héfec, g. theléma, bouléma. Az ÓSZ-ben a fogalomkörnek nincs akkora jelentősége, mint a mai szóhasználatban. E tényt már az is mutatja, hogy a h. nyelvnek több kifejezése is van a hangsúlyos szándék visszaadására. Ezeknek a kifejezéseknek természetesen differenciált jelentéstartalmuk van, de igazából egyik sem fejezi ki pontosan a dolog lényegét. Leggyakrabban használatos az 'ábáh, amelynek jelentése »akarni, hajlamosnak lenni valamire« (1Sám 15,9; 22,17; 26,23), nádab (hitpaélben) »készségesnek lenni« (2Móz 25,2; 3Móz 22,18; Bír 5,2) háféc »kedve van hozzá« (1Sám 2,25; Ézs 44,28; Zsolt 40,7) és rácáh »tetszeni« (Neh 9,24; Zsolt 40,9; 103,21). Tagadás esetében a mé'én kifejezés használatos (Jer 25,28; Zsolt 77,3; Péld 21,25). További kifejezések még: bioqés »valamire törekedni« (4Móz 35,23; 5Móz 13,11; 1Sám 25,26), ivváh »vágyni valamire« (Jób 23,13; Zsolt 112,10). A szándék és az akarat szülőhelye a nefes (5Móz 23,25; 2Kir 9,15; Zsolt 27,12), a léb »szív« (2Móz 35,26; 36,2) és a rúah »lélek« (Bír 9,23; Dán 2,3).
A szándéknak és az elhatározásoknak a központja elsőrenden a szív (2Sám 7,27; Péld 6,18). Ezért a szívre különös gondossággal kell figyelni (Péld 4,23). Mivel a szív a szándékok és elhatározások központja, ezért bekövetkezhet a MEGKEMÉNYEDÉS, amikor a szív érzéketlenné és mozdíthatatlanná válik Isten szavával, akaratával szemben (2Móz 4,21; 7,3.15; 9,7; 5Móz 2,30; Ézs 6,10 stb.). A »szívére beszélni« kifejezés ÓSZ-i jelentése: valakit »szándékában segíteni, döntésre juttatni« (vö. Ézs 40,2; 2Krón 30,22; 32,6). A 2Móz 35,21 arról tudósít, hogy a szent sátor készítőit arra indította a szívük, hogy ékszereiket az Úrnak ajánlják fel (vö. 36,2). Különösen Istennel kapcsolatosan fejezi ki a szív Isten akaratát. Az 1Sám 2,35-ben Éli papnak azt az üzenetet küldi Isten, hogy olyan hűséges papot fog magának támasztani, aki Isten akarata szerint cselekszik (vö. 2Kir 10,30 Jéhúval kapcsolatosan; 1Sám 13,14).
A nemakarás fogalmát használja az ÓSZ állatokkal (Jób 39,9), emberekkel kapcsolatban (1Móz 24,5.8; 2Móz 10,27; 5Móz 25,7; Bír 11,17; 1Sám 15,9; 31,4; 2Sám 12,17), különösen amikor az Istennel szembeni engedetlenségről van szó (3Móz 26,21; 5Móz 1,26; 13,9; Ézs 1,19). De használatos Istennel kapcsolatosan is, amikor Izráel ellen vagy Izráel érdekében nem akar megtenni valamit (5Móz 10,10; 23,6; Józs 24,10; 2Kir 24,4). Izráel nem akar megtérni (Ézs 28,12; 30,9.15; 42,24; Ez 20,8).
Az ember szeretne valamit, mert tetszik neki (1Móz 34,19; 5Móz 21,14; 1Sám 18,22; 19,1; Ruth 3,13; 1Kir 5,22k; Zsolt 1,2; 119,35; Péld 18,2; Préd 8,3; Ézs 58,2; Jer 6,10). Vannak dolgok, amelyek tetszenek Istennek, és vannak, amelyek nem (Bír 13,23; 1Sám 2,25; 2Sám 15,26; 22,20; 1Kir 10,9; Zsolt 18,20; 22,9; 51,8; Péld 21,1; Ézs 42,21; Jón 1,14). Isten nem az áldozatban leli kedvét, hanem az engedelmességben, a szófogadásban, szeretetben, istenismeretben (1Sám 15,22; Zsolt 51,18; Ézs 1,11; Hós 6,6).
Az ÚSZ-ben már többször találkozunk a szócsoporttal, amely szilárd elhatározást fejez ki. Különösen emberekkel kapcsolatban gyakori a kifejezés: »ha igazán akarod« (Mt 8,2k; 16,24k; 19,17.21; Mk 1,40k; 8,34k; Lk 5,12; Jn 7,17), de Jézus is használja (Mk 3,13; Jn 5,21; 17,24; 21,23). Leginkább Isten szuverén hatalmát fejezi ki (Mt 20,14k; Róm 9,22; 1Kor 12,18; Kol 1,27; 1Tim 2,4). Az emberi tervet Isten akarata határozza meg (ApCsel 18,21; 1Kor 4,19; Jak 4,15). Isten szuverén akaratának a megvalósításáról van szó a Mt 6,10b kérésében (vö. Mt 18,14; Gal 1,4; Ef 1,9). Jézus Isten akaratának engedelmes megvalósítója (Mt 26,42; Lk 22,42; Jn 4,34; 5,30; 6,38kk; Gal 1,4; Zsid 10,7.9k). Isten az, aki az embereket alkalmassá teszi az ő szándékának megvalósítására (Zsid 13,21). Amikor a tanítványok, ill. a hívők engedelmességéről van szó, akkor ez elsősorban az Isten akaratának való etikai engedelmességet jelenti (Mt 7,21; 12,50; 21,31; Jn 7,17; Róm 2,18; 1Thessz 4,3; 5,18; Kol 1,9k; Ef 6,6; Zsid 10,36; 13,21; 1Pt 2,15; 4,2; 1Jn 2,17).
VG
