Szeleukosz

Teljes szövegű keresés

Szeleukosz A világhódító Nagy Sándor halála után a birodalmán a hadvezérei osztoztak meg. Az utódok, akiket a történelem DIADOKHOSZok néven tart számon, egyik résznek Babilóniát jelölték ki. Amelyik hadvezér ezt a részt kapta, Kr. e. 301-ben az IPSZOSZI CSATA után Szíriát is megszerezte a maga és utódai számára és Kr. e. 312-281 között I. Szeleukosz Nikator néven uralkodott. Kr. e. 305-ben felvette az »isteni« címet és ettől kezdve az isteneknek kijáró tiszteletet élvezte a hellenista városokban.
Őrá vonatkozik Dániel könyvének az a megjegyzése: »A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő« (11,5). Utódai voltak a SZELEUKIDÁK. Szíria trónján ülő utódai között gyakori volt az Antiokhosz és a Demetriosz név. Az intertestamentális kor történetének szinte ők voltak a meghatározói, akik rengeteg testi és lelki szenvedést okoztak Izráel népének. Elsősorban a hellenizálási törekvéseik - amelynek során megkísérelték eltörölni a zsidó vallást és megszüntetni Jeruzsálemben a Jahve-kultuszt - robbantották ki a Makkabeusok felkelését.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages