Szelídség
Szelídség H. `ánáv, `ání, g. praüsz, praütész. Olyan magatartás, amelyben nincs vadság, durvaság. Az ÓSZ-ben a fogalom h. megfelelői, az `ánáv és az `ání, az '-n-h ige származékai, ezért alapjelentésük: szorongatott, alázatos állapotban lenni. Ennek megfelelően Istennel nem kapcsolatosak a kifejezések. Az `áni elsőrenden szociográfiai fogalom és a szolgai állapotban lévő ember magatartását jelöli, akinek nincs birtoka, és ezért mások szolgálatában keresi kenyerét. Ezért a legkorrektebb fordítása: »alázatos«. Átvitt értelmű jelentésben az a személy, aki Istennel szemben szolgának érzi magát és csendben, ellentmondás nélkül teljesíti Isten akaratát. Ilyen volt Mózes (4Móz 12,3) és mindenekelőtt az üdvösséget hozó békefejedelem (Zak 9,9k).
A gazdagok bűneit ostorozó próféták meghirdették, hogy csak az alázatosak öröklik a földet (Zsolt 37,11), mivel csak ők teljesítik Isten követeléseit (Zof 2,3; 3,12). Az Istenben bízó magatartásnak a szelíd Istenre hagyatkozás felel meg (Ézs 26,6). Isten szabadulást ad az alázatosaknak (Zsolt 76,10).
Jézus azt mondja magáról, hogy ő szelíd (Mt 11,25kk). Benne teljesedik be Zak 9,9 ígérete (Mt 21,5). Mt 5,5 pedig a Zsolt 37,11 ígéretét ismétli meg. Pál apostol a Krisztus szelídségével kéri a korinthusiakat (2Kor 10,1; vö. 1Kor 4,21). A hívők erényei között felsorolja a szelídséget is (Gal 5,23; vö. 6,1; Ef 4,2; Kol 3,12; 2Tim 2,25; Tit 3,2; 1Pt 3,16). (Ld. még ALÁZAT)
