Szibillinák
Szibillinák A szibilla (Sibylla) név tulajdonképpen nem csupán egy történeti személyt jelent, hanem pneumatikus eksztázisban jövendölő papnőket (elsősorban Apollon papnőit). Hosszú századokon át hangzottak ezek a jóslatok. A leghíresebb jósnők az itáliai cumaei és a kis-ázsiai erithreai szibillák voltak, majd a hellénista korban kiemelt hírnévre tett szert még a káldeus (»babiloni«) szibilla is. A beszédeik, jóslataik tartalma jórészt értelmezett történelem, részben pedig a jövő apokaliptikus színekkel való megrajzolása. A szibilla-beszédeknek a történelem során több gyűjteménye is keletkezett. Szibillináknak ezeket a gyűjteményeket nevezzük. Egyaránt gyűjtötte a pogány világ, a zsidó nép, sőt még zsidó-keresztyén talajon is keletkezett gyűjtemény.
A zsidók között a Kr. e. 2. szd.-ban kezdődött gyűjtésük. Ezek az írások jórészt átdolgozott pogány gyűjteményekből keletkeztek. Sajátosságuk, hogy a közel-keleti népek erős antihellénista nézeteit fejezik ki; mintegy a görög világ - később pedig Róma - elleni titkos ellenállás vallásos ideológiáját fogalmazzák meg. Elmondják a világ történetét, mégpedig úgy, hogy az felhívás a pogány istenektől való elfordulásra és megtérésre. A zsidó nép szent, istenfélő, tökéletes, míg a pogányok istentelenek, és teljes pusztulás vár rájuk. Ezt a pusztulást az apokaliptikából kölcsönzött képekkel festik meg; a világ végét egy tűzvész fogja jelenteni. Ehhez alapot szolgáltatott többek között a Vezúv kitörése Titus császár uralkodása alatt. Híres a VIII. könyv, mely megjósolja Róma pusztulását is.
Értékelésüket jellemzi egy történet, mely szerint az utolsó szibilla felajánlotta a császárnak a könyveket, aki sokallta az árukat. Erre a szibilla tűzbe vetette egyharmadukat, s újra kérte a teljes árat. A császár nem adta meg, ezért újabb egyharmadot vetett a tűzbe és ismét a teljes árat kérte. A császár, hogy a maradékot megmentse, kifizette az egyharmadért a teljes összeget.
HP
