Szöveglingvisztika
Szöveglingvisztika A B kisebb-nagyobb egységeivel, mint szöveggel foglalkozó tudomány: Milyen eszközöket alkalmaz az író (elbeszélő), hogy az olvasóban (hallgatóban) a kívánt hatást elérje. Vizsgálja a kiválasztott egység szerkezetét, bevezetését és befejezését, a gondolat hatásos átadásának eszközeit, mint pl. ismétlés, ellentétek, összehasonlítások, vezérszó. A szöveg előttünk álló, végső formájából indul ki, aminek megfogalmazását valaki elvégezte, akár szerző, akár redaktor. Így nagyrészt fölöslegessé teszi az IRODALOMKRITIKA munkáját, mert amit az betoldásnak tekint, arról kiderül, hogy egy tudatosan fölépített szerkezet része, amit az a több forrásból való összedolgozás jelének lát (ismétlődések, ellentétek), arról kiderül, hogy hatást fokozó stilisztikai eszközök.
Minden szöveg elemekből, szövegrészekből, ezek meghatározott sorrendjéből tevődik össze. Mennyiben érthetők ezek önállóan, és mennyiben csak az egészre vonatkoztatva? A szöveg összetartó erejének (koherencia) egyik eszköze az ismétlés, ahol jelentősége van annak, ha az ismétlődés nem teljes. Pl. a tékozló fiú bűnvallása (Lk 15,18k és 21), ahol az apának már nem mondja, hogy »tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy«. Továbbiak: névmások, magyarázó (»ezért, mivel«), ellentétes (»de, ámbár«) vagy egyszerűen összekapcsoló (»és«) kötőszavak. Felismeréséhez időnként szükséges, amit az adott korban magától értetődően asszociatíve összekapcsoltak. Pl. Isten és a menny magától értetődően kapcsolódott a trónnal (Jel 21,2 és 3), ezért jelenik meg az utóbbi határozott névelővel a következő versben.
A szöveg tagolását szolgálhatják a különböző igeidők, jelenetekre osztás, szereplők, helyszínek változása stb. Pl. a gonosz szolga példázata (Mt 18,23-35), három jelenet: a) Úr és szolga. b) Szolga és szolgatársa. c) Úr és szolga. A harmadik azonos az elsővel, de közben történt valami, ami miatt az Úr magatartása más lett.
CP
