Szövetség könyve

Teljes szövegű keresés

Szövetség könyve Széfer habörit a neve annak az Írásnak, amely a Sínai-hegyen kötött szövetség rendelkezéseit foglalja magában (2Móz 24,7). Így nevezték azt a törvénykönyvet is, amelyet a templomban Jósiás király idején találtak meg (2Kir 23,2), és az egész nép füle hallatára felolvastak.
Az első, amelyet 2Móz 20,22-23,33-ban olvashatunk, Izráel legrégibb törvénygyűjteménye. Keletkezését a Kr. e. 9. szd.-ban gondolják. Egyes részei még régebbről is származhatnak. Hammurabi törvényeinek a hatásait sejtik benne. Az istentiszteletről és az ünnepekről szóló aláírások közé a hétköznapi életre vonatkozó büntető és magánjogi előírások az igaz és emberséges élet erkölcsi szabályai kerültek. A 2Móz 23,14-19 egyben rövid kalendárium is, amely a három zarándokünnepet tartalmazza. A tízparancsolat magyarázatának is tekinthetjük, amely a vallási, erkölcsi, szociális és jogi szabályokat egymástól elválaszthatatlanul tárja elénk.
A Jósiás idején megtalált szövetségkönyvről azt vallják, hogy az előbbitől tartalmában különbözik, és az 5Móz-sel vagy annak részeivel (12-16. r.) azonos. Így a Törvénynek az 5Móz-ban található magyarázata van benne.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem